A következő írót egy ifjúsági csereúton ismertem meg nagyjából két éve. Azt hiszem ő az egyik legempatikusabb ember, akivel valaha találkoztam. Amikor elmondtam neki, mik a terveim, azonnal rávágta az igent és még aznap elküldte nekem a levelét. (Dani)

Ausra Gedrimaité

Március 18.: harmadik napja a karanténnak és a lezárásoknak Litvániában. Jelenleg 27 hivatalos esetnél járunk, egy embert lassan kiengednek, egynek pedig válságos az állapota. 

Ezek azok a számok, amiket nagyjából mindenki tudhat. Minden ország harcol, esetleg segítik egymást. Az én országom az alacsony esetszám miatt egész jó helyzetben van. Az, ami pár viccel kezdődött, most a pánik és a félelem tárgya lett itthon, Európában és az egész világon.

Ahogy a legtöbb országban itt is megrohanták az emberek a boltokat. Így a nagyobb városokban hiány keletkezett tésztából, rizsből, na és persze WC papírból. Kezdem úgy érezni a WC papír lehet a vírus egyetlen hatékony ellenszere. Több konfliktust is láttam a pánikszerű vásárlások során, de voltak, akik egyszerűen nevettek az egészen.  Ők nyugodtak tudtak maradni.  Ahogy szerintem mindenkinek kellene. Én emiatt is vagyok nyugodt és derűs. Az én kicsi városomban nem pánikolnak az emberek. Vagy talán mindenki annyira introvertált, hogy elvagyunk magunknak. Mindenki a saját kis kertjében.  

Szombaton jöttem haza Vilniusból, ahol tanulok, a húgom hétfőn. Ő azt mondta, a város kifejezetten kellemes, ahogy mindenki otthon bujkál vagy dolgozik. Kevés autó és egy repülő sincs az égen. Az ember már szinte örül, hogy a körülöttünk lévő természetnek van egy kis ideje regenerálódni. Még a nap is fényesebben süt, mint szokott, vagy csak úgy látszik. 
 
Nagyon sok ember marad otthon, szerintem ez remek alkalom a családok számára még a veszekedésekkel együtt is. Én ebben egy szép lehetőséget látok még akkor is, ha nem a legegyszerűbbet, még önmagam számára sem. Nyolc embernek egy tető alatt nincs túl könnyű dolga. Már az első pár napban sikerült legalább egyszer összevesznem mindegyik rokonommal.  Úgy néz ki, egy kicsit újra meg kell tanulnom velük élni. 
 
A legtöbbünk már hozzászokott a nagy rohanáshoz.  De most időt kaptunk, hogy megálljunk egy pillanatra. Az előző este az egész családdal társasjátékokat játszottunk. Viszont az aggodalmam miatt elég nehézkesen aludtam. Az ismerőseim is hasonló dolgokat csinálnak. Együtt főznek vagy tanítják egymást, esetleg a kertbe még kimerészkednek egy kis friss levegőért. Mindenki próbál pozitív maradni a karantén alatt, de vannak furcsa pillanatok. Például mi diákok otthonról kellene, hogy tanuljunk, de én és a húgom inkább beszélgetnénk egymással, zenét hallgatnánk vagy nyitnánk meg fölöslegesen az Instagramot a százötvenhatodik alkalommal ahelyett, hogy az esszéinket írnánk vagy online vizsgáznánk. Be kell vallanom, a produktivitásom szinte eltűnt a napokban.  
 
Persze ez egyben az iskoláknak is egy remek alkalom a távoktatási eszközök fejlesztésére. Arról nem is beszélve, hogy hány diák próbál most több csínyt űzni és lógni miközben azt tettetik, hogy részesei az online órának. Vagy megpróbálni kinevettetni a tanárt a különböző technológiai ismerethiányok miatt. 

Néhány cég ingyenesen, online elérhetővé tette a könyveit a karantén idejére, több filmvetítés is elérhető és színházi előadásokat is közvetítenek, sőt koncerteket is lehet nézni. Rám, aki örökmozgónak tartja magát, ez igazán frissítően hat, hogy legalább az ingerek egy részét megkapom. Továbbá a hallássérültek részére is több újítás bejött, amire igazán büszke vagyok, mivel a tanulmányaim is hozzájuk kapcsolódik. Az itthoni központunkban egy huszonnégy órás szolgálat segít nekik és a 112 is egy új projektbe kezdett azok számára, akik beszédnehézséggel küzdenek. A járványról szóló információk és az új szabályok is elérhetőek jelnyelven, és ugyancsak 24/7-ben streamelik őket. Én pedig úgy hiszem, ez egy nagy lépés az országunknak. Illetve úgy hiszem több hasonló projekt is létezik, de annyira még nem néztem utánuk.

A kormányunk egészen sokat tesz értünk a jelen helyzetben. Az emberek pedig magukért kezdtek sokat tenni. Sokan a karantént önmaguk fejlesztésére használják. Mindarra, amire eddig nem volt idejük.

Jelenleg olyan mintha az ember mást se hallana csak, hogy mindenki sír és pánikol vagy pánikol és sír. Vagy megpróbálnak csak pozitív üzeneteket közvetíteni.  Én már egy kicsit elveszettnek érzem magam ebben az egészben még azzal együtt is, hogy úgy gondolom végül minden rendben lesz.

Elég sokszor kell magam emlékeztetni, hogy mindegy hogyan jutottunk idáig, nyugodtnak kell maradnom, egészen addig ameddig nem kezdek el veszekedni valakivel a hét családtagom közül.

Az egyik pillanatban egyesével megölelném mindegyikőjüket, utána meg kiabálok a bátyámmal, hogy zárja be az ajtót, amíg a tanárommal beszélek videocseten vagy, hogy senki ne mászkáljon át a szobán, amikor épp valami fontosat csinálok. Na meg persze a barátaim is hiányoznak, legszívesebben mindegyiküket összehívnám, hogy megölelhessem őket, mindegy épp melyik országban vannak. Tudom, ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Ilyenkor mindig örülök annak, hogy egy üzenetküldésnyi távolságra vagyunk egymástól, legyünk a világ bármely pontján. Nagyon sok ismerősöm írt már nekem. 
 

Kedves olvasó, lélegezz egy mélyet, és engedd el az egészet. Légy a szeretteiddel, és hagyd, hogy megtörténjen, aminek meg kell. Hiszem, hogy minden rendben lesz, és ami gyorsan és titokzatosan elért minket egy csipetnyi káosszal az ugyanolyan gyorsan és titokzatosan is fog távozni. 
 
Most pedig megyek, hogy tovább halogassam azokat a fontos dolgokat, amiket nem kellene. Aztán persze ráveszem magam, hogy utána megint ellustulhassak kicsit. Úgy, mint egy egyszerű ember. Azt hiszem, ez a karantén már most egy jó lecke nekem.  Most, hogy nem mozoghatok, amerre a szívem húz, azt csinálom, amit talán oly sokan, álmodozom.  

Vigyázzatok magatokra! Ezek után igazán megérdemeltek ti is egy ölelést.Higgyétek el, egy idő után nem csak aggódva nevetünk majd a mémeken. 
 
Csók, 

Ausra Gedrimaité, Bartninkai kicsiny falujából

Bejegyzés helye:Koronavírus