Képviseld az Amnestyt
Szeretsz emberi jogokról, egyenlőségről, közügyekről beszélgetni?
Tennél az emberi jogokért, de nem tudod hogyan?
Legyél az Amnesty Arca!
1960-ban Portugáliában a Salazar diktatúra alatt két egyetemista diákot hét év börtönre ítéltek, mert a szabadságra koccintottak egy kocsmában. A felháborító jogsértés híre eljutott a londoni ügyvédhez, Peter Benensonhoz is. Peter tenni akart valamit, ezért Az elfelejtett foglyok címmel cikket írt az Observerbe, az ismerőseivel pedig útjára indított egy petíciót a két fiatal szabadon bocsátásáért. Az „Amnesztiát 1961” kampány óriási nyilvánosságot kapott, és annyira inspiráló volt, hogy Benensonék újabb és újabb lelkiismereti foglyok érdekében indítottak akciókat. Így született meg 1961-ben az Amnesty International, amely mára a világ legnagyobb emberi jogi mozgalma lett több mint 7 millió támogatóval világszerte.
Az Amnesty az évek során számos rangos díjat nyert el, 1977-ben a kínzás megszüntetéséért végzett munkánkat Nobel-békedíjjal ismerték el.
Az Amnesty International tevékenysége egyre szélesebb körű lett, de a petíciók azóta is fontos részét képzik a munkánknak. Az Amnesty Arcaként te is segíthetsz, hogy minél több emberhez eljussanak aktuális akcióink. Az utcai aláírás gyűjtéssel Peter Benenson nyomdokaiba lépve menthetsz életeket.
Az Amnesty Arcaként te is továbbviheted ezt az örökséget, segíthetsz a jogsértések áldozatainak, és egy szuper közösség tagjaként tehetsz egy befogadóbb, igazságosabb és boldogabb világért és Magyarországért.
Hogyan segíthetsz?
Népszerűsítsd a petícióinkat csapatban, Budapest közterein hétköznap délutánonként és szombatokon.
Mit ajánlunk?
- Dinamikus csapat
- Csapatépítők
- Továbbképzések
- Magabiztos kiállás és kommunikáiciós készségek fejlesztése
- Rugalmas beosztás
Mit várunk?
- Rugalmas beosztás
- Jó kommunikációs készség
- Nyitottság
- Középfokú végzettség
- Értékesítésben szerzett tapasztalat előnyt jelent
Önkéntes munkavégzés helye
Főbb csomópontok Budapesten, rendezvények, fesztiválok.
Csatlakozz hozzánk!
Kattints az alábbi gombra és jelentkezz önkéntesnek. Ha további kérdésed van, írj kollégánknak, Kolozs Andreának a kolozs.andrea@amnesty.hu e-mail címre.
Hírek
|
2020/3/9 Cenzúra a közmédiában: a Médiatanácshoz és az EBH-hoz fordultunkA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultunk miután több forrásból is kiderült, hogy a közmédia letiltotta az anyagainkat. Az MTI-t is működtető Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szerkesztési gyakorlata véleményünk szerint sérti a kiegyensúlyozott tájékoztatás és az egyenlő bánásmód követelményét, ezért hatósági eljárásokat kezdeményeztünk. |
|
2020/3/6 #EgyLépésselKözelebb – kampány az egyenlő bérekért MagyarországonAz idei Nemzetközi Nőnap alkalmából #EgyLépésselKözelebb néven kampányt indítunk, hogy a nemek szerinti béradatok átláthatóvá váljanak és ezáltal közelebb kerüljünk a nemek közötti bérszakadék – a nők és férfiak órabére közötti átlagos különbség – megszüntetéséhez. Már most több cég, önkormányzat és egyéb szervezet megerősítette elkötelezettségét a nemek közötti egyenlőség iránt és vállalta, hogy nyilvánosságra hozza ezeket az adataikat egy éven belül. |
|
2020/3/5 Hongkong: a rendőri erőszak és az ezzel párosuló büntetlenség csak olaj a tűzreFüggetlen vizsgálatra van szükség a hongkongi rendőrség által alkalmazott erőszak kivizsgálására, hogy elejét vegyék a további jogsértéseknek, és helyreálljon a bizalom. |
|
2020/3/3 Az emberség büntetéseEurópa-szerte olyanok ellen indultak eljárások és váltak zaklatások áldozataivá, akik nem tettek mást csak emberséget és szolidaritást mutattak a menekültekkel, menedékkérőkkel és migránsokkal, például meleg ruhát adtak nekik vagy kimentették őket a tengerből. |
|
2020/2/21 Ne adják ki Assange-ot az USA-nakAz amerikai hatóságoknak még a január 24-i kiadatási tárgyalás előtt ejteniük kell a Julian Assange-al szembeni kémkedéssel kapcsolatos vádakat - közölte az Amnesty International. Ha ez nem történik meg, az Egyesült Királyságnak nem szabad kiadnia Assange-ot az USA-nak, mert ott veszélybe kerülnének az emberi jogai. |
|
2020/2/19 Így nevelj szófogadó állampolgárt - az új NATAz Amnesty International Magyarország állásfoglalása a Nat. keletkezéséről és az állampolgári ismeretek tárgyról |
|
2020/2/6 A koronavírus hatása az emberi jogokraA koronavírus (2019-nCov) járvány miatt, amely a kínai Vuhan városból (Hupej tartomány) indult ki 2019 végén, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett. |
|
2020/1/14 Advocate General of the CJEU: the Hungarian law that restricts financing of NGOs from abroad is not compatible with EU lawAccording to the Advocate General’s opinion, it violates the right to the protection of private life and the right to freedom of association that under the Hungarian “Lex NGO” civil society organisations shall register their foreign donors. This is not justified by the general interest objectives relied on by the government of Hungary. Based on the opinion published on 14 January, the Court of Justice of the European Union may reach a judgment that the Lex NGO is in breach of the EU law. |
Legutóbbi siker
|
|
2019/9/28 Ahmed H. végre hazatértA ciprusi hatóságok végre megengedték Ahmed H.-nak, a Magyarországon terrorcselekmény téves alkalmazásával elítélt szíriai férfinak, hogy négy év után végre hazatérjen a családjához Ciprusra. |
Aktuális petíció
|
|
Kína:Koronavírus: elég volt a kínai kormány cenzúrájából!Cenzúra, zaklatás és a szólásszabadság korlátozása akadályozza a koronavírus-járvány elleni küzdelmet. Követeld velünk a kínai cenzúra eltörlését! |
|
|
Egyesült Államok:Az USA ejtse a vádakat Julian Assange ellenAz amerikai hatóságok ejtsék a Julian Assange elleni kémkedéssel kapcsolatos vádakat. Assange-ot azért vádolják, mert titkos dokumentumokat, köztük feltételezett amerikai háborús bűncselekményeket bemutató iratokat hozott nyilvánosságra a WikiLeaksen. Az Assange elleni kérlelhetetlen hajtóvadászat a véleménynyilvánítás szabadsága elleni támadás. |
|
|
Törökország:Engedjék szabadon Ahmet AltantNyolc nappal azután, hogy véget ért három éves börtönbüntetése, újból letartóztatták az ismert török írót és egykori szerkesztőt, Ahmet Altant. Ahmet Altan lelkiismereti fogoly, akit azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni. |




