Először is szeretném elmondani, milyen volt a rendszer a járvány előtt. Volt egy állandó zöldszámunk, amit bárki felhívhatott az egészségügyi panaszaival. Nem csak a mentőket lehetett vele elérni, de kisebb problémákra is tanácsokat adtak. Egész eddig ez egy remekül működő rendszer volt. Aztán persze elért minket is a járvány.

Camila Coelho, Portugália

A vírus terjedésének kezdetén a közegészségügy mindenkit megnyugtatott, hogy nincs ok a pánikra. A járvány jó eséllyel nem éri el Portugáliát, tekintve, hogy nekünk csak Spanyolországgal van szárazföldi határunk. Majd március 2 –án meglett az első pár pozitív teszt. Az esetszám szépen lassan növekedett, de nem tűnt aggasztónak. A sajtóban folyamatosan ment a tájékoztatás így az emberek is óvatosabban viselkedtek.  Sok kézmosás, távolságtartás - a mostanra megszokott alapok. Az említett zöldszám a túlterheltség miatt bemondta az unalmast. Több nyugdíjas orvost és végzős orvostanhallgatót is beállítottak a vírus miatti terheltség miatt. Március 10 -én bezárták az iskolákat. Ovar városát pedig kb. egy hónapra teljesen lezártak mivel annyi volt az ottani fertőzött.

Eközben figyeltük, hogy mi történik a spanyoloknál.  Egy hónappal később nagyjából 9800 esetnél és 200 a vírusban elhunytnál járunk. Április végéig rendkívüli állapotot hirdetett a kormány, amelyet nemrég május 2-ig meghosszabbítottak.  Ez annyit jelent, hogy senki nem hagyhatja el az otthonát, csak ha jó oka van rá. A határokat lezárták. Édesanyám egy kiemelt ágazatban dolgozik így neki munkába kell járnia, apukám viszont otthon van. Az öcsémnek amúgy is húsvéti szünete lett volna, így számára nem volt nagy különbség.

Április 12., Húsvét. Ilyenkor a családok általában együtt ebédelnek. Most is ez történt, de a szokásosnál szűkebb körben. Sok zenekar élőben közvetítette a koncertjeit.  Az oktatás közben teljesen áthelyeződött az online térbe. Bár nehéz volt hozzászokni a változásokhoz, de úgy érzem a többségnek sikerült. Ma, ahogy a családommal ebédeltem, a hírekben bemondták, hogy sikerült ellaposítani a vírusgörbét.

Ez történt otthon. Engem viszont nem otthon ért a vírus. Az én helyzetem egy kicsit furcsa volt, ugyanis augusztus óta Pekingben voltam, és egészen júliusig maradtam volna tanulni. Amint megjelent a vírus Kínában a helyzetem elég bizonytalanná vált.  Épp a két szemeszter közti szünet volt, de a változások persze gyorsan kézzelfoghatókká váltak. Minden bolt bezárt, senkit nem lehetett az utcán látni.

Minden reggel nyolckor jött valaki, hogy megmérje a lázunkat. Mindeközben egyre több és több nemzetközi tanuló hagyta el Pekinget, pár portugál osztálytársam is. Kezdtem nagyon aggódni, de amikor felhívtam a családom, megnyugtattak, hogy a járvány biztos hamar elmúlik, és kár lenne hazajönnöm. Aztán februárban az egyetemem foglalt minden portugál diáknak egy repülőjegyet, így hazajöttünk. Kezdődhetett a két hét karanténom, így nem találkozhattam se a családommal, se a barátaimmal. Már kezdtem felvenni az itthoni ritmust, elkezdtem vezetni tanulni és tervezni a továbbiakat, amikor a vírus utánam jött Európába. Így újra karanténba kerültem, szerencsére most már otthon és a családommal.

A mostani időt új dolgok kipróbálásával töltöm. Főzök, festek és edzem, illetve azokat a könyveket olvasom, amiket eddig nem volt időm.  De volt olyan is, hogy egy egész napot töltöttem tévézéssel, amit eddig soha nem csináltam.

A barátaim kicsit hiányoznak és aggódom, hogy mi lesz a vírus utáni időszakban. A mostani helyzettel kapcsolatban furcsa érzéseim vannak: jó itthon lenni a szeretteimmel és jó látni, hogy csökken a légszennyezettség, de rossz belegondolni, hogy közben emberek halnak meg, és sokan nap, mint nap az életüket kockáztatják miattunk.

Camila Coelho, Portugália

Bejegyzés helye:Koronavírus