2015 első hajószerencsétlensége: a túlélők szerint 20 útitársuk megfulladt

Beszámolók szerint 20 ember vesztette életét január 22-én Málta partjainál egy hajószerencsétlenségben.

87 menekültet és migránst mentettek ki a máltai
hatóságok január 22-én reggel egy a partjaik felé sodródó
zsúfolt gumicsónakból. Málta miniszterelnöke elmondta, hogy a
túlélők szerint 20 útitársuk megfulladt. A
túlélők, nyugat-afrikai országok állampolgárai, biztonságban
eljutottak Máltára. Egyikük nem sokkal a mentést követően
meghalt, mások kritikus állapotban vannak, nagy valószínűséggel
a nagy mennyiségben lenyelt tengervíztől.

„A tengeri halálesetek száma folyamatosan
növekszik. Legtöbben (3500 ember) 2014-ben lelték halálukat, de
ez a szám 2015-ben még sokkal magasabb is lehet, ha az európai
országok nem tesznek azonnali lépéseket, hogy segítsenek a
menekülteknek és migránsoknak biztonságban elérni Európa
partjait.” – mondta az Amnesty International.

Bár egyelőre nem tudunk minden részletet a tegnapi
tragédiáról, de az biztosnak tűnik, hogy a hajó napokig
sodródott a tengeren miután elhagyta Líbiát, és sok ember halt
meg mielőtt a mentőcsapat észlelte a bajba jutott csónakot.

„Soha nem fogjuk megtudni, hogy ezek az emberek
túlélték volna-e a katasztrófát, ha a Mare Nostrum művelet még
működne. De azt tudjuk, hogy hogy azok, akik véget akartak vetni a
Mare Nostrumnak, mert az csak bátorítja a migránsokat az utazásra,
óriásit tévedtek.”

„A menekültek és migránsok folyamatosan kelnek
át a tengeren katasztrofális állapotban lévő csónakokon még a
téli időszak alatt is, dacára annak, hogy a Mare Nostrum művelet
2014. október 31-én befejeződött. Mennyi embernek kell még
meghalnia mielőtt Európa segítséget nyújt ezeknek az
embereknek?”

Az Amnesty International folytatja S.O.S. Európa kampányát, és
minden létező eszközzel igyekszik felhívni az európai országok
figyelmét, hogy egyesítsék erőiket, és állítsanak fel egy
megfelelően kiképzett szakemberekből álló, kellő anyagi
forrásokkal rendelkező kutatási és mentési műveletet azokon az
útvonalakon, ahol a menekültek és migránsok Európa felé
tartanak.

Téma