A Velencei Bizottság szerint is jogsértő a bevándorlási különadó
2018/12/14
“Egyetértünk a Velencei Bizottság és az EBESZ véleményével, amely szerint a különadó korlátozza az Emberi Jogok Európai Egyezményében is garantált egyesüléshez és véleménynyilvánításhoz való jogot.” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.
“A büntetőadó egyetlen célja, hogy megpróbálja elhallgattatni azokat a szervezeteket, akik kritizálni merik a magyar kormányt. Sorrendben ez a harmadik olyan törvény, amelyet kifejezetten civil szervezetek ellen fogadtak el.”
“A Velencei Bizottság ma egyértelművé tette, hogy a különadó sérti az emberi jogok érvényesülését, és ezért nincs helye Magyarországon.”
Kapcsolódó tartalom
2019/4/8
Az ENSZ szakértője szerint továbbra is veszélyben van a bíróságok függetlensége
Diego García-Sayán, az ENSZ témával foglalkozó különleges jelentéstevője szerint továbbra sincs érdemi garancia arra, hogy a közigazgatási bíróságok politikai befolyástól függetlenül fogják tudni végezni a munkájukat – áll a független szakértő tájékoztatójában. Az ENSZ szakértője korábban már levélben fordult a magyar kormányhoz, de választ nem kapott.
2019/6/18
Alkotmánybírósághoz fordultak civilek a közigazgatási bírósági törvény miatt
A Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International Magyarország és a lengyel Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért (HFPC) az Alkotmánybíróság munkáját segítő beadványban kéri a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányellenes rendelkezéseinek megsemmisítését.
2019/5/3
Bírák tucatjai nem kérnek a különbíróságból
2019. április 30-ig nyilatkozhattak a közigazgatási és munkaügyi ügyszakos bírák arról, hogy a 2020. január 1-jétől megalakuló közigazgatási bíróságokon folytatják-e a munkájukat vagy a rendes bírósági szervezetben maradnak.
2018/12/17
Levél Áder Jánosnak a közigazgatási bíróságokról
A Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International Magyarország levélben kéri a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza az Országgyűlésnek a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt.



