KÖVETES ADOMÁNYGYŰJTÉS! Nézd meg gyűjtőoldalunkat és ismerd meg a(z) Az emberi jogok összekötnek! nevű gyűjtésünk követeit! Kattints ide a részletekért!



Csapody Barbara: Vers és Kávé

Ez a termék jelenleg nincs készleten és nem megvásárolható.

Leírás

Amikor az Amnesty International Magyarország nagyköveteként elindítom személyes kampányomat, hogy azután egy héten keresztül teljesítsem vállalásomat, két cél vezérel:

Egyrészt Hozzátok fordulok, kedves barátaim, ismerőseim, jó szándékú ismeretlenek, hogy Ti is támogassátok az Amnesty jogvédő munkáját, és így ők hatékonyabban tehessenek egy támogató, az emberi jogokat tiszteletben tartó, esélyegyenlőséget biztosító, szolidáris társadalom építéséért,

Másrészt, tenni szeretnék valami jelképeset értetek, adni, segíteni megállni, reflektálni, hogy tudatosítsuk, mit nem teszünk (mitől fosztanak meg minket megbetegített világunk rohanó, zaklatott, apatikus hétköznapjai) és mit tehetnénk – magunkért és egymásért.

November 14 és 20 között egy maratoni távot lesétálva (ó hát futni én nem tudok…), verseket viszek Nektek – amerre eljutok – hogy egy pillanatra megálljatok és egy gondolatot, annak szépségét vihessétek magatokkal, majd 20-án Open House* jelleggel egy kávézásra (teára) hívjalak, hogy egymást idővel ajándékozhassuk meg. Nem feladat ez, tudom, hogy alig van, akinek belefér – ha megmaradna sütemény, elviszem egy melegedőbe.

*Vers és Kávé – Open House Café: Vasárnap 3-6 között szeretettel várok minden kedves (pénzben, gondolatban) támogatót egy kávéra /teára, süteményre. Ha jönnél és nem tudod a címemet, írj a barbara.csapody@gmail.com címen vagy messengeren (megtalálsz).

Tehát napi másfél óra séta Bodza kutyával, összesen 42 km, versek a fákon, padokon, és végül közös kávé, sütemény.

Kövessétek, merre járok és hogyan gyűlik az adomány. Segítsetek, hogy a hét végére minimum 150.000 Ft-ot összegyűjtsünk!

Vers és kávé

Szabadság az,
mikor van időd és tered magadra,
mikor van időd, hogy megállj, készen befogadni
egy verset,
időd, hogy adj magadnak
egy kávét például,
tered, hogy leülj a másikkal és rá figyelj – teret, időt adsz neki is,
mikor nemet tudsz mondani a félelemre és önmagad vagy,
mikor nem hagyod, hogy a gyűlölet gúzsba kössön, hanem szeretsz – időt, teret adsz a szeretetnek,
mikor nem lefele, hanem befele és onnan kifele nézel,
mikor több vagy, mint az itt és most, és ezt a másiknak is megadod,
mikor a mit-hoz-a-holnap aggodalmai helyett a mit-tehetek-ma (a holnapért) irányít,
mikor nem hagyod, hogy megmondják,
hanem gondolkodol, érzel és hiszel,
mikor tudod, mered tudni, hogy vannak jogaid – kiállsz értük, a másikért is,
mikor nem a nem, hanem az igen határoz meg,
mikor mindeközben, továbbra is,
nemet mondasz a gyűlöletre,
mikor lehetsz bolond, komolytalan, miközben egy valamit veszel véresen komolyan:
emberségedet.
És a másikét.

Számlázási adatok

További információk

A rendelés tartalma

Product
Quantity
Total
Cart Subtotal Ft
Order Total Ft
  • Bankkártyás fizetés SimplePay-en keresztül.

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. A részletekért olvasd el adatvédelmi tájékoztatónkat.






Eddigi támogatók

Aninom támogatás
- 2022 november
2.000 Ft

Hajrá!

Zsófia (Budapest)
- 2022 november
4.000 Ft

Jó lesz!

Éva (BUDAPEST)
- 2022 november
10.000 Ft

Leo (Budapest)
- 2022 november
10.000 Ft

Gábor (Úny)
- 2022 november
10.000 Ft

Aninom támogatás
- 2022 november
4.000 Ft

Nancy (Budapest)
- 2022 november
8.000 Ft

Nancy (Budapest)
- 2022 november
8.000 Ft

Nancy (Budapest)
- 2022 november
8.000 Ft

Nancy (Budapest)
- 2022 november
8.000 Ft

Zsuzsa (Budapest)
- 2022 november
6.000 Ft

Mariann (Szentendre)
- 2022 november
5.000 Ft

Köszönöm.

Hanna (budapest)
- 2022 november
8.000 Ft

<3

Aninom támogatás
- 2022 november
4.000 Ft

Zsuzsa (Budapest)
- 2022 november
4.000 Ft

Aninom támogatás
- 2022 november
10.000 Ft

Aninom támogatás
- 2022 november
4.000 Ft

Full support, éljen bodza

Aninom támogatás
- 2022 november
10.000 Ft

Aninom támogatás
- 2022 november
6.000 Ft

A Tizenkilencedik

Aninom támogatás
- 2022 november
45.000 Ft

vers es kave

Aninom támogatás
- 2022 november
2.000 Ft

Benedek (Solymár)
- 2022 november
2.200 Ft

Aninom támogatás
- 2022 november
10.000 Ft

We Come 1!

Dávid (Budapest)
- 2022 november
6.000 Ft

Hajrá!

Ildikó (Diósd)
- 2022 november
10.000 Ft

EnikŐ (BUdapest)
- 2022 november
6.000 Ft

Marcell (Budapest)
- 2022 november
2.000 Ft

Aninom támogatás
- 2022 november
6.000 Ft

Petra (Budapest)
- 2022 november
10.000 Ft