Telefundraiser munkatársak

Az Amnesty International Magyarország (AIM) egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól.

Feladataid lesznek:

  • kapcsolattartás a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének magyarországi támogatóival, illetve potenciális támogatóival telefonon keresztül
  • olyan embereket kell ösztönöznöd az Amnesty támogatására, akik már korábban is elkötelezettek voltak a szervezet és/vagy a téma iránt
  • a telefonbeszélgetést egy előre meghatározott script alapján kell lebonyolítanod, amelyet veled közösen alakítunk ki, hogy az a lehető legjobban passzoljon a személyiségedhez
  • a hívások eredményét adminisztrálnod kell, amit a kampányok lezárultával közösen értékelünk

 Téged keresünk, ha:

  • szívügyed az emberi jogok védelme, elkötelezett és jártas vagy a témában
  • kiválóan kommunikálsz telefonon keresztül
  • szereted az embereket, szívesen beszélgetsz velük, tudsz rájuk figyelni
  • lendületesen tudsz dolgozni
  • megbízható és precíz vagy
  • nem félsz feltenni azt a kérdést, hogy „Támogatnád-e az emberi jogok védelmét?”

Előnyt jelent:

  • ha van tapasztalatod hasonló munkakörben akár nonprofit, akár for-profit szférában

Munkafeltételek:   

  • hazai civil szférában versenyképes jövedelem, mely alapbérből és teljesítménybérből áll
  • megbízási munkaviszony, heti 2 nap (16 munkaóra), 3 hónap próbaidővel 2021. március 31-ig, mely pénzügyi fedezet és kölcsönös megelégedés esetén meghosszabbítható
  • a budapesti felkészítést leszámítva rugalmas beosztással otthoni munkavégzésre van lehetőség
  • inspiráló csapat, motiváló munkahelyi környezet
  • kiszámítható munkakörülmények, stabil és megbízható munkáltató
  • munkába állás időpontja: a kiválasztást követően azonnal
  • munkavégzés helye: Budapest

Jelentkezés módja

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  1. magyar nyelvű önéletrajz
  2. kitöltött jelentkezési lap

A dokumentumokat PDF formátumban várjuk az szarvas.sarolta@amnesty.hu címre irodavezetőnknek, Szarvas Saroltának címezve „TF_2021” tárgy megjelölésével.

Jelentkezési határidő

2021. január 11., hétfő, délelőtt 08:00

A pályázatok beérkezését e-mailben visszaigazoljuk.

Munkatársaink mondták

“Az Amnesty fundrasier csapatának, nem csak azért volt szuper a tagja lenni, mert egy nyitott, sokszínű közösség tagja lehettem, hanem azért is, mert munkám során több száz olyan emberrel beszéltem, akik rengeteg dologban különböztek, de az igazságosság és az emberi jogok mindannyiuk számára ugyanolyan fontos volt. Ez pedig reményt adott nekem. ” – Réka, telefundraiser (2020)

“Ha a reggelidet azzal kezded, hogy elolvasod a híreket és azt érzed, hogy összecsapnak a hullámok a fejed felett, tedd a fejedre a fejhallgatód és kezdj neki telefonálni.
Az a hála és szeretet, amit az emberektől kapni fogsz ad erőt ahhoz, hogy folytasd a küzdelmet.
Ha az Amnesty Magyarországnál dolgozol, esténként azzal a gondolattal fekszel le aludni, hogy “ma is tettem valamit ahhoz, hogy a világ egy jobb hely legyen!”  Eszter, telefundraiser (2019- )

“A fundraiser munka elképesztő fontos egy szervezet életében. Hiszen ahhoz járulsz hozzá, hogy azok, akik amúgy is egy jó ügyet szolgálnak, még jobban és hatékonyabban tudjanak dolgozni. A telefundraiser munkában viszont az a legjobb, hogy közvetlenül beszélhetsz azokkal, akik hálásak a szervez munkájáért. Függetlenül attól, hogy adományoznak vagy sem. Rengeteg szeretet és hála van az ilyen beszélgetésekben, ami mindig új erőt ad.” – Barbara, telefundraiser (2020- )

Az AI hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi fogyatékosságra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel.

A jelentkező a jelentkezés megküldésével tudomásul veszi és elfogadja, hogy a személyes adatait az Egyesület a kiválasztási folyamat lezárulását követően hat hónapig kezelje. Ezt követően a jelentkezések, és azzal együtt minden személyes adat törlésre kerül.