A jelenünket meghatározó koronavírus-járvány nehézségei még jó darabig velünk maradnak majd a vírus visszahúzódása után is. A közvetlen veszélyhelyzet során korábban elképzelhetetlennek tartott veszteségeket fogunk szenvedni. Sokan gyászolják majd szeretteiket, tömegek maradnak munka és akár otthon nélkül, míg az elszigeteltség miatti magány és szorongás százmilliókban hagy majd nyomot.

De veszteségeink mellett nyerünk is valamit: egy esélyt a változásra.

Amikor felépülünk ebből a közös traumából, választhatunk majd, hogy visszatérünk-e a régi kerékvágásba, vagy tanulunk az esetből, és új úton indulunk el egy jobb jövő felé.

A vírus elleni harc mindannyiunk felelőssége. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatójának szavait idézve „példátlan lehetőség tárult elénk, hogy együttesen vegyük fel a harcot közös ellenségünkkel, az emberiség ellenségével”.

Néhányak idegengyűlölő bűnbakkeresését leszámítva a járvány inkább közelebb hozta az embereket, hiszen milliók sietnek nap mint nap egymás segítségére. Ezt az elmúlt hetekben tapasztalt példaértékű szolidaritást jóval magasabb szintre is emelhetjük, ha félre tudjuk tenni a rasszizmust és a gyűlölködést.

Ha szomszédainkon segítünk, miért ne dönthetnénk közösen úgy, hogy gondoskodunk a hajléktalan vagy a kilakoltatott személyek biztonságáról is? A mostani válság sokak szemét felnyitotta a környezetükben élők ingatag helyzetét illetően. Szintén napvilágra kerültek a társadalmi egyenlőtlenségek, melyek miatt tömegek maradtak és maradnak fedél és megfelelő egészségügyi ellátás nélkül. Ha pedig a járvány alatt tudunk segíteni a rászorulókon, akkor az a járvány lecsengése után is menni fog.

Emellett mondhatunk nemet a megszorító intézkedésekre, melyekre a múlt évtizedben számos példa volt. Ezek a megszorítások gyakran az amúgy is nehéz helyzetű közösségeket érintik a leghátrányosabban. A kormányoknak új megoldást kell találniuk a járvány súlyos gazdasági és szociális következményeinek kezelésére. 

Dönthetünk úgy, hogy komolyabban vesszük a klímaválságot. A világ néhány részén drámaian visszaesett a károsanyag-kibocsátás, mivel a repülők sorra a földön, az autók pedig a garázsokban maradnak. A járvány végén vajon gondolkodás nélkül újraindítjuk majd a motorokat, vagy elkötelezzük magunkat egy fenntarthatóbb jövő mellett, és végleg búcsút intünk a fosszilis tüzelőanyagoknak? Közben saját szemünkkel látjuk, ahogy a kormányok drasztikus lépéseket és nagyvonalú pénzügyi intézkedéséket hoznak az emberi élet, egészség és a gazdaságok védelmében. Ha mindez lehetséges a jelenlegi helyzetben, akkor az egész emberiség fennmaradását fenyegető klímaváltozásra is adhatunk hasonló választ.

Esélyt kapunk arra is, hogy újra gondoljuk és megerősítsük az egészségügyi rendszereinket, és mindenki számára elérhetővé tegyük az egészségügyi szolgáltatásokat. A mostani válság világszerte felszínre hozta az ellátórendszerek megannyi gyengeségét, azokat is beleértve, amelyekben a szolgáltatásokhoz való hozzáférés az egyének anyagi feltételeitől függ. A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy az egyén csak akkor van biztonságban, ha az egész társadalom egészsége biztosítva van.

Lehetőségünk nyílik arra is, hogy egy új korszaknak megfelelő társadalombiztosítási rendszert dolgozzunk ki. A koronavírus az amúgy is bizonytalan anyagi helyzetben lévőkre méri a legsúlyosabb csapást, és ezzel a társadalmi egyenlőtlenségek legkeményebb következményeit engedi szabadjára. A feketegazdaság dolgozóit – bár létfontosságú szolgáltatásokat nyújtanak a társadalomnak – nem menti meg semmilyen védőháló; ugyanez vonatkozik a jövedelemmel nem rendelkező háztartásbeli nőkre világszerte. Az alkalmi munkákból élők közül sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy a munkát letéve önkéntes karanténba vonuljanak, miközben például futárok nélkül mások sem tehetnének eleget a távolságtartási szabályoknak. Vajon változik-e majd ezeknek az egyébként fontos munkáknak a megítélése? És elég indokot ad-e a járvány a biztosítottak körének bővítésére?

Követelhetjük továbbá azt is, hogy szabjanak határokat a társadalom ellenőrzése céljából végzett tömeges megfigyeléseknek és a kapcsolódó kibertechnológiák alkalmazásának. A koronavírus terjedésének megfékezésekor Kína erőteljesen támaszkodott ezekre az eszközökre, és erre pedig több ország is felfigyelt. Ne felejtsük azonban, hogy ha ezek az eszközök egyszer mindennapossá válnak, a későbbiekben sokáig a nyakunkon maradhatnak. Elfogadjuk-e hát, hogy egészségünk megőrzéséért cserébe kisebb-nagyon mértékben figyeljenek minket, vagy felszólalunk a jogaink és a magánszféránk érdekében?

Végezetül dönthetünk úgy, hogy helyreállítjuk a sajtóba és a tudományokba vetett bizalmat. Az elmúlt években számtalan politikus húzott hasznot abból, hogy szakértőket lehetetlenített el, és ásta alá a tudományok tekintélyét. Az igazságot álhírekkel próbálták leplezni, miközben kíméletlen támadásokat indítottak az újságírók ellen. De most, hogy az életünk a tudományon, illetve a megbízható és pontos információhoz való hozzáférésen múlik, helyreállhat-e a tényekbe vetett közbizalom?

A választás a miénk – bizonyosodjunk meg róla, hogy helyes döntéseket hozunk. Ez a legjobb módja annak, hogy kárpótoljunk mindenkit, akit a járvány miatt bármilyen veszteség ért.

Bejegyzés helye:Koronavírus