Holnap a magyar kormánynak ismét az emberi jogokat és a jogállamiságot érintő kérdésekre kell válaszolnia az EU Általános Ügyek Tanácsában. Három téma lesz napirenden: a bíróságok függetlensége, a média, illetve a tudomány szabadsága. A tagállamok képviselői a 7. cikk szerinti eljárás keretében azt vizsgálják, fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek megsértésének Magyarországon.

MAGYAR NYELVŰ ÖSSZEFOGLALÓ

A kormány egy közel 160 oldalas dokumentumban foglalta össze a 7. cikk szerinti eljárást megindító ún. Sargentini-jelentésre adott válaszát. A kormány állításait olvasva úgy tűnhet, Magyarországon minden rendben van, kiválóan teljesítünk minden olyan területen, amelyet az Európai Parlament jelentése problémásnak talált.

Annak érdekében, hogy egy helyen tényekre alapuló információk is elérhetőek legyenek a jogállamiság és az emberi jogok valódi helyzetéről Magyarországon, nyolc magyar civil szervezet közösen készített egy angol nyelvű tisztázó anyagot, amely 12 tematikus fejezetben, pontról pontra cáfolja meg a kormány félrevezető, csúsztatásokkal teli, olykor konkrét hazugságokat tartalmazó magyarázkodását.

Az anyag többek között az alkotmányozás folyamatával, a választási rendszerrel, a bíróságok függetlenségével, a korrupcióval, a médiaszabadsággal, a felsőoktatással és az MTA-val, az LMBTQ közösség jogaival, a nemek közötti egyenlőséggel, a civil szervezetek és a menekültek, menedékkérők helyzetével is foglalkozik.

A civil szervezetek célja az volt, hogy az uniós tagországok képviselői és minden Magyarország iránt érdeklődő számára egy dokumentumban gyűjtsék össze a kormány hamis állításait és azok tényeken alapuló cáfolatát. Fontosnak tartottuk, hogy ezeket az információkat minél több ember megismerhesse Magyarországon is, ezért a nyilvános beszélgetéseket szerveztünk Pécsen, Budapesten és Debrecenben.

A következő nyilvános esemény december 12-én lesz a szegedi Grand Caféban.