Ahmed H. végre hazatért
2019/9/28
„Négy rettenetesen hosszú év után Ahmed H. végre hazatért a családjához, éppen időben, hogy ott legyen nagyobbik lánya tizedik születésnapján. Ahmed H.-t soha nem lett volna szabad még csak megvádolni sem terrorcselekmény elkövetésévél, elítélése pedig a terrorizmus tényállásának teljesen téves alkalmazása volt.” – mondta Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország emberi jogi szakértője.
„Ahmed azért került a magyar-szerb határra, mert idős szüleit és rokonait próbálta meg biztonságos helyre juttatni, miután elmenekültek a pokoli szíriai háború elől. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi év után végre megölelheti a családját és folytathatja az életét.”
Ahmed H. ma hajnalban érkezett meg Ciprusra. Az Amnesty International a kezdettől fogva kiállt Ahmed H. mellett és nemzetközi kampányt indított az érdekében. Első petíciónkat több mint 100 000 ember írta alá, amely aláírásokat 2018 szeptemberében át is adtunk az Igazságügyi Minisztérium képviselőjének. Legutóbbi #BringAhmedHome kampánya során több mint 24 000 ember kérte a ciprusi hatóságokat, hogy engedjék hazamenni a férfit.
Kapcsolódó tartalom
2019/1/19
Ahmed H. szabadulása óriási megkönnyebbülés a családja számára
A tervek szerint ma feltételesen szabadon engedik a szíriai származású Ahmed H.-t, akit terrorcselekmény tényállásának téves alkalmazásával ítéltek jogerősen 5 év szabadságvesztésre 2018 szeptemberében.
2019/6/28
A ciprusi hatóságok Ahmed H. utolsó reménye
Öt hónap telt el azóta, hogy Ahmed H.-t feltételesen szabadon engedték a börtönből, ám még mindig idegenrendészeti őrizetben van Magyarországon. Az Amnesty globális kampányt indít #BringAhmedHome néven, hogy a férfi végre hazamehessen a családjához Ciprusra.
2019/4/5
Elég volt az időhúzásból
Az Amnesty négy másik jogvédő szervezettel közösen levélben fordult az EU Általános Ügyek Tanácsához, hogy kezdjék el végre az érdemi meghallgatásokat a szeptemberben megindított 7-es cikk szerinti eljárásban, és témánkénti bontásban hallgassák meg a magyar kormány képviselőit az emberi jogok és jogállamiság helyzetéről.
2019/5/13
Az orosz bíróság megszüntette az eljárást a Free Media ellen
Az orosz bíróság ma megszüntette az eljárást a független Free Media ellen, amit azért indítottak, mert állítólag a médium „együttműködött egy nemkívánatos szervezettel”.




