Több mint két év telt el azóta, hogy közel 130 000 állami alkalmazottat bocsátottak el jogellenesen Törökországban. Számukra továbbra sem szolgáltattak igazságot, a jövőjük bizonytalan – áll az Amnesty International új jelentésében.

 JELENTÉS

A jelentés részletesen bemutatja, hogy orvosokat, rendőröket, tanárokat, tudósokat és több tízezer más állami alkalmazottat bocsátottak el, mert állítólag “kapcsolatban álltak terrorista szervezetekkel”. Sem az állásukat nem kapták vissza, sem kártérítést nem kaptak a mai napig, az ügyük kivizsgálására létrehozott bizottságot pedig direkt azért hozták létre, hogy a vizsgálatnak ne legyen valódi értelme.

“Terroristának neveztek és fosztottak meg több tízezer embert és családtagjaikat a megélhetésüktől, igazságot pedig nem szolgáltattak számukra.” – mondta Andrew Gardner, az Amnesty International Törökország stratégiai és kutatási igazgatója.

“Bár a napnál is világosabb, hogy teljesen önkényesen rúgták ki ezeket az embereket, a bizottság, aminek az lenne a feladata, hogy kivizsgálja a menesztésüket, nem hajlandó a nemzetközi szabályokat alkalmazni, és valójában csak egy kirakattestület, aminek az a feladata, hogy igazolja a jogellenes elbocsátásokat. Az egész eljárás szégyenteljes arcul csapása az igazságnak.”

A 2016-os puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot során elnöki rendeletekkel közel 130 000 állami alkalmazottat fosztottak meg az állásától.

Ártalmatlan és az akkori szabályok szerint teljesen törvényes tevékenységek szolgáltattak indokot a bizottságnak arra, hogy visszamenőleg igazolja a kirúgásokat, és örökre eltiltson embereket a közszférától vagy a hivatásuk további gyakorlásától. Olyan tevékenységekről van szó, mint bankbetétek elhelyezése egy meghatározott pénzintézményben, tagság bizonyos szakszervezetekben vagy egyes telefonos applikációk letöltése. Ezek voltak a “bizonyítékok”, amelyek bizonyították a kapcsolatot a “terrorista szervezetekkel”.

2017 januárjában az egyre növekvő politikai nyomás miatt a török kormány felállította a Rendkívüli állapotot Ellenőrző Bizottságot, hogy az elnöki rendelek alapján kirúgottak ügyét kivizsgálja. Nagyjából 125 000 ember fordult panaszával a bizottsághoz, ezek közül 2018. október 5-ig csak 36 000 ügyet vizsgáltak meg, és kevesebb mint 7%-ban (2300 eset) változtatták meg az eredeti döntést.

A jelentés részletesen bemutatja a bizottság eljárását és 109 esetben az általa hozott döntéseket is, illetve 21 interjút tartalmaz olyan emberekkel és családtagjaikkal, akik áldozatul estek a tisztogatásnak. A következtetésünk egyértelmű: a bizottság nem alkalmas arra, hogy igazságot szolgáltasson, mert nem független a kormánytól, rettenetesen lassú, nem ad érdemi lehetőséget az érintetteknek a védekezésre és nevetséges “bizonyítékok” alapján hagyja helyben az elbocsátásokat.

Egy tanár panaszát, akit azért rúgtak ki, mert pénzt tett be a később kormányzati felügyelet alá kerülő Asya Bankba, elutasította a bizottság. Ezt mesélte: “Koholt vádak alapján rúgtak ki minket, most meg hazug indokokkal utólag próbálják igazolni ennek jogszerűségét.”

Az Amnesty által megvizsgált döntések esetében a panaszosoknak – a legjobb esetben is – több mint hét hónapot kellett várniuk a döntésre, de volt olyan is, akinél az eljárás 21 hónapot vett igénybe. De a legtöbb esetben az eljárás még két év után sem ért véget.

A bizottsághoz fordulók egy kafkai útvesztőben találták magukat. Amikor elvesztették az állásukat, nem kaptak mást mint egy sablon indoklást arról, hogy “terrorista szervezetekkel” fennálló kapcsolataik miatt veszítik el az állásukat.

Mivel fogalmuk sem volt, hogy pontosan mivel vádolják őket, úgy kellett a panaszaikat megírniuk, hogy csak találgatni tudtak arról, hogy az állam szerint mit követtek el. Nem nehéz belátni, hogy ha nem tudják, mivel vádolják őket, hatékonyan védekezni sem tudnak.

Egy kirúgott állami tisztviselő felesége ezt mondta az Amnestynek: “Nem mondták meg, hogy miért rúgják ki, esélyt sem adtak, hogy érdemben fellebbezni tudjunk. Úgy kellett megírnunk a fellebbezést, hogy nem tudtuk, mi ellen fellebbezünk.”

Néhány bizottsági döntésből az sem derül ki, hogy eredetileg milyen információk alapján gondolták valakiről, hogy kapcsolatban áll a “terrorista szervezetekkel”, ami lehetetlenné tette, hogy az érintettek érdemben vitatni tudják elbocsátásuk jogszerűségét.

Azok a szerencsések pedig, akik visszakapták állásukat, sokszor rosszabb körülmények között találták magukat, mint amiben a kirúgásuk előtt voltak.

Egyikük ezt mesélte: “Elvették azt a jogunkat, hogy a bíróságon kártérítést kérjünk. Nagyon sok problémánk volt, amíg nem volt munkám. A feleségem a mai napig terápiába jár a trauma miatt.”

Bár világos, hogy a kormány semmibe vette a nemzetközi szabályokat, továbbra is kitart a rendkívül káros stratégiája mellett. Bár a rendkívüli állapotnak már vége, júliusban elfogadtak egy törvényt, ami lehetővé teszi az állami alkalmazottak tömeges elbocsátását a következő három évben is, ha felmerül a gyanú, hogy „terrorista szervezetekkel” vagy a „nemzetbiztonságra veszélyes” más szervezetekkel állnak kapcsolatban.

Egy egyetemi tanár, aki azért küldtek el, mert aláírt egy petíciót, ezt mondta: “Törökországban az igazságszolgáltatás a politikusok szolgája. A kormányok kénye-kedve szerint működik.”

“Több mint két évvel aztán, hogy a tömeges elbocsátások elkezdődtek, állami alkalmazottak tízezrei élnek a teljes bizonytalanságban elvágva a jogorvoslat lehetőségétől. A bizottság ahelyett, hogy igazságot szolgáltatna, csak sót dörzsöl a sebeikbe.” – mondta Andrew Gardner.

“Ha felmerül annak a gyanúja, hogy valaki a fegyelmi vétséget vagy szabálysértést, bűncselekményt követett el, a hagyományos szabályoknak megfelelő módon kell eljárni. A hatóságoknak azonnal vissza kell adniuk az elnöki rendeletekkel tömegesen elbocsátott emberek munkáját, és kártérítést kell számukra fizetniük, ami kiterjed az elmaradt béreikre illetve az elszenvedett pszichés traumákért is kompenzációt nyújt.” 

Háttér

Törökország részese a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 158. számú egyezményének (Egyezmény a munkaviszonynak a munkáltató kezdeményezésére történő megszüntetéséről), amely védelmet nyújt a megfelelő eljárás nélküli tömeges elbocsátások ellen. Az Egyezmény többek között előírja, hogy csak olyan valós indok alapján bocsátható el valaki, ami összefügg a munkakörével vagy a munkahelyén tanúsított viselkedésével, illetve, hogy a munkavállalónak lehetőséget kell adni, hogy az őt ért vádak alól tisztázza magát.

A bizottság eljárása, különösen az, hogy nincsen valódi lehetőség a jogorvoslatra sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkének 1. bekezdésében illetve a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICCPR) 14. és 15. cikkében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot, illetve a jogorvoslathoz való jogot (EJEB 13. cikk és ICCPR 2. cikk 3. bekezdés).