#EgyLépésselKözelebb – kampány az egyenlő bérekért Magyarországon
2020/3/6
A nők férfiakhoz viszonyított jövedelemhátránya 13 és 18 százalék között van, ha a nők által végzett láthatatlan munkát is ideszámítjuk, a bérkülönbség még jelentősebb. Sok esetben még az egyenlő munkáért egyenlő bér elve sem valósul meg a gyakorlatban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, 2019 első felében a férfiaknak átlagosan bruttó 68 ezer forinttal volt magasabb havonta a keresete, mint a nőknek.
A nők és férfiak bére közötti különbségek az életkor haladtával egyre növekednek, ami jelentős nyugdíjszakadékhoz is vezet. A helyzet tarthatatlanságát érzékelteti, hogy egy kutatás szerint, ha ebben a tempóban haladunk tovább, akkor Magyarországon 2102 körül számíthatunk a bérszakadék megszűnésére.
„Szeretnénk, ha az idei Nőnap az első lépés lenne a bérkülönbség felszámolása érdekében Magyarországon.” – mondta Zorigt Burtejin, az Amnesty International Magyarország kampánykoordinátora. „A fizetések átláthatóságának növelése azért fontos, mert először mindenki számára láthatóvá kell válnia a problémának, mert csak így tehetünk további lépéseket az egyenlő díjazás elvének tényleges alkalmazása érdekében.”
A brit példát követve szeretnénk egy olyan jogszabály-módosítást kezdeményezni, amely kötelezi a munkáltatókat, hogy évente nyilvánosságra hozzák a bérszakadékra vonatkozó adataikat egy olyan központi honlapon, ahol ezek mindenki számára kereshetővé és összehasonlíthatóvá válnak.
Azért, hogy rögtön pozitív példákkal is szolgálhassunk, megkerestünk néhány céget és önkormányzatot, akik nagy örömünkre igent mondtak arra, hogy legkésőbb 2021. március 8-ig közzé teszik a bérszakadékra vonatkozó adataikat.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy vannak olyan cégek, önkormányzatok, és szakszervezetek, akik elkötelezettek az ügy iránt.” – mondta Zorigt Burtejin. „A csatlakozók fontos jelzést küldenek más szervezeteknek és az egész magyar társadalomnak. Abban bízunk, hogy minél többen csatlakoznak a kampányhoz, és közösen elérjük, hogy ne kelljen még nyolcvan évet várni a bérkülönbség megszűnésére.”
A csatlakozók eddigi listája:
- Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
- SPAR Magyarország
- IKEA Magyarország
- Netpincér
- UX studio
- Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF)
- Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nőtagozata
- Fővárosi önkormányzat
- II. kerületi önkormányzat
- IV. kerületi önkormányzat
- VI. kerületi önkormányzat
- XIV. kerületi önkormányzat
Kezdeményezőként természetesen mi is vállaljuk, hogy a vonatkozó adatainkat nyilvánosságra hozzuk.
Várjuk a csatlakozni kívánó további szervezetek jelentkezését.
Kapcsolódó tartalom
2019/12/9
Mi igaz a kormány EU-nak küldött állításaiból?
Holnap a magyar kormánynak ismét az emberi jogokat és a jogállamiságot érintő kérdésekre kell válaszolnia az EU Általános Ügyek Tanácsában. Három téma lesz napirenden: a bíróságok függetlensége, a média, illetve a tudomány szabadsága. A tagállamok képviselői a 7. cikk szerinti eljárás keretében azt vizsgálják, fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek megsértésének Magyarországon.
2019/12/23
Levél Völner Pál államtitkárnak
A Magyar Helsinki Bizottsággal közösen többször is megpróbáltunk találkozni az Igazságügyi Minisztérium képviselőivel, hogy nekik is elmondhassuk szakmai aggályainkat a kormány bíróságok függetlenségét aláásó intézkedéseivel kapcsolatban. Legutóbbi, Varga Judit miniszternek küldött második megkeresésünkre Völner Pál igazságügyi államtitkár válaszolt. Ezt a levelet küldtük el az államtitkár úrnak.
2019/3/5
A szexuális erőszak "kultúrája" Dániában
A nemek közötti egyenlőség álarca mögé bújó Dánia az egyik olyan ország Európában, ahol a legmagasabb a szexuális erőszak előfordulásának aránya. A szabályozás hiánya és a széles körben elterjedt mítoszok és nemi sztereotípiák miatt az elkövetők jellemzően büntetlenül megússzák - áll az Amnesty International ma megjelent jelentésében.
2019/4/3
Szexuális erőszak túlélők közösen harcolnak az igazságért Észak-Európában
Bár az észak-európai országok nagyrésze jellemzően a világ élvonalába tartozik a nemek közötti egyenlőség területén, mégis ijesztően magas a szexuális erőszak aránya ezekben az országokban, a túlélők pedig rendszeresen nem kapnak segítséget az igazságszolgáltatási rendszertől – áll az Amnesty International új jelentésében.



