Az emberi jogok nem akadályai a járvány elleni védekezésnek, hanem éppen azt segítik: azt biztosítják, hogy ilyen helyzetekben is a lehető legszélesebb körben vegyék figyelembe az emberek szükségleteit, és csak olyan döntések születhessenek, amelyek tényleg az ő érdekeiket szolgálják.

Rendkívüli időket élünk, rendkívüli lépésekre és áldozatokra van tehát szükség egyéni, közösségi, állami és nemzetközi szinten is. Közös felelősségünk, hogy akármennyire kényelmetlen is, mindent megtegyünk azért, hogy kevesebben kapják el a vírust, és amennyire tudjuk, segítsük az egészségügyi dolgozók és a hatóságok hősies erőfeszítéseit.

Sok lehetőségünk van erre az otthonmaradástól kezdve egészen odáig, hogy figyelünk a (tágabb) környezetünkben élőkre, és ahol-akinek lehet/tudunk, segítünk önkéntes munkával, pénzzel, szolidaritással. Még nem tudjuk, mikor lesz vége, de egyszer vége lesz, és az előttünk álló hetek, hónapok egyik legnagyobb feladata, hogy erősebb, összetartóbb és ellenállóbb Magyarországként, Európai Unióként és emberiségként jöjjünk ki belőle. Ebben segítenek nekünk az emberi jogok és a szolidaritás.

Kivételes helyzetben olyan kivételes intézkedésekre van szükség, amelyek gyors, hatékony megoldásokat kínálnak, hiszen az állami hatóságoknak egy nagyon gyorsan változó helyzetben kell szinte azonnal emberek millióinak életét, mindennapjait érintő döntéseket hozniuk. Nekünk pedig be kell tartanunk ezeket a szabályokat, és bíznunk kell a hatóságok szakértelmében. Bíznunk kell, de bízni akkor tudunk, ha a helyzetet és az azt kezelő döntések okait megismerhetjük, és biztosak lehetünk belőle, hogy valóban szükség van rájuk. Az emberi jogok pont ezt a garanciarendszert biztosítják veszélyhelyzet idején is: elismerik, hogy az államoknak nagyobb beleszólásuk lehet az életünkbe, de kijelölik azokat a határokat, ameddig elmehetnek a kormányok, és átláthatóságot kérnek tőlük, amivel erősítik a kormányzati intézkedésekbe vetett társadalmi bizalmat. Vagyis az emberi jogok a mi életünket, egészségünket és biztonságukat szolgálják: arra figyelnek, hogy csak olyan intézkedéseket lehessen bevezetni, amelyek törvényesek, valóban szükség van rájuk és csak olyan mértékben korlátozzák az életünket, amelyek arányosak az adott helyzetben – mindezt egy átlátható folyamatban.

Háborús helyzet nincs, és nem is kell úgy tennünk, mint háborúban állnánk. Közegészségügyi veszélyhelyzet van, ami miatt a kormány Magyarországon is kihirdette a veszélyhelyzetet. A rendkívüli jogrend nem „jogon kívüli állapot”: nagyobb ugyan a mozgástere a kormánynak, de nem korlátlan. Ezért vannak alkotmányos és nemzetközi korlátai, és ezért szól csak egy előre meghatározott időre. Számos olyan példát ismerünk a világból, amikor egy vélt vagy valós válsághelyzetben hozott intézkedések azután is érvényben maradtak, hogy elmúlt a veszély. Nem kell messzebbre mennünk Franciaországnál, ahol a rendkívüli állapot megszűnése után is a kivételes terrorellenes intézkedések alapján, törvényes eljárás lefolytatása nélkül büntettek meg embereket. De van magyar példa is, a jól ismert tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, amely bár nem az Alaptörvényben szabályozott különleges jogrend, mégis egy sor emberi jogi szempontból súlyosan aggályos intézkedés forrása és valójában az állami hatalom kiterjesztése a célja.

Az emberi jogok tehát nem tesznek mást, mint arra figyelnek, hogy a kormány hatékonyságot elősegítő intézkedései a szükséges mértékben és a szükséges időben érvényesüljenek. Tükröt tartanak a kormány elé, és erre a tükörre mindig szükség van. Nem akadályai a járvány elleni védekezésnek, hanem éppen azt segítik: azt biztosítják, hogy ilyen helyzetekben is a lehető legszélesebb körben vegyék figyelembe az emberek szükségleteit, és csak olyan döntések születhessenek, amelyek tényleg az ő érdekeiket szolgálják.

Az emberi jogi keretrendszer arra is alkalmas, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy bár a járvány mindenkit érint, de nem mindenkit egyformán. Idősek, krónikus betegek, hajléktalan emberek, (lakhatási) szegénységben élők, menekültek, egészségügyi és kereskedelmi dolgozók (és ez csak néhány példa) az átlagnál nagyobb veszélynek vannak kitéve, ezért a kormányoknak fel kell mérniük, hogy kiknek pontosan milyen segítségre, ellátásra van szükségük, és az adott csoportnak legjobb megoldást kell biztosítaniuk.

Bár még nem látszik a világjárvány vége, és egyelőre megbecsülni sem tudjuk annak pusztítását, amit tehetünk, hogy elkezdjük levonni a tanulságokat, és kitalálni, hogy milyen világban szeretnénk élni a járvány után. Az már most is egy látszik, hogy még a legfejlettebb államok egészségügyi rendszereit is szétfeszíti a járvány elleni küzdelem, nem is beszélve azokról a tömegekről, akiknek korábban sem volt, és most sincs hozzáférése az alapvető szolgáltatásokhoz sem. A járvány végével tehát az egyik legsürgetőbb dolog annak az átgondolása lesz, hogyan lehet biztosítani mindenki számára az egészséghez való alapvető jogot. Ugyanennyire fontos – és máris brutális következményekről hallunk a munkaerőpiacon – a munkavállalók jogai, és annak a megoldása, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került embereknek legyen ezután is tisztességes megélhetése. De már azt is kezdjük látni, hogy az otthonmaradás és az önkéntes karantén alapvetően rendezheti át a nemek közötti egyenlőtlenséget is azzal, hogy az otthonmaradó férfiak végre egyenlően kivehetik a részüket az úgynevezett láthatatlan munkából, hiszen naponta szembesülnek azzal, hogy munkájuk mellett a nők jellemzően még egy sor másik feladatot (gyereknevelés, háztartás stb.) is elvégeznek – ingyen. Egy másik fejlesztendő terület pedig egészen biztosan az államok közötti együttműködés és a szolidaritás lesz, hiszen az egész emberiséget érintő kihívásokra nem lehet csak állami vagy regionális szinten reagálni, határokon-kontinenseken átívelő nemzetközi megoldásokra van szükség. Az életünk, gazdaságaink és kapcsolataink túlságosan összetettek és összekapcsoltak ahhoz, hogy azt gondolhassuk, hogy a határainknál egyedül meg tudjuk fékezni a járvány terjedését. Arra van szükség, hogy az egyes államok átláthatóan megosszák egymással a releváns információkat, közös intézkedéseket dolgozzanak ki, segítséget kérjenek és nyújtsanak egymásnak a bajban – nemcsak világjárvány idején.

Az állam legfontosabb kötelessége minden esetben, hogy a területén lévők emberi jogait, így életét, emberi méltóságát, egészségét stb. védje és garantálja. Ez így van az átlagos hétköznapokban és a veszélyhelyzetekben is. Ha a veszélyhelyzetben is figyelünk ezekre a szempontokra, akkor hatékonyabban, okosabban oszthatjuk be az erőforrásainkat, és biztosíthatjuk, hogy a különösen kiszolgáltatott helyzetben lévők is érdemi támogatást kapnak. Szerintünk ez kell ahhoz, hogy erősebb, összetartóbb és ellenállóbb Magyarország, Európai Unió és nemzetközi közösség legyünk válságok alatt és azok után is. Vigyázzunk egymásra, magunkra és a közös értékeinkre!