Engedjék őket tüntetni
2019/9/11
„A klímaválság generációkra meghatározza az emberi jogok helyzetét a világban, a következményei pedig beláthatatlan hatással lesznek az életünk minden területére.” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.
„Az, hogy a világ vezetői nem hajlandóak közösen, érdemi lépéseket tenni a megoldás érdekében, a történelem eddigi legnagyobb léptékű, generációkon átívelő jogsértése. Azok a diákok, akik részt vesznek a tüntetéseken olyan jogvédők, akik gyakorolják a véleménynyilvánításhoz és a békés gyülekezéshez való jogukat, és mindannyiunk számára példát mutatnak felelősségvállalásból és bátorságból. Mi az Amnestynél nagyon büszkék vagyunk rájuk, és reméljük, hogy az iskolai közösségeik is támogatni fogják őket.”
„Ők nem iskola helyett tüntetnek, hanem éppen ellenkezőleg azért mennek az utcára, hogy legyen jövőjük és legyen iskolájuk, ahova ők és a következő generációk is járhatnak. Nem csak magukért, hanem mindannyiunkért tüntetnek.”
Háttér
A tervek szerint 115 ország 1000 városában tartanak majd tüntetéseket szeptember 20-án és 27-én. Eddig közel 2400 eseményről tudni világszerte. Magyarországon Budapesten és több más városban is lesznek tüntetések szeptember 27-én.
Magyarországhoz hasonlóan az Amnesty ausztrál, spanyol, kanadai, új-zélandi és nagy-britanniai szekciója is levélben fordult a helyi iskolákhoz. Összesen több mint 30 000 iskola kapta meg az Amnesty levelét.
Kapcsolódó tartalom
2019/1/24
Arra kérjük a magyar kormányt, segítsen egy üldözött kínai keresztény közösségnek
Levélben fordult az Amnesty International Magyarország Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárhoz egy a vallásuk gyakorlása miatt zaklatott és bebörtönzött kínai keresztény közösség érdekében.
2019/3/11
33 év börtönre és 148 korbácsütésre ítélték Nasrin Sotoudeh-t
Elképesztő igazságtalanság: az ismert iráni emberi jogi ügyvédet és jogvédőt, Nasrin Sotoudeh-t 33 év börtönre és 148 korbácsütésre ítélték.
2019/3/18
4 évre ítélték Ojub Tityiev csecsen jogvédőt
A csecsen Sali város bírósága ma 4 évnyi fegyenctelepen letöltendő büntetésre ítélte a a csecsen jogvédőt, Ojub Tityievet. A férfi lelkiismereti fogoly, akit önkényesen vettek őrizetbe és egy tisztességtelen eljárás során ítéltek el.
2018/12/10
Az elnyomó és szexista politika bátor harcra ösztönöz a nők jogaiért
Nőjogi aktivisták világszerte az emberi jogokért folytatott harc élvonalában álltak 2018-ban. Az Amnesty International az emberi jogok 2018-as helyzetéről közzétett jelentése.




