Március elején érkeztem meg Uruguay fővárosába, Montevideóba, ahol egy ösztöndíjprogram keretén belül 9 hónapot töltök az uruguayi magyar közösséggel.

Mostafa Nóra Farida

Elindulásomkor Európában éppen kezdett eluralkodni a pánik, amikor itt még közelről sem volt semmi jele a járványnak. Ebből adódóan volt bennem egyfajta biztonságérzet annak ellenére, hogy az ösztöndíjas időszak előtt szinte semmit nem tudtam Uruguayról. Ugyanannyira tűnt bizonytalannak a Föld déli féltekén új életet kezdeni, mint az otthon kialakuló helyzetben maradni.

 

Az itt létem hatodik napjára sajnos itt is megjelent a járvány, az uruguayi kormány pedig azonnali rendeleteket hozott, és minden közösségi rendezvényt le kellett mondani. Ebből adódóan két hétre bezárt a Magyar Otthon, ahol a munkámat végeztem. A rendeletek egy másik ok miatt is személyesen is érintettek: mivel Spanyolországon keresztül érkeztem, így 9 nap önkéntes karanténba kellett vonulnom.

 

Még igazán be sem tudtam az új életemet rendezni, alig tudtam kapcsolatokat építeni, a várost megismerni, máris négy fal közé záródott a létezésem. Ennek a felismerése pedig érdekesen hatott rám. A karantén alatt a szabadság fogalma új tartalmi jegyekkel bővült, átértékelődött bennem ugyanúgy, mint az emberi kapcsolatok hálója.

 

A megismerés, felfedezés nagy motivációjával érkeztem, és egy idegen országban a magány lett a társam 9 napig.

 

Az internetnek hála és a kialakuló helyzet újdonsága miatt nem éreztem magam magányosnak, nem okozott szorongást sem a vírus okozta betegségtől való félelem, sem a bezártság. Mivel nem ismertem még az új környezetem, nem alakultak ki erős kötődéseim emberekhez, ezért könnyebb volt elviselni a társaság hiányát. A karantén-létemet igyekeztem nyugalommal, tartalmasan, gondolkodva, befelé figyelve eltölteni, és így megélni az új világ korlátozott szabadságát. Az élettér szűkössége miatt a karantén után, a természetbe vezetett első utam: erdőbe, parkokhoz, az óceánhoz.

A vírus terjedésének megfékezése miatt a mai napig nem ajánlott közösségbe menni, a kulturális intézmények, iskolák, éttermek és áruházak zárva tartanak, kivétel csak az élelmiszerboltok és gyógyszertárak. A családi vállalkozásokban üzemeltetett üzletek közül néhány nyitva van a hétköznapokon, mivel a kormány a zárvatartást nem kötelezővé tette, csak ajánlotta. Az itt élő emberek nagyon fegyelmezetten, komolyan veszik az óvintézkedéseket, szinte alig van ember az utcán, az autóforgalom is minimális. Tehát a napok nyugalomban, nem a járvány folyamatos tudatosításával telnek. A boltok nincsenek kifosztva, az emberek többsége az eddigi munkáját kicsit megreformálva is folytatni tudja, és ez jó alap arra, hogy a pánik ne uralkodjon el.

A közös munkámat a magyar közösséggel alig érzékelhetően befolyásolta a járvány. Továbbra is elképesztően jól szervezett és aktív közösségi élet zajlik, csupán a találkozások, ünneplések és események a fizikális világból az online térbe kerültek. Korábban elképzelni sem tudtam volna, hogy ilyen szinten, ennyi izgalommal éljem meg a „társaságba járást”.

 

A felfedezés és az új megismerésének motivációja, ami ide hozott, kétségkívül napról napra újraértelmeződik bennem, hiszen most nem lehet távlatokban gondolkozni. A terveim helyett a megérzéseimre hagyatkozom, a felfedezés örömét igyekszem a környezetemben megélni.

 

A mindennapokban nagyon sok vicces szituációt szül a kialakult helyzet. Vadidegenekkel egymástól tisztes távolságban (buszokon, boltban, sorban állva) szinte kiabálva szóba elegyedve keressük a kapcsolatot, az új impulzusokat. Amikor négynél többen a keskeny járdán próbálunk egymás mellett elhaladni, mindenki másfele néz, hátha így is ér a 1,5 méter távolság. Azt már érzem, alkotóként ez egy kulturálisan izgalmas, elmélyülő és sok-sok megfigyelésen nyugvó időszak lesz az életemben - amit érdemes lesz filmen keresztül dokumentálni.

Mostafa Nóra Farida, Montevideo, Uruguay

Bejegyzés helye:Koronavírus