Az egyik szervezet állítása szerint, mely figyelemmel kíséri a lányok és a nők elleni erőszakot, az idei évben mért 105 erőszakos cselekedet 55 %- a 18 év alatti lányokat érintett. Tavaly ugyanez a szervezet az esetek 58%-ánál állapított meg olyan szexuális erőszakot, amelyet 19 hónapos és 18 éves kor közötti lányokon követtek el. Azt azonban fontos tisztázni, hogy a hivatalos becslések hiánya miatt a probléma nagysága továbbra sem teljesen feltárt.

Az Amnesty International szerint a rendőrségi egységek felelősek a kiskorúak védelméért, de a Kiskorúakat Védő Brigád sajnálatos módon személyzeti hiánnyal küzd. 2008 márciusában az egész országra kiterjedő munkát egy 12 főt számláló csapat végezte, úgy, hogy nem állt rendelkezésükre szolgálati gépjármű. Ha a beérkező panaszokat vizsgálják, az igazságszolgáltatás válasza többnyire hatástalan, tette hozzá a szervezet.

„A lányok ellen elkövetett szexuális erőszak különböző formái, legfőképpen a nemi erőszak nagyon elterjedt Haitiban és nem szabad továbbra is figyelmen kívül hagynunk”- tette hozzá Gerardo Ducos, az Amnesty International Karibi-kutatója.

A haiti kormány nem képes eleget tenni kötelességének, hogy megvédje a lányokat. A hatósági segítség hiányában talán nem meglepő, hogy a legtöbben, akik nemi erőszakot követnek el kiskorú lányok ellen, nem kerülnek bíróság elé, ezért aztán az elkövetők azt gondolhatják, hogy tetteikért nem jár büntetés.

Sok lány számára túlélni az erőszakot, annyit tesz, mint hallgatni az esetről.

Az egyesület elmondása szerint széleskörű beszámolók készültek arról, hogy fegyveres férfiak csoportjai követnek el nők elleni nemi erőszakot, ami 1991 és 1994 között kezdődött el, manapság pedig már széles körben elterjedt a fiatal katonák csoportjai között, különösen a Karnevál ideje alatt.

Miközben az Amnesty International az ország a Nők Elleni Erőszak Felszámolásának Nemzeti Tervezetét nagy előrelépésének tekintette, a haiti-i hatóságokat arra ösztönözte, hogy a tervezetet eredményesen hajtsák végre és teljesítsék a regionális és nemzetközi jogi kötelezettségeiket.

,,Elismertük, hogy a kormány komoly kihívásokkal szembesül. Arra törekszik, hogy alátámassza a fejlődést, hogy jól kormányozzon és felállítson egy igazságos jogrendet - ezek közül egyiket sem képes elérni a nők és lányok jogainak védelme nélkül”- mondta Gerardo Ducos.

,,A vezetőknek beszélniük kell a bizalom hiányáról a rendőrségnél és a jogi rendszerben; így a fiatalkorú lányok hozzájuk fordulhatnak, mikor segítségre és jogorvoslatra van szükségük. Jól koordinált módon kéne információt gyűjteni Haitin a nők és a fiatalkorú lányok elleni erőszak jellegének és mértékének felméréséhez. Az eredményeket mindkét hivatalos Haiti nyelven nyilvánosságra kell hozni. A kormányzat nem fordíthat hátat Haiti lányainak.”

Az Amnesty International kiemelten kezeli a szexuális erőszak problémáját Haitin, mint a ’Biztonságos Iskolákat a Lányoknak’ című projekt, valamint az ’Állítsunk Meg A Nők Elleni Erőszakot’ kampány részét. A ’Biztonságos Iskolákat a Lányoknak’ projekt alapja, hogy a fiatalkorú lányok tanulmányaik során megélt erőszak végett az alapvető emberi jogaikban sérülnek. Ha az iskoláskorú lányok elleni erőszakért nem jár büntetés, az olyan üzenetet sugall a többi gyereknek és a társadalom egészének, hogy a nők és a fiatalkorú lányok elleni erőszak elfogadható és az erőszak megélése utáni hallgatás normális.

Háttér információ:

A ,,Ne fordíts hátat a lányoknak; Szexuális erőszak a Haiti lányok ellen” című beszámoló az Amnesty International kutatásai alapján készült. A jelentésben fellelhető interjúk a 2007 szeptember és 2008 március közötti időszak látogatásai során készültek. A lányok neveit megváltoztatták, hogy magánéletük és személyes védelmük biztosítva legyen.

Haiti egyike annak a pár országnak az amerikai régióban, amely nem rendelkezik azokkal a szükséges jogi intézkedésekkel, amelyek lehetővé tennék a védelmet a helyi erőszakkal szemben.

A jelentést az Amnesty International a Nők Emberi Jogait Védelmezők Napján, november 29-én tette nyilvánossá.

Az ’Állítsuk Meg a Nők Elleni Erőszakot’ kampány a törvények igazságos végrehajtását szorgalmazza, mely lehetővé tenné az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést mindenki számára. Új törvények meghozatalát sürgeti, melyek megvédenék a nők emberi jogait, elősegítenék a diszkriminatív törvények eltörlését és a hatósági alkalmazottak által elkövetett nők elleni erőszak visszaszorítását.

A ’Biztonságos Iskolákat a Lányoknak’ projekt lényege, hogy a fiatalkorú lányok elleni erőszak jogtalan, és megelőzhető.

A fiatalkorú lányok oktatáshoz való joguk megtagadása gyakran vezet más emberi jogi sérelmekhez. Például, ha a lányoktól megtagadják a lakhatáshoz való jogot azáltal, hogy erőszakosan kilakoltatják őket, akkor nem tudnak iskolába járni. Ha az egészségügyi ellátáshoz való jogukat sértik meg, például megtagadják tőlük az alapvető gyógyszeres-kezelést, az oktatás látogatásának elmulasztásában nyilvánul meg az oktatáshoz való joguk megtagadása.

Ha a lányokat nem védjük meg a fizikai, mentális és szexuális erőszaktól, az oktatáshoz- és az erőszakmentes élethez való joguk is sérülni fog. Beszámolóik alapján, azoknál a lányoknál, akiket erőszak ért, tanulási nehézségek alakultak ki, az önbecsülésük csökkent, és ezzel együtt még az iskolából is kidobhatták őket. Ha már kiléptek az oktatási rendszerből, a legtöbbjük sohasem tér vissza.

 A beszámoló szövege az alábbi címen érhető el:

http://www.amnesty.org/en/library/info/AMR36/004/2008/en