Mikor és hogyan sebesült meg?
1992. május 28-án sérültem meg az otthonomban, amely a városközpontban van, közel az elnöki palotához. Ezen az éjszakán a titkosszolgálat lehallgatta a Ratko Mladic és egyik katonája között zajló beszélgetést, melyben Mladic kiadta a parancsot a város azon részének felégetésére, ahol a mi házunk is állt. Miután megsebesültem, kórházba szállítottak, ahol egy hónapot töltöttem. A boszniai szerbek rakátavetővel lőtték a várost. Harminchat rakétát lőttek ki, ezek egyike találta el a házunkat. Előző nap volt az első mészárlás, amikor kenyérért álló emberekre lőttek. Sokan meghaltak vagy megsebesültek. Azon az éjszakán, amikor megsebesültem, a kórház folyosóin velem együtt rengetegen feküdtek, mert a kórtermekben már nem volt hely. Később bekerültem egy kórterembe 48 másik sebesülttel.

Megfelelő volt a kórház felszereltsége és orvosi személyzete ahhoz, hogy kellőképpen ellássanak?

Azon az éjszakán, amikor bekerültem a kórházba, egy idősebb nőt is behoztak. Ő sokkal súlyosabb állapotban volt, mint én. Az orvosok a fülem hallatára beszélték meg, mit tehetnek a rendelkezésükre álló kevés eszközzel: őt lássák el, vagy engem. Úgy döntöttek, hogy előbb engem látnak el, mert én fiatal vagyok és nagyobb esélyem van a túlélésre. Később, az éjszaka folyamán, az idős asszony, akivel a zsúfoltság miatt egy ágyban feküdtem, meghalt. Az éjszakát a vértől ázó ágyban töltöttem az asszony holttestével. A lábaim kezeltetése miatt több mint egy hónapot töltöttem a kórházban. Minden kezelést érzéstelenítés nélkül végeztek.

A háborús évek rettenetes megpróbáltatást jelentettek Önnek és az ország lakosságának. Hogyan vélekedik Karadzic peréről? Gondolja, hogy kiderül a teljes igazság, és megkezdődhet a megbékélés?
Hiszek az igazságszolgáltatásban, és remélem, hogy a per során többet megtudunk a háború okairól, és mindarról, ami Bosznia-Hercegovinában történt. Egyúttal, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez segíteni fog minket a történtek lezárásában, feldolgozásában. A háború nagyon sokáig tartott, ezalatt az embereknek tulajdonképpen senki sem segített. Nagyon sokat vártunk arra, hogy Karadzic-ot végre elfogják. Mladic még mindig szabadlábon van. A lakosságot, és az országot ért sérelmek, olyan nyomokat hagytak, melyeket csak nehezen tudunk feldolgozni, emiatt az ország jövőjét sem látom túl fényesnek.
Tehát nem hiszem, hogy ezzel tényleg elérjük azt, amiben reménykedtünk. Naivak voltunk, amikor azt hittük, hogy Karadzic és Mladic elfogásával új élet kezdődik számunkra. Ha ebben nem is, legalább abban reménykedhetünk, hogy a perük során megtudjuk az igazságot azokról a dolgokról, amik körülöttünk történtek.

Karadzic a fő gyanúsítottak egyike, de nem az egyetlen. Még sokan vannak szabadlábon vagy bujkálnak Boszniában. Gondolja, hogy az ország jogrendszere megbirkózik velük?
Tisztában vagyunk vele, hogy a bűnösök többsége sohasem kerül bíróság elé. Az sem, aki engem lábon lőtt. Bár szeretném, sohasem fogom megtudni, ki tette, és mi történt vele. Minden nap figyelemmel kísérem a bírósági tárgyalásokat. Hága szerepe nagyon jelentős, de számunkra az is fontos lenne, hogy a tárgyalásokat azokban az országokban tartsák, ahol a bűnöket elkövették. Ez egy nagyon fontos üzenet nemcsak a bosznia-hercegovinai emberek, de az egész világ számára. Az egész bírósági folyamat, az eljárások és a bíráskodás még gyenge lábakon áll, de egyre javul a helyzet, és remélem, hogy előbb-utóbb meg tudnak birkózni a legkényesebb ügyekkel és a legelvetemültebb háborús bűnösökkel is. A hágai törvényszék július 29-én mondta ki az első népirtást elismerő ítéletet Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban. 11 embert vádoltak népirtással, amelyet Szrebrenica elesése után követtek el. Hetet közülük bűnösnek találtak és összesen 42 évre ítélték őket.

Mi kell ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyabb legyen?
Pillanatnyilag bíróságainkat még nem nevezhetjük nemzetinek, mert külföldi bírók és ügyészek is közreműködnek, és nemzetközi pénzadományokat is kénytelenek elfogadni. Bosnyák kézbe kell venni őket, ezzel az állam is bizonyítaná, hogy üldözni akarja a háborús bűnöket. Helyi szinten ennél sokkal több mindent kell még tenni. A rendszer fejletlen, az ügyészségnek és a bíróságoknak nincs elég kapacitása, nem tudnak tanúvédelemről gondoskodni. Itt még sokkal több a teendő, mint állami szinten. Ennek ellenére az állami bíróságnak sokkal erőteljesebben kell harcolnia a függetlenségéért és hordoznia az üzenetet, hogy képes felvenni a harcot a múlt árnyaival.

Gondolja, hogy az áldozatok tudnak olyan elégtételt kapni, ami segítene begyógyítani a sebeket, és Bosznia- Hercegovina népei ismét egy népnek, egy nemzetnek érezhetnék magukat?

Remélem. Hiszem, hogy sokan már készen állnak erre, és hogy sokan hisznek és reménykednek abban, hogy élhetünk egy egyesített országban. Sajnos, politikusaink nem segítenek minket ennek elérésében, igazából ez csak a mi álmunk. Nem gondolnak a népre, nem gondolnak az államra, csak magukra, és hogy miként maradhatnak hatalmon. Ez jelenleg jobban veszélyezteti Bosznia jövőjét, mint a múlt bűnei. Ebben az országban a politikusok számára a háborús bűnök, és minden, ami a háború alatt történt, csak eszköz, amivel manipulálhatják a népet. Személyes propagandacéljaikra használják fel a történteket, ezzel keltenek félelmet az emberekben, és ezáltal kívánnak hatalmon maradni. Pedig az emberek akár Szrebrenicában, akár Prijedorban is képesek egymás mellett élni. Szarajevóban észre sem vesszük a nemzetiségek közti különbségeket. Egyszóval szerintem az emberek sokkal inkább készen állnak erre mint a politikusok. Csak sajnos tőlük függünk.