Több mint 700 börtönben töltött nap után a király kegyelmet adott Tep Vanny kambodzsai jogvédőnek.

“Csodálatos, hogy a több mint 2 éve igazságtalanul börtönbe zárt Tep Vanny végre szabad és újra láthatja családját.” – mondta Minar Pimple, az Amnesty International egyik vezetője.

“Szabadon engedésének már nagyon itt volt az ideje. Tep Vanny egy sor igazságtalanságot szenvedett el az alaptalan, politikailag motivált vádaktól kezdve egészen a tisztességtelen eljárásokig, soha nem is lett volna szabad bebörtönözni.

“A kambodzsai hatóságoknak meg kell szüntetniük minden vele szemben indított eljárást, és lehetővé kell tenniük, hogy folytathassa jogvédő munkáját. Továbbá minden bebörtönzött jogvédőt azonnal és feltétel nélkül ki kell engedni.”

Háttér

2017. február 23-án a Phnompen bíróság két év hat hónap börtönre ítélte Tep Vannyt “szándékos erőszak minősített esete” miatt.  Azért ítélték el, mert 2013 márciusában részt vet a Hun Sen miniszterelnök háza előtt rendezett békés tüntetésen, ahol azt követelték, hogy engedjék szabadon az őrizetbe vett Boeung Kak tó környékieket.

Tep Vannyt arra kötelezték, hogy körülbelül 350 ezer forintnyi pénzbüntetést is befizessen, illetve fizessen további 630 ezer forintnyi kambodzsai rielt kártérítésként a két felperes polgárőrnek.

2017. július 27-én, majd 2018. február 7-én a fellebbviteli bíróság helyben hagyta a büntetést.