Levélíró Maraton aktivista és gyakornoki program 

Az Amnesty International Magyarország (AIM) egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól.  

Jelentkezz a Levélíró Maraton kampánycsapatba! 2024 januárjában ismét megszervezésre kerül a világ legnagyobb emberi jogi kampánya, a Levélíró Maraton.  Az Amnesty International világszerte, 10 jogsértést szenvedett emberért kampányol másfél hónapon keresztül. A Levélíró Maraton részeként az Amnesty egyének, csoportok és közösségek eseteit tárja az adott ügyben érintett döntéshozók elé, közösségi akciókkal növeli az esetek nyilvánosságát, valamint a sajtón és az interneten keresztül nemzetközi figyelmet irányít ezekre az ügyekre. 

A programban résztvevő aktivisták és gyakornokok workshopok és online kurzusokon keresztül tudást szereznek az emberi jogokról és a jogsértő esetekről. Csapatokba szerveződve levélíró eseményeket terveznek és szerveznek, rávilágítva az emberi jogok érvényesülésének fontosságára, hogy pozitív változást hozzon azok életébe, akiknek emberi jogaik sérültek vagy veszélyben vannak. A program keretében az Amnesty munkatársainak segítségével kipróbálják az aktivizmus és érdekérvényesítés különböző eszközeit, megtapasztalják a szolidaritás fontosságát és belekóstolnak az eseményszervezésbe.

FŐBB FELADATOK:

  • A kampányhoz kapcsolódó online kurzusok elvégzése és terjesztése
  • Offline tudásfejlesztéseken való részvétel  
  • Minimum kettő nyilvános esemény/akció tervezése és megvalósítása csapatokban 
  • Vendéglátós helyeken kihelyezett Levélíró standok monitorozása (szóróanyagok feltöltése)  
  • Részvétel a Levélíró Maratonhoz kapcsolódó további eseményeken 

TÉGED KERESÜNK, HA:  

  • Kiválóan dolgozol önállóan és csapatban is 
  • Munkádban pontos és igényes vagy 
  • Remek szervezőkészséggel rendelkezel 
  • Megbízható vagy, vállalásaidat időben teljesíted  
  • Proaktívan kommunikálsz

AMIT KÍNÁLUNK: 

  • Elméleti és gyakorlati tudás az emberi jogokról, közösségi akció szervezésről és az érdekérvényesítés eszközeiről   
  • Betekintés a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének hazai és nemzetközi munkájába 
  • Munkavégzést szolgáló segédanyagok, tudásbővítés és készségfejlesztő képzések 
  • Tapasztalt munkatársak mentorálásával eseményszervezési készségek elsajátítása, fejlesztése 
  • Rugalmas csapat és nagy lendület 

Munkavégzés helye: offline az Amnesty International Magyarország irodájában (1054 Budapest Báthory utca 4.) és online. 
Munkavégzés ideje: 2023. novembertől- 2024. februárig, rugalmas időbeosztással

Szakmai önkéntes program tervezett időtartama: 2023. november 6.

Jelentkezési határidő: 2023. október 15. éjfél

Jelentkezés módja: az alábbi dokumentumokat küldd el nekünk az benko.dora@amnesty.hu címre „Levélíró Maraton kampánycsapat” tárggyal

  1. Magyar nyelvű önéletrajz  
  1. Válaszolj röviden (összesen maximum 1 oldal) a következő kérdésekre:
    • Miért fontos számodra a nemzetközi szolidaritás?
    • Szerinted miért fontos kiállni jogsértést szenvedett külföldi egyénekért és csoportokért?
    • Milyen készségeket hozol a kampánycsapatba? 

Figyelem! Kizárólag a hiánytalanul beérkező jelentkezéseket igazoljuk vissza e-mailben. A hiányos vagy késve beérkező jelentkezéseket nem tudjuk fogadni, ezért ezeket nem áll módunkban visszaigazolni. 

Értesítés a második körbe való továbbjutásról hiánytalan jelentkezés esetén: 2023. október 20-ig.

Szóbeli interjú várható ideje: 2023. október 23-i hét.

Az AI hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi fogyatékosságra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel. 

A jelentkező a jelentkezés megküldésével tudomásul veszi és elfogadja, hogy a személyes adatait az Egyesület a kiválasztási folyamat lezárulását követően hat hónapig kezelje. Ezt követően a jelentkezések, és azzal együtt minden személyes adat törlésre kerül.