ELÍTÉLTÉK ALEKSZEJ NAVALNIJ OROSZ ELLENZÉKI POLITIKUST

Február 2-án az orosz bíróság börtönre ítélte Alekszej Navalnijt, az ismert korrupcióellenes orosz ellenzéki aktivistát. A próbaidő megsértéséért két év nyolc hónapot kapott. Több tízezren vonultak utcára az ítélet ellen, ezreket ellen jártak el jogtalanul és tartottak fogva önkényesen. Alekszej Navalnijt azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni.

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus és korrupcióellenes aktivista, az orosz kormány rendszeres bírálója.

2011-ben Korrupcióellenes Alapítvány (orosz kezdőbetűi szerint FBK) néven civil szervezetet alapított, amely azóta számos jelentést tett közzé az orosz tisztviselők, politikusok és üzletemberek körében végbemenő korrupcióval kapcsolatban. Az FBK több munkatársát és Navalnijt is érte már retorzió munkássága miatt, többek között koholt vádakon alapuló közigazgatási és büntetőjogi eljárások, rendőrségi házkutatások, fizikai erőszak és célzott besorozás formájában.

Navalnijt már számtalanszor letartóztatták, például azért, mert békés tüntetésen vett részt, vagy másokat részvételre bíztatott. 2014-ben 10 hónapot töltött házi őrizetben, és összesen több hónapot úgynevezett „közigazgatási őrizetben”.

Szintén 2014-ben öccsével, Oleggel együtt végül csalás miatt ítélték el. Fivérére 3 és fél év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság, Navalnij ugyanennyi felfüggesztett büntetést kapott. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2019-ben megállapította, hogy a Navalnij elleni eljárás politikai célokat szolgált, a házi őrizet elrendelése pedig önkényesen történt (Navalnij kontra Oroszország (No. 2), no. 43734/14). Ezt követően az orosz legfelsőbb bíróság elrendelte az ügy újratárgyalását, azonban az EJEB által megállapított jogsértések orvoslása helyett megerősítették az eredeti ítéletet. A próbaidős feltételek szerint 2020. december 30-ig Navalnij köteles volt rendszeresen megjelenni a szövetségi büntetés-végrehajtó szervek előtt.

2020. augusztus 20-án Navalnij hirtelen rosszul lett a Tomszkból Moszkvába tartó járaton. A repülő kényszerleszállást hajtott végre Omszk városában, ahol az eszméletét vesztett Navalnijt azonnal kórházba szállították, az orosz orvosok azonban nem tudtak egyértelmű diagnózist felállítani. Családtagjai ragaszkodtak ahhoz, hogy a politikus kezelése külföldön folytatódjon. Az országos és nemzetközi kampánynak köszönhetően az orvosok végül engedélyezték, hogy a kómában lévő Navalnijt Berlinbe szállítsák. Putyin elnök később azt állította, hogy Navalnij áthelyezését az ő személyes közbenjárásának köszönhetően engedélyezték. Navalnij a németországi gyógykezelés során fokozatosan felépült, és szeptember végén a kórházból is kiengedték, hogy megkezdhesse a rehabilitációt.

Nemzetközi szakértők novicsok idegméreg nyomait mutatták ki Navalnij szervezetében – az anyagot a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vegyi fegyverként tartja számon. Bár Navalnij jogi képviselői több ízben próbálták elérni, hogy bűnügyi nyomozás keretében vizsgálják ki a mérgezés körülményeit, az orosz hatóságok következetesen elutasítottak minden ilyen kérelmet.

December 14-én a Bellingcat független oknyomozó csoport bizonyítékot tett közzé arról, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kémiában és orvostudományban jártas emberei évek óta Navalnij nyomában voltak, így utolsó tomszki útján is követték. A csoport állítása szerint a mérgezésért is az FSZB ügynökei felelősek. Putyin elnök elismerte, hogy az FSZB „szemmel tartotta” Navalnijt, de tagadta, hogy a szervezetnek bármi köze lenne a politikus elleni merénylethez.

Pár nappal a Bellingcat jelentése után Navalnij ellen büntetőeljárás indult: a vád szerint támogatói adományokat sikkasztott el. December 28-án, két nappal a próbaidő lejárta előtt a szövetségi büntetés-végrehajtó szerv figyelmeztette Navalnijt, hogy ha záros határidőn belül nem jelentkezik a hatóságnál, azzal megsérti a próbaidő feltételeit, és le kell töltenie a 3 és fél év felfüggesztett börtönbüntetést.

Január 13-án Navalnij bejelentette, hogy – a letartóztatás veszélyének ellenére – 17-én hazatér Moszkvába. Január 17-én a készenléti rendőrség letartóztatta Navalnij több tucat támogatóját, akik a moszkvai reptéren gyülekeztek. Az utolsó pillanatban a politikus járatát átirányították a Seremetyjevó reptérre, ahol az útlevél-ellenőrzést követően Navalnijt letartóztatták. Január 18-án bírósági tárgyalást tartottak azon a rendőrőrsön, ahova Navalnijt vitték. A bíróság 30 nap elzárásra ítélte a politikust, amíg ügyében végleges döntés születik. Az orosz jogrendszerben egyébként semmilyen rendelkezés nincs arról, hogy a próbaidős feltételek megsértése miatt 30 nap elzárás járna.

Ezt követően február 2-án 2 év 8 hónap letöltendő börtönre ítélte Navalnijt a moszkvai bíróság, a próbaidő feltételeinek megszegéséért.

CSELEKEDJ MIHAMARABB, DE LEGKÉSŐBB: 2021. április 1-ig