A tagállamoknak folytatniuk kell a 7-es cikk szerinti eljárást
2019/1/29
“Az alapvető emberi jogok elleni támadások tovább folytatódnak Magyarországon. Csak a példa kedvéért: tavaly november 28-án 476 médiumot vontak össze egy hatalmas kormánypárti médiakonglomerátumba, és komolyan fennáll annak is a veszélye, hogy a frissen létrehozott közigazgatási különbírósági rendszer nem lesz független a kormány befolyásától, mivel a törvény az igazságügyi miniszternek rendeli alá azt.” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.
“Nagyra értékeljük, hogy az EP képviselők nagy többsége szeptemberben kiállt a magyar emberek mellett. A 7-es cikk szerinti eljárás megindításával piros lapot mutattak fel a kormánynak, és felszólították, itt az ideje, hogy visszatérjen a közös uniós értékek szerinti kormányzáshoz.”
“Arra kérjük az uniós országokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy a magyar kormány ne folytathassa következmények nélkül a jogállamiság szisztematikus lebontását és az emberi jogok megsértését. Az EU elnökségét jelenleg betöltő Romániának világossá kell tennie, hogy milyen menetrend szerint képzeli el a 7-es cikk tárgyalását az Általános Ügyek Tanácsában. A helyzet a napnál is világosabb, az országok közös felelőssége, hogy kiálljanak a magyar emberek mellett, és ne hagyják, hogy az eljárás feledésbe merüljön.”
Háttér
Az EP képviselők 2018. szeptember 12-i döntése értelmében az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 7. cikkének 1. bekezdése alapján az Európai Tanácsnak meg kell vizsgálnia, hogy Magyarországon valóban fennáll-e a közös uniós értékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye. Az ügy jelenleg az Európai Tanács Általános Ügyek Tanácsa előtt van.
Számtalan nemzetközi és hazai szervezet, köztük az Európai Bizottság, ENSZ szervek, az Európai Tanács, illetve civil szervezetek figyelmeztették az évek során a magyar döntéshozókat a jogállamiság és az emberi jogok rohamos leépülésére és a hatóságok által elkövetett jogsértésekre.
Az elfogadott jelentés tizenkét területen sorol fel komoly kifogásokat, köztük van az igazságszolgáltatási rendszer működésének és a bírák függetlenségének aláásása, a véleménynyilvánítás és egyesülés szabadságának korlátozása, az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, illetve az olyan sérülékeny csoportok ellen elkövetett jogsértések, mint a romák, zsidók, migránsok, menedékkérők és menekültek.
Kapcsolódó tartalom
2019/12/9
Mi igaz a kormány EU-nak küldött állításaiból?
Holnap a magyar kormánynak ismét az emberi jogokat és a jogállamiságot érintő kérdésekre kell válaszolnia az EU Általános Ügyek Tanácsában. Három téma lesz napirenden: a bíróságok függetlensége, a média, illetve a tudomány szabadsága. A tagállamok képviselői a 7. cikk szerinti eljárás keretében azt vizsgálják, fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek megsértésének Magyarországon.
2019/4/5
Elég volt az időhúzásból
Az Amnesty négy másik jogvédő szervezettel közösen levélben fordult az EU Általános Ügyek Tanácsához, hogy kezdjék el végre az érdemi meghallgatásokat a szeptemberben megindított 7-es cikk szerinti eljárásban, és témánkénti bontásban hallgassák meg a magyar kormány képviselőit az emberi jogok és jogállamiság helyzetéről.
2019/7/25
Fontos lépéseket tett ma a Bizottság a menedékkérők és az őket segítő szervezetek védelme érdekében
Az Európai Bizottság ma bejelentette, hogy a STOP Soros néven ismert törvénycsomag miatt az Európai Unió Bíróságához fordul, illetve egy új kötelezettségszegési eljárást is indít, amiért a magyar hatóságok éheztetik az embereket a tranzitzónákban
2019/5/13
Az orosz bíróság megszüntette az eljárást a Free Media ellen
Az orosz bíróság ma megszüntette az eljárást a független Free Media ellen, amit azért indítottak, mert állítólag a médium „együttműködött egy nemkívánatos szervezettel”.



