Cenzúra a közmédiában: a Médiatanácshoz és az EBH-hoz fordultunk
2020/3/9
Először novemberben a Népszava, majd február végén a Politico írta meg kiszivárgott e-mailek alapján, hogy bizonyos témák mellett az Amnesty International és a Human Rights Watch anyagai is feketelistára kerültek a Magyar Távirati Irodánál. A hírek szerint Pintér Tamás vezető szerkesztő 2019. november 9-én küldött az MTI-s munkatársaknak egy kör-e-mailt, amelyben Bende Balázsra, a közmédia külpolitikai szerkesztőjére hivatkozva megtiltotta a két jogvédő szervezet anyagainak a kiadását.
„Az adóforintjainkból fenntartott közmédia ideológiai alapon cenzúrázza a közleményeinket, ezzel pedig megakadályozza, hogy a magyar emberek a kormányétól eltérő álláspontokat is megismerhessenek.” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.
„A kormányzat ahelyett, hogy javítana a gyászos emberi jogi teljesítményén, inkább letiltja azokat, akik ezt még szóvá merik tenni. Jogvédő szervezetként továbbra is elfogjuk mondani a véleményünket, akkor is, ha ez kellemetlen a hatalomnak.”
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. gyakorlata álláspontunk szerint sérti az az egyenlő bánásmódról szóló törvény előírásait, amiért politikai véleményen és az Amnesty jogvédelmi tevékenységén alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Arra kérjük az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, hogy indítson hatósági eljárást az ügyben.
Ez a szerkesztési gyakorlat a sajtószabadságról és médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényben meghatározott kiegyensúlyozottsági követelménnyel is ellentétben áll, valamint a médiaszolgáltatásokról szóló törvényben meghatározott közfeladatokkal is ellentétes. Arra kérjük a Médiatanácsot, hogy indítson eljárást, és hívja fel a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-t a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, szabjon ki bírságot, és kötelezze a jogsértést megállapító határozatnak és az Amnesty Magyarországtól való bocsánatkérésnek a közzétételére.
Kapcsolódó tartalom
2020/2/6
A koronavírus hatása az emberi jogokra
A koronavírus (2019-nCov) járvány miatt, amely a kínai Vuhan városból (Hupej tartomány) indult ki 2019 végén, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett.
2019/12/23
Levél Völner Pál államtitkárnak
A Magyar Helsinki Bizottsággal közösen többször is megpróbáltunk találkozni az Igazságügyi Minisztérium képviselőivel, hogy nekik is elmondhassuk szakmai aggályainkat a kormány bíróságok függetlenségét aláásó intézkedéseivel kapcsolatban. Legutóbbi, Varga Judit miniszternek küldött második megkeresésünkre Völner Pál igazságügyi államtitkár válaszolt. Ezt a levelet küldtük el az államtitkár úrnak.
2019/11/1
Több száz, a katonai offenzívát ellenző embert vettek őrizetbe Törökországban
Több száz embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért elmondták véleményüket vagy beszámoltak a török hadsereg északkelet-szíriai katonai offenzívájáról. A kritikus hangok elhallgattatása egyre durvább méreteket ölt az országban, az őrizetbe vettek abszurd vádakkal néznek szembe – áll az Amnesty International legfrissebb jelentésében.
2019/6/18
Alkotmánybírósághoz fordultak civilek a közigazgatási bírósági törvény miatt
A Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International Magyarország és a lengyel Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért (HFPC) az Alkotmánybíróság munkáját segítő beadványban kéri a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányellenes rendelkezéseinek megsemmisítését.



