Leírás
Szia, Kereszturi László vagyok, és pár héttel ezelőtt egy kedves üzenet érkezett az Amnesty pécsi vezetőjétől. Ha épp ráérek és kedvem is van, egy hétig esetleg gyűjthetnék számukra némi adományt. Jó lesz ez. Nekem jó lesz. Nekik jó lesz. De neked, ki ezt olvasod, neked lesz a legjobb.
Kicsit hezitáltam, mert hezitálni kell, kicsit kételkedtem, mert ki kételkedjen bennem, ha én sem teszem, vissza is kérdeztem: ”ez egy város méretű falu, mit fognak szólni, szólni fognak egyáltalán?”, de persze tudtam az első pillanatban, igen, idén én, adományt, fogok, gyűjteni, az Amnestynek, mert megérdemlik.
Ha nem tudod, mivel foglalkozik az Amnesty International Magyarország, akkor pár szóban:
Civil jogvédő szervezet, amely politikai oldalaktól függetlenül kiáll a mindenkit megillető emberi jogokért, nyitott szellemi műhelyként igyekszik közösséget építeni, tanítani, cselekvésre ösztönözni és ehhez persze jó példát is mutat.
Ehhez hogy kapcsolódom?
Talán nem tudtad rólam, mert pont nem innen ismersz, de az elmúlt 15 évben elsősorban hajléktalanokkal foglalkoztam mint szociális segítő, illetve egy állami gondoskodásban élő fiatalokkal foglalkozó szervezetnél dolgoztam önkéntes vezetőként.
Ezen munkáim során ismertem meg jobban az Amnestyt, dolgoztunk együtt, segítettek, tanítottak. És most felkértek …. hogy tudtam volna nemet mondani???
Mostanában nagyokat pihenek, jókat eszem, próbálom kicsit élvezni az életem. Ebben partner a városom egyik (inkább A) legjobb bisztróétterme, a MORZSA, ha már vállalt lustaságom okán sosem főzök, pláne nem sütök.
Na, de majd most …. itt az alkalom. Képes vagyok rá és be is merem vallani 🙂
Kedves Te, kedves TI!
Ha összeadtok nekem 100.000.- forintot, akkor én a MORZSA csodakonyhájában elkészítek november 22-én 50 db kovászos lángost, amit a TÁMASZ ALAPÍTVÁNY Utcai Szolgálatának segítségével eljuttatunk két éjszakai menedékre, megvendégeljük hajléktalan embertársainkat. De ha már egyenlőség… ti sem maradhattok ki a jóból.
További 50 lángos megvásárolható lesz a helyszínen és az abból befolyt bevétel, az adományotokon felül, ugyancsak az Amnesty számlájára kerül.
De most tényleg, hogy tudnál erre nemet mondani?
Várom az adományod, és persze várlak személyesen november 22-én a MORZSÁBAN.
Ki ne hagyd, ki tudja, mikor sütök legközelebb 😉