Tarts velem, sokszorozd meg az erőmet!
Leírás
Mindig is bennem volt, hogy ahol tudok, akár apró dolgokkal is segítsem a körülöttem élőket, de ha módom van rá, akkor civil szervezeteken, csoportokon, egyesületeken keresztül adjak annak, akinek nehezebb az élete. Mindig lenyűgöz több olyan ember, szervezet, akik nálam sokkal elhivatottabban segítik azokat, akiknek nehezebb a helyzete. Akár anyagilag, akár jogi segítséget ad egy szervezet, nagyon fontos munkát végez. És persze ahhoz, hogy lehetőleg minél több embernek legyen módja a kiszamíthatóbb, emberi élethez, ehhez az Amnesty lelkes csapatának, jogászainak is rengeteget köszönhetünk, borzasztóan fontos munkát végeznek.
Három gyerekes anyaként kiemelten fontos nekem, hogy az alapvető emberi jogok rendben legyenek az országban, hiszen ez nagyban befolyásolja a gyerekeim, és esetleg később majd az Ő gyerekeik életét. Ezért amikor felkértetek erre a követi feladatra, azonnal egyértelmű volt nekem, hogy ebbe nekem most bele kell álnom, erre most időt és energiát kell szánnom.