Egészségügyi okokból távozik az Amnesty főtitkára
2019/12/5
Lemondását az Amnesty Nemzetközi Elnöksége elfogadta, feladatait a mai naptól kezdve ideiglenes jelleggel Julie Verhaar, a korábbi főtitkár-helyettes veszi át.
“Régóta úgy gondolom, hogy az Amnesty az emberiség egyik legfontosabb globális értéke, és fájó szívvel hoztam meg a döntést, hogy lemondok a főtitkárságról. A szervezetnek olyan vezetőre van szüksége, akik teljes erejével tud dolgozni, és annyi erőt tud a szervezet missziójának érdekében mozgósítani, amennyit az megérdemel.” – mondta Kumi Naidoo.
“Nagy megtiszteltetés volt, hogy együtt dolgozhattam ennyi kiváló és elkötelezett emberrel a Nemzetközi Titkárságon és a szekciókban. Inspiráló volt részt vállalni abban a fontos és bátor munkában, amit a mozgalmunk csinál. De az egészségem miatt nem volt más választásom, mint meghozni ezt a fájdalmas döntést. Meg kell gyógyulnom, és ki kell találnom, hogy a jövőben hogyan tudok tovább úgy küzdeni az igazságtalanságok ellen, hogy közben magamra is odafigyelek.”
Kumi azután döntött a távozás mellett, hogy az egészségi állapota tovább romlott az elmúlt hónapokban.
A Nemzetközi elnökség elfogadta a lemondását, feladatait a korábbi főtitkár-helyettes, Julie Verhaar veszi át a mai naptól egészen addig, ameddig új főtitkára nem lesz a mozgalomnak.
“Nagyon sajnáljuk, de megértjük Kumi döntését. Vezetése alatt az Amnesty elkezdte kidolgozni a következő globális stratégiáját, és közelebb jutottunk, hogy még hatékonyabb válaszokat találjunk a világ előtt álló kihívásokra.” – mondta Sarah Beamish, az Amnesty International Nemzetközi Elnöke.
Kumi Naidoo, ha egészségi állapota engedi, pár fontos korábbi vállalásának mindenképpen szeretne még eleget tenni decemberben. Minden erejével azon van, hogy az átadás-átvétel zökkenőmentes legyen mielőtt januárban távozik és megkezdi betegszabadságát.
Kapcsolódó tartalom
2020/2/6
A koronavírus hatása az emberi jogokra
A koronavírus (2019-nCov) járvány miatt, amely a kínai Vuhan városból (Hupej tartomány) indult ki 2019 végén, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett.
2019/12/10
Magyarországon a korrupció, az egészségügy és az oktatás a fő problémák a Z generáció számára
Az Amnesty International felkérésére az Ipsos MORI 22 országban, köztük Magyarországon, megkérdezett több mint tízezer 18-25 év közötti fiatalt. A kutatás Az emberiség jövője nevet kapta. Arra voltunk kíváncsiak, milyennek látják az emberi jogok helyzetét a saját országukban és a világon, mely ügyeket tartják a legfontosabbnak és szerintük kinek a felelőssége a jogsértések elleni fellépés.
2019/10/18
A török hadsereg és szövetségesei háborús bűnöket követtek el Szíriában
A török hadsereg és szíriai szövetségesei északkelet-szíriai offenzívájuk során semmibe vették a civil lakosság életét, háborús bűncselekményeket követtek el, köztük tömeges kivégzéseket és civil életeket követelő jogellenes támadásokat hajtottak végre.
2018/11/23
Zaklatás és diszkrimináció roma és hajléktalan uniós állampolgárokkal szemben Svédországban
Hajléktalanok ezrei és az EU más országaiból Svédországba érkező, többségében roma származású szegény ember él nyomorúságos és veszélyes körülmények között, miközben a svéd hatóságok a legalapvetőbb szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket is akadályozzák, tárja fel az Amnesty International új jelentése.




