KÖVETES ADOMÁNYGYŰJTÉS! Nézd meg gyűjtőoldalunkat és ismerd meg a(z) Az emberi jogok összekötnek! nevű gyűjtésünk követeit! Kattints ide a részletekért!



Egy boldog társadalomért

Ez a termék jelenleg nincs készleten és nem megvásárolható.

Leírás

Aki ismer, az tudja, vagy ha nem, akkor most megtudja, hogy mióta nagykorú lettem (meg kicsit már előtte is, de azóta még jobban), szóval több, mint öt éve önkénteskedem, vagy dolgozom együtt az Amnestyvel ilyen-olyan formában. Ez alatt az öt év alatt rengeteg csodálatos embert ismertem meg, akikkel rengeteget tanultunk egymástól, sok-sok projektet valósítottunk meg, és (hiszem, hogy) aktívan tettünk azért, hogy a társadalom, amiben élünk legalább egy kicsit nyíltabb, elfogadóbb, és emberségesebb legyen. Azért, hogy önző célomat beváltva még legalább öt évig (de inkább sokkal tovább) csinálhassam ezeket a remek dolgokat az Amnestyvel, de még inkább azért, hogy mások, fiatalok és kevésbé fiatalok, akiknek ugyanannyira fontosak az emberi jogok és egy boldog, nyitott társadalom, mint nekem, idén elvállaltam, hogy adománygyűjtésbe fogok az Amnesty részére. Ha csak egy kávé árával is, kérlek segíts, hogy elérjem a kitűzött célomat, és együtt segíthessük az Amnesty munkáját!

Számlázási adatok

További információk

A rendelés tartalma

Product
Quantity
Total
Cart Subtotal Ft
Order Total Ft
  • Bankkártyás fizetés SimplePay-en keresztül.

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. A részletekért olvasd el adatvédelmi tájékoztatónkat.






Eddigi támogatók

Barbara (Érd)
- 2022 november
600 Ft

Egy boldog társadalomért és egy boldog kampányért Neked! :)

Bakos (Budapest)
- 2022 november
5.000 Ft

Ádám (Budapest)
- 2022 november
6.666 Ft

Andrea (Komló)
- 2022 november
2.000 Ft

MAma-papa (Komló)
- 2022 november
2.000 Ft

Borbála (Újbarok)
- 2022 november
2.000 Ft

Inci (Komló)
- 2022 november
4.000 Ft

Fruzsina (Pécs)
- 2022 december
4.000 Ft