Sürgős akció
Koholt vádak az azeri aktivista ellen
Azerbajdzsán, Az akció indult: 2019/4/5, A petíció aktív
Az azerbajdzsáni aktivistát, Bajram Mammadovot március 30-án vették őrizetbe és ítélték 30 nap elzárásra, amiért állítólag ellenállt a rendőri intézkedésnek. Meggyőződésünk, hogy a vád koholmány. Április 2-án, a fellebbezési meghallgatása során (a döntést végül helyben hagyták) Bajram azt mondta, hogy megverték az őrizetben. A családja és barátai elmondása szerint az arcán láthatóak voltak a veréstől származó sérülések. Az aktivista kínzásnak és kegyetlen bánásmódnak lehet kitéve, azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni. Bajram Mammadov 2019. március 16-án szabadult elnöki kegyelemmel a börtönből, ahol több mint három évet töltött koholt vádak miatt.
Bajram Mammadovot március 30-án idézték be a helyi rendőrségre, hogy mint nemrég szabadult elítélt regisztrálja magát. A rendőrőrsön szétválasztották az őt kísérő apjától, és egy ismeretlen helyre vitték. Később kiderült, hogy a Sabunchu kerületi bíróságra szállították, amely 30 nap elzárásra ítélték a szabálysértési törvény 535. szakaszának 1. bekezdése alapján, amiért Mammadov állítólag nem tett eleget a rendőrség felszólításának. A bíróság rendőri vallomások alapján döntött, amelyek szerint többek között sértően beszélt a rendőrökkel, hangoskodott a rendőrségen és nem tartotta tiszteletben az előírásokat.
Bajram nem találkozhatott ügyvédével, a hivatalos indoklás szerint azért, mert “a fogdát éppen fertőtlenítették”.
A fellebbviteli bíróság április 2-án helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
A demokráciáért küzdő ifjúsági aktivistát, Bajram Mammadovot és Givas Ibrahimovot 2016-ban zárták börtönbe, miután kormánykritikus szöveget festettek a korábbi azeri elnök, Hejdar Alijev szobrára. Mindketten több mint három évet töltöttek börtönben, és 2019 márciusában szabadultak miután elnöki kegyelmet kaptak. Az Amnesty International mindkettőjüket lelkiismereti fogolyként ismert el.
Az Amnesty International hosszú évek óta emberi jogsértések széles körét dokumentálja Azerbajdzsánban. A szólás-, egyesülési és gyülekezési szabadság érvényesülése komolyan korlátozott, számos újságírót, jogvédőt és aktivistát zaklatnak és ítélnek el tisztességtelen eljárások során. Az azeri jogvédők szerint 2018-ban nagyjából 100 ember volt börtönben politikailag motivált vádak alapján.
Az azeri elnök, Ilham Alijev 2019. március 16-án, a Perzsa újév alkalmából egy elnöki rendeletben több mint 400 embernek adott kegyelmet, köztük olyan aktivistáknak és ellenzéki politikusoknak, akiket koholt vádak alapján börtönöztek be. Egy helyi emberi jogi szervezet szerint azonban még mindig 74 újságírót, aktivistát és ellenzéki politikust tartanak jogellenesen fogva. Az elnyomó törvények – például a nyilvántartásba vételhez szükséges követelmények és a támogatásokra vonatkozó korlátozások - lényegében lehetetlenné teszik civil szervezetek működését.
Egyelőre nincs jele, hogy az azerbajdzsáni hatóságok felhagynának a politikai ellenfeleik és kritikusaik üldözésével. A nemzetközi emberi jogi szervezetek munkatársait, köztük az Amnesty Internationalt nem engedik be az országba.



