Aleksandra a legkedvesebb tettestársam, amikor társadalmi vitákról van szó. Nem beszélgetünk sokat, de mindig szívesen megosztjuk a másikkal, hogy épp mi folyik a házunk táján, legyen szó magunkról vagy az országunkról. Mivel pont nemrég volt a lengyel-magyar barátság napja, így eszembe jutott őt is megkérdezni, természetesen igent mondott. Furcsa belegondolni, hogy legutóbb ilyenkor épp az egri vár tetején vittem neki és a társainak csokit. Most pedig hobbitok módjára vackoltuk be magunkat. De nézzük ő, hogy látja mindezt. (Dani)

Aleksandra Wolanin

Március 24-én írom ezt, most nagyjából 800 fertőzöttről tudunk, és tízen haltak meg a betegségben. A lengyel kormány több intézkedést is hozott a vírus megállítása érdekében. Még március 10-én bezártak az iskolák, majd pár nappal később a boltok nagy része, persze a fontosabbakat kivéve (gyógyszer, élelmiszer stb.) majd jöttek a repülőjáratok leállítása, és a bevásárlóközpontok, mozik bezárása. Mindenkit arra kérnek, maradjanak otthon, ha tehetik.

Hogyan érzek mindezzel kapcsolatban? Félek. Hiába tudom, hogy engem jó eséllyel kevésbé érintene a vírus, féltem a családomat. Éppen ezért hiába jöttem haza már két hete a szülővárosomba, nem látogattam meg a családomat és a nagyszüleimet. Próbálok otthon maradni amennyire csak lehet. Sajnos nem minden ember tartja be ezt, ami feldühít. Láttam gyerekeket a játszótéren, fiatalokat összejönni, tömött sorokat a boltokban a távolságtartás helyett. Azt hiszem, páran még mindig nem tartják a helyzetet elég veszélyesnek. Talán azért mert nem hisznek a híreknek, de egy ilyen kicsi városban ez hamar visszaüthet.  Az egyik szomszéd városban már van pár eset, és mivel sokan járnak oda egyetemre, a terjedés nem lenne elképzelhetetlen. Illetve az is zavar, amit az egész járvány okoz.

Azt kívánom, bárcsak visszamehetnék az egyetemre, mert csak az online anyagokkal nehezen veszem rá magam a tanulásra. A vizsgáimtól is félek, akkor is, ha lesznek, akkor is, ha nem. Arról nem is beszélve, azok a középiskolások milyen riadtak lehetnek, akik ebben az éven érettségiznének. Az emberek már most azt találgatják, hogy a szemeszterünk tovább tart majd, így nyáron fogunk vizsgázni, így elesem minden nyári tervemtől. Sajnos az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy nem megyünk el otthonról. Bárcsak újra dolgozni mehetnék, amíg nem nyit újra az étterem, nem fizetik a bérünket.

Arról nem is beszélve, hogy sokunkat teljesen lehangol a bezártság a barátaink nélkül vagy esetleg összezárva a családdal, akik halálra idegesítenek. Az is zavar, hogy egyszerűen nem érzem magam annyira produktívnak, mint amennyire szeretném. Sokszor csinálhatnék valamit, de nincs elég motivációm, emiatt pedig bűntudatom van. Nagyon remélem, hogy a helyzet nem fog sokáig tartani és, hogy akik eddig nem törődtek a helyzettel, belátják annak jelentőségét, és végre nem fognak folyton eljárni otthonról. Félek, hogy ennek a dolognak csak hónapok múlva lesz vége.

2020. március 24. Aleksandra Wolanin, Lengyelország

Küldd el te is a beszámolód: quarantinepigeon@gmail.com

Bejegyzés helye:Koronavírus