Tamás Ábel: Könyvet írok az emberi jogokért
Leírás
Kedves Barátaim! Eljött a pillanat, hogy többé-kevésbé „alvó” tagból kissé aktivista üzemmódra váltsak a magyar Amnesty Internationalban, amelynek már jó 10 éve tagja vagyok. Többen is tudjátok rólam, hogy az életemet végigkíséri, hogy az egyetemi-kutatói lét mellett szeretnék tenni is valamit az emberi jogokért, a szabadságért és a demokráciáért (amelyekért hét éves korom, vagyis 1988 óta folyamatosan tüntetek, és tettem ezt amúgy nemcsak autoriter hajlamú kormányok idején), de ebben különböző okokból sokszor korlátozom magam. Például azért, mert azt hiszem, hogy ha ezzel foglalkozom, addig sem íródnak meg a tudományos munkáim, amelyeknek már nagyon meg kellene íródniuk.
Most úgy határoztam, hogy átvágom a gordiuszi csomót.
Azt az ünnepélyes ígéretet teszem, hogy ha támogatjátok az emberi jogokért folytatott amnestys adománygyűjtő kampányomat, akkor cserébe megírom a hiányzó fejezeteket abból a könyvből, amellyel már nagyon adós vagyok. A könyv amúgy a kíváncsiságról fog szólni a római irodalomban, de erről most bővebben nem beszélnék. A tartalma egyelőre titok.
Kérlek tehát, hogy – akár csak nagyon pici összeggel is – támogassátok a kampányomat! Mikroadományotokkal az Amnesty International Magyarország emberi jogokért folytatott munkáját segíthetitek, valamint (a fenti vállalásomból fakadóan) azt, hogy némi kihagyás után végre úgy istenigazából visszaüljek az íróasztalhoz. Nem tűztem ki nagy célt, első körben a célom nem több 50.000 forint összegyűjtésénél. Ha ennyit sikerül összeszedni, már nagyon boldog leszek, és küldök majd bizonyító erejű fotót arról, hogy az íróasztalomnál ülök. A szervezet a pénzt pedig csupa jó célra fogja felhasználni, erről kezeskedem. Ismerem őket. Köszönöm.
A lenyűgöző mértékű támogatásnak köszönhetően (teljesen meg vagyok hatva!) egy nap alatt az eredetileg megcélzott összeg tripláját sikerült összegyűjteni. Ebből kiindulva, de a kampány visszafogott stílusát megőrizve most szeretném a 220.000 forintos célt kitűzni. Az emberi jogokért érdemes. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a lelkesítő, baráti, elkötelezett támogatást!
És egy utolsó, visszafogott célösszeg-emelés: legyen 240.000! Fantasztikusak vagytok, nagyon köszönöm! Az emberi jogokért érdemes küzdeni.