Éves Jelentés: állami gyűlöletkampányok és a formálódó új társadalmi aktivizmus
2018/2/22
Az Éves Jelentés 2017/2018 – Az emberi jogok helyzete a világban című kiadvány 159 ország emberi jogi helyzetét mutatja be, és átfogó képet igyekszik adni a világ emberi jogi helyzetéről.
“Az Egyesült Államok nyíltan gyűlöletre építő politikája tavaly januárban odáig jutott, hogy megpróbálta kitiltani több, elsősorban muszlim többségű ország lakóit Amerikából. Ez megágyazott az év jellemző trendjének: a világ számos pontján vezető politikusok a félelemre és gyűlölete építve próbálnak meg szavazatokat szerezni vagy a pozíciójukat megerősíteni.” - mondta Salil Shetty.
“Tavaly láttuk azt is, hova vezethetnek ezek a gyűlöletkampányok, és az általuk felheccelt emberek erőszakos cselekményei: augusztus végétől kezdve a szemünk előtt bontakozott ki a mianmari katonai erők rohingyák elleni horrorisztikus etnikai tisztogatása.”
Magyarország is illeszkedik a nemzetközi trendbe
A magyar kormány ismét nem lehet büszke az emberi jogok területén nyújtott teljesítményére, bizonyos területeken még a csúfos 2016-os évhez képest is sokat romlott a helyzet.
A 2016-os évről ezt írtuk: “Több területen is – például a terrorellenes intézkedések vagy a menekültek és menedékkérők jogainak megsértése kapcsán – hazánk az európai régió egyik legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtja.”
Ez a megállapítás sajnos 2017-es évre is érvényes. Folytatódtak a menekültek és migránsok elleni súlyos jogsértések, többek között március óta a hatóságok határozatlan időre fogva tartják a tranzitzónában menedékkérelmet benyújtókat, köztük a gyerekeket is, kivételt csak a 14 évesnél fiatalabb kísérő nélküli kiskorúak jelentenek. A törvénymódosítások azt is lehetővé tették, hogy minden irreguláris belépőt visszakísérjenek a magyar határkerítés túloldalára, vagyis az Országgyűlés törvényesítette a jogellenes visszaküldéseket. A tranzitzónákban egy munkanapon beadható kérelmek száma drámaian lecsökkent: 2017 végén napi 5-5, azóta 1-1 menedékkérelmet regisztrálnak. A legalizált visszakísérések és a kérelmek benyújtásának korlátozása pedig azt jelenti, hogy 6000-8000 ember rekedt rossz körülmények között Szerbiában, kitéve a hajléktalanság vagy a Macedóniába és Bulgáriába való jogellenes visszaküldés veszélyének.
Jelentésünk kitér arra is, hogy Magyarország súlyos csapásokat mért az egyesülés és a tudományos élet szabadságára is. A felsőoktatási törvény módosítása elsősorban a Central European University-t hozta rendkívül nehéz helyzetbe.
Részletesen írunk arról is, hogy a kormány évek óta tartó, a független civil szervezeteket megbélyegző és ellenségként beállító gyűlöletkampánya mellett az Országgyűlés tavaly elfogadott egy súlyosan jogkorlátozó és alaptörvény-ellenes törvényt, amely nehéz helyzetbe hozza azokat a civil szervezeteket, amelyek külföldről is kapnak támogatást.
“Küzdelmes év van mögöttünk, és sajnos minden jel arra mutat, hogy a magyar kormány továbbra sem kíván javítani a kiábrándító emberi jogi teljesítményén.” - mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója.
“Elképesztően szomorú azt látni, hogy bár azt gondoltuk, ennél már nem lehet rosszabb a Magyarországra érkező menekültek és migránsok helyzete, a hatóságoknak még ezen is sikerült sokat rontaniuk a kegyetlen és jogsértő fogvatartással és a visszaküldésekkel. Azokat a szervezeteket pedig, amelyek ezeknek az embereknek próbálnak meg segíteni vagy felemelik szavukat a jogsértések ellen, minden lehetséges eszközzel megpróbálják elhallgattatni. Ne legyenek kétségeink, a jelenleg az Országgyűlés előtt lévő civilellenes törvényjavaslat-csomag egyetlen célt szolgál, hogy elhallgattassák a kritikus hangokat és eltiporják azokat, akik másként gondolkodnak. Ez az Európai Unióban elfogadhatatlan.”




