Törvény előtti egyenlőség

A törvény előtt minden ember egyenlő, az emberi méltóság tisztelete mindenkit megillet, és senki sem áll a törvények felett.

 Szembe merek menni bármilyen igazságtalansággal, ami szerintem emberi jogokat sértő.

Lakatosné Jutka – A Város Mindenkié (AVM) hajléktalan aktivistája

Jutka állami gondozottként nőtt fel. 1991 óta hajléktalan, hét évet élt az utcán. A budapesti hajléktalan emberek tanították meg az utcán élni, majd az AVM-nél talált önmagára és barátokra. Szeret olvasni. Az aktivizmus és a másokon segítés az élete azóta, hogy 2010-ben rendőrök verték meg őt és roma származású férjét. Színházi darabot is írtak az életéről. Jutka már biztonságban él férjével és kutyáival, bejelentett munkahelye van.

Aktivistaként a lakhatási szegénység ellen küzd, tüntetéseken szólal fel, figyelemfelkeltő akciókat szervez és a polgári engedetlenség eszközeitől sem riad vissza, ha nyomást kell gyakorolni a döntéshozókra. 

Jutka és férje 2010 decemberében rendőri erőszak áldozata lett a Kosztolányi Dezső téren. Jutka épp beugrott a kisboltba, amikor roma férjéhez odaléptek a rendőrök, először csak szóban, majd fizikailag is bántalmazták. Mire Jutka kiért, a férje már a földön volt: átkutatták a zsebeit és eltörték a kisujját. A közelben tartózkodók nem segítettek.  Jutkáéknak egy szociális munkás segített feljelentést tenni. A jogellenesen intézkedő rendőröket végül leszerelték – igaz, csak évekkel később, egy bürokratikus és jogi útvesztőkkel teli eljárás után.

Jutka ezután csatlakozott egy hajléktalan emberekből és szövetségeseikből álló csoporthoz, A Város Mindenkiéhez. Az volt a célja, hogy másokat ne érhessen hasonló támadás, és a kilátástalanságban élők is érezzék, nincsenek egyedül a bajban. A csoport tagjaként már nem érezte magát eszköztelennek, az évek során pedig közösen több sikert is elértek: kunyhóban élő hajléktalan embereknek segítettek lakáshoz jutni, kártérítéseket pereltek ki, és hajléktalan anyák gyermekfelügyeletéért küzdöttek. 

Jutka nemcsak hajléktalan embereknek segít, hanem a családon belüli erőszak áldozatainak is. Jutka egy olyan energikus és aktív állampolgár, aki munkái mellett is szakít időt másokra. Hajnalban kel és fáradhatatlanul teszi a dolgát: küzd egy befogadóbb és igazságos Magyarországért.

Mi közöd hozzá?

Olyan társadalomban élünk, ahol az olyan alapvető dolgok, mint a lakhatás, az egyenlőség és az emberi méltóság sokaknak csak elérhetetlen álom. Az egyenlőség, mint a jogállam egyik alapfeltétele azt is jelenti, hogy a hatalom senkit sem különböztet meg hátrányosan kiszolgáltatott helyzete miatt, miatt, az emberek pedig szolidárisak a kevésbé szerencsésekkel. Minden embernek egyenlő méltósága van, mindenkinek jár a tisztelet, akkor is, ha a lehetőségeink nem egyenlőek. 

Jutka egy nehéz helyzetben és egy sokkoló támadást követően úgy döntött, hogy tenni akar azért, hogy másoknak jobb legyen az élete. Csatlakozott egy olyan aktivista csoporthoz, amely számára (és mindenki számára) fontos célokért dolgozik. Jutka barátokra lelt. Neki a valódi otthont a közösséghez tartozás jelenti.

Ha szeretnél te is tenni azért, hogy az egyenlőség senki számára ne legyen álom, akkor csatlakozz az Amnesty közösségéhez, amelyhez olyan emberek tartoznak, akik egy nyitottabb, elfogadóbb és egyenlőbb Magyarországért és világért küzdenek. Állj ki másokért, hogy érted is kiálljanak. 

Mi az a jogállam?

A jogállam olyan állam, ahol a jog uralma érvényesül, a közhatalom a jognak alárendelt, vagyis a hatalmat nyilvános és írott jogszabályok alapján, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják.

A jogállam az önkény ellentéte, ahol a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett, egy olyan hely, ahol a törvény előtt mindenki egyenlő és a törvények mindenkire egyenlően vonatkoznak.

Jogállamban nincs korlátlan hatalom, mert annak gyakorlását folyamatosan ellenőrzik a független intézmények és az egész társadalom.

És mi közöd a többiekhez?