Az Amnesty India a Modi-kormány legújabb áldozata a civil szervezetek elleni boszorkányüldözés során. Csütörtökön a pénzügyminisztérium Végrehajtási Igazgatósága (VI), amely pénzügyi bűncselekmények ügyében nyomoz, házkutatást tartott a szervezet irodájában és befagyasztotta annak számláit, ezzel pedig meggátolja, hogy az emberi jogi munkáját végezze.

Ebben a hónapban már hasonló támadás érte a Greenpeace indiai szervezetét, az ő számlájukat is zárolta a kormány. A kormány szerint a szervezetek megsértik a külföldi támogatásokra vonatkozó előírásokat.

“A házkutatás azt jelzi, hogy a kormány szerint az emberi jogi szervezetek bűnözők csoportjai, akik ellen olyan eszközöket vetnek be, amely az elnyomó államok sajátosságai. Megfélemlítik és zaklatják az Amnesty munkatársait.” – mondta Aakar Patel, az Amnesty International ügyvezető igazgatója.

“Mint a jogállamiságot maximálisan tiszteletben tartó szervezet, az Amnesty India mindig is eleget tett az indiai jogszabályoknak. Működésünk középpontjában az átláthatóság és az elszámoltathatóság áll. Nem titkolunk semmit. Minden működésünkkel kapcsolatos adat nyilvánosan elérhető bárki számára.”

A tíz órányi házkutatás csütörtökön délután fél kettőkor kezdődött, amikor a VI emberei megérkeztek és lezárták az iroda kijáratait. A munkatársak nem hagyhatták el az épületet, és nem használhatták a laptopjaikat és telefonjaikat.

“Bár a munkatársaim nem mozdulhattak, és nem léphettek kapcsolatba családtagjaikkal sem, mindenki példás bátorságról tett tanúbizonyságot.” – mondta Aakar Patel.

A VI kérdései elsősorban arra irányultak, hogy milyen kapcsolatban van egymással az Amnesty International India Pvt Ltd és az Amnesty International India Foundation.

Nem sokkal a házkutatás után a közösségi médiában és a kormányzati lapokban egy újabb lejáratókampány indult az Amnesty India ellen. Néhány lap titkos kormányzati dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy a szervezet működése “ármánykodások sötét hálózata”.

A házkutatás pár nappal azután történt, hogy Indiát beválasztották az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába. Modi miniszterelnök ezután ezt írta a Twitterre: “Számunkra az emberi jogok és védelmük nemcsak üres szavak, hanem a meggyőződésünk alapelemei, amelyeket mindig tiszteletben tartottunk. Amikor az alapvető jogokat megsértik, mint a rendkívüli állapot idején, az indiaiak kitartón küzdöttek és biztosították, hogy az emberi jogok és a demokrácia fennmarad.”

“Mint mindenhol a világon, a szervezetünk az emberi jogokért küzd. Ugyanezek az értékek jelennek meg az indiai alkotmányban is illetve a hosszú és gazdag indiai tradícióban is, amely a pluralizmusra, a toleranciára és a véleménynyilvánítás szabadságára épül. Ezekért a jogokért küzdöttünk a gyarmati uralom idején.”  - mondta Aakar Patel.

“Abszolút egyetértünk a miniszterelnökkel, amikor arról beszél, hogy az elnyomás időszaka nyomott hagyott India történetén. Sajnos azt látjuk, hogy ez a sötét időszak visszatért. A kormány az emberi jogok védelmére esküdött fel, ehelyett azokat az embereket vette célkeresztbe, akik a jogokat védik.”

Háttér

Az Amnesty irodája elleni házkutatás is jelzi, hogy a hatóságok elszánták magukat, hogy elhallgattassák az emberi jogokért küzdő szervezeteket. A “pénzügyi szabálytalanságok” koholt vádját fogalmazták meg korábban a Lawyers Collective, a Sabrang Trust, a Navsarjan Trust és a People’s Watch nevű szervezetekkel kapcsolatban is.

Az Amnesty India azért dolgozik, hogy Indiában mindenki emberi jogai érvényesülhessenek. Ennek érdekében emberi jogokat tanít és kampányokat folytat, hogy véget vessen a diszkriminációnak, tárgyalás nélküli kivégzéseknek, a nők elleni erőszaknak és a cégek által elkövetett jogsértéseknek. Ezt a munkát helyi közösségekkel és csoportokkal közösen végzi.