Leírás
Nemet kellett volna mondanom arra, hogy az Amnesty Magyarország adománygyűjtő követe legyek. És mégis: itt vagyok. Miért? Elmondom.
Vállalkozásom van 12 éve. Sikerét elvileg a saját rátermettségünk és a gazdaság állapota szabják meg. 5 állandó munkatárs és számos projektmunkatárs megélhetése függ a cégemtől. A felelősségem tulajdonosként, vezetőként hatalmas.
Stabil jogszabályi keretek, tiszta verseny mellett ez elviselhető felelősség. De mi van, ha már nem tiszta a verseny, nem stabil a keret? S mi van, ha mi, vezetők, tulajdonosok szóvá tesszük a rendszer hibáit? Jól sejted: egyszer csak eltávolodnak tőlünk még függetlennek tűnő üzletbarátaink is, elvékonyodnak a megbízások. Mert aki hangot ad az egyet nem értésének, az “maszatos” lesz, ahhoz nem jó közel menni. Ha pedig megbízások híján nem teljesít jól a cég, akkor tucatnyi tisztességesen, jól dolgozó ember megélhetése lesz kérdéses. Mert a cég, megbízások híján, nem fogja tudni fizetni őket. Így hát azok is hallgatnak, akik látszólag beszélhetnének.
Gondolj bele: én nem személyes félelemből hallgatok. Engem nincs, aki kirúgjon. De vállalhatom-e, hogy a magán-meggyőződésem hasson a munkatársaim anyagi biztonságára? A rendszer így válik önfenntartóvá hosszú-hosszú időre.
Most már érted, miért nem akartam megszólalni. S hogy miért szólalok meg mégis? Mert ahol már a legfüggetlenebbek is cenzúrázzák önmagukat, ott nem lehet többé hallgatni. A fortélyos félelem nem működhet örökké.
Legyen újra tiszta a verseny, legyen újra nyílt és őszinte a társadalom. Segíts visszaállítani a jogállamot. Segítsd azokat a civileket, akik ezért aktívan tesznek. Segítsd az Amnesty-t: adományozz.
Én pedig a következő 3 hónapban minden olyan adományozómat, aki ezt szeretné, meghívom egy teára és egy beszélgetésre. Mert így szokott működni a véleménycserén alapuló, értelmes társadalmi párbeszéd. Asztalok mellett, jóízű beszélgetéseken keresztül. Ideje újra így működnünk nekünk is.