Ahmed H. szabadulása óriási megkönnyebbülés a családja számára
2019/1/19
“Ahmed H. három és fél évet töltött rácsok mögött, most végre hazatérhet a feleségéhez és két lányához. Szabadulása óriási megkönnyebbülés az egész család számára. Ahmedet soha nem lett volna szabad megvádolni, pláne nem elítélni terrorcselekményért, mert amit elkövetett 2015 szeptemberében, az bár bűncselekmény, de semmi köze a terrorizmushoz.” – mondta Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország emberi jogi szakértője.
"Nagyon örülünk, hogy Ahmed végre hazatérhet. Bízunk benne, hogy gyorsan maga mögött tudja hagyni a börtönben töltött időt, és folytathatja az életét, ami 2015 szeptemberében félbeszakadt."
“Az Ahmed elleni eljárás a menekültek és menedékkérők elleni kormányzati hergelés és gyűlöletkampány tetőpontján kezdődött, egy olyan időszakban, amely során tudatosan bűnbakot és ellenséget kreáltak ezekből az emberekből. Ahmed H. esete sok szempontból emblematikus példája lett az „illiberális” Magyarországnak.”
Kapcsolódó tartalom
2019/11/21
A Facebook és a Google üzleti modellje soha nem látott veszélyt jelent az emberi jogokra
A Facebook és a Google milliárdokat érintő, mindent átható megfigyelési technikái rendszerszintű veszélyt jelentenek az emberi jogokra, ezért radikálisan át kell alakítani a nagy tech cégek működési modelljét – figyelmeztet legújabb jelentésében az Amnesty International.
2019/9/28
Ahmed H. végre hazatért
A ciprusi hatóságok végre megengedték Ahmed H.-nak, a Magyarországon terrorcselekmény téves alkalmazásával elítélt szíriai férfinak, hogy négy év után végre hazatérjen a családjához Ciprusra.
2019/6/28
A ciprusi hatóságok Ahmed H. utolsó reménye
Öt hónap telt el azóta, hogy Ahmed H.-t feltételesen szabadon engedték a börtönből, ám még mindig idegenrendészeti őrizetben van Magyarországon. Az Amnesty globális kampányt indít #BringAhmedHome néven, hogy a férfi végre hazamehessen a családjához Ciprusra.
2019/6/21
Tiltakozunk a köznevelési törvények tervezett módosításai ellen
Ez a törvénytervezet tovább csorbítja az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját és a szülők önrendelkezési jogát.




