1948. december 10-én az ENSZ Közgyűlése kihirdette és elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A fogalmazók rendkívüli elképzelései és eltökéltsége révén a világon első ízben egy olyan dokumentum jött létre, amely az emberi jogokat mindenkire külön-külön kiterjesztette.

A nyilatkozat jelenleg több mint 360 nyelven olvasható: ez a világon a legtöbb nyelvre lefordított dokumentum – általános érvényű, mindenkire kiterjedő örökség. Számos, a függetlenségét nemrég megszerző állam és friss demokrácia alkotmányának megírásához szolgált alapul.

Etalon lett: ehhez mérjük, mit tudunk, mit kellene tudnunk, és hogy jól vagy rosszul tudjuk-e.

Kötelességünk, hogy a szövegben megfogalmazott jogok megvalósuljanak – hogy bárki, bárhol ismerje, értse és élvezze őket. Gyakran előfordul, hogy éppen azok nem tudnak a nyilatkozat létezéséről, akiknek jogai csorbulnak – pedig a nyilatkozat éppen az ő védelmükben készült.

A nyilatkozat elfogadásának 60. évfordulója mindnyájunk számára lehetőséget teremt arra, hogy ismét elkötelezzük magunkat a benne megfogalmazott elképzeléseknek, melyek ma is ugyanolyan időszerűek, mint elfogadásuk napján. Bízom benne, hogy az életük részévé válik.

Ban Ki-moon
az ENSZ főtitkára



Valójában hol kezdődnek az emberi jogok? A közvetlen környezetünkben, az otthonunk közelében – olyan szűk, aprócska helyeken, amelyek egyetlen világatlaszon sem láthatók. Ezek az egyéni világ részei: a közvetlen környezetünk, ahol lakunk; az iskola vagy egyetem, ahová járunk; a gyár, a gazdaság vagy az iroda, ahol dolgozunk. Ezeken a helyeken minden férfi, nő és gyermek megkülönböztetés nélkül egyformán azonos jogokra, bánásmódra és esélyegyenlőségre jogosult.
Ha ezek a jogok ezen a szinten semmit nem jelentenek, a világon bárhol súlytalanok lesznek. A közvetlen környezetünkben érvényesülő jogok védelmét célzó állampolgári összefogás nélkül hiába várjuk, hogy a helyzet a tágabb környezetünkben javuljon.

Eleanor Roosevelt