A szervezet huszonnégy országban legalább 1252 kivégzésről szerzett tudomást 2007-ben, és ötvenegy országban legkevesebb 3347 embert ítéltek halálra. 2007-ben Kína, Irán, Szaúd-Arábia, Pakisztán és az USA hajtotta végre az Amnesty International által feljegyzett 1252 kivégzés 88 %-át.

Mostanra a világ országainak több mint kétharmada eltörölte, vagy nem alkalmazza a halálbüntetést. Számuk 2008 júniusában 137 volt. Ebből 92 ország az összes bűncselekmény, tizenegy ország pedig a közönséges bűncselekmények tekintetében szüntette meg a halálbüntetést, és harmincnégy ország pedig nem alkalmazza ezt a büntetési formát.

Ázsiában tizennégy országban alkalmazzák még a halálbüntetést, míg huszonhét ország eltörölte, vagy nem alkalmazza azt.

Indiában 2004 óta nem végeztek ki senkit, bár hoztak halálos ítéleteket – 2007-ben legalább százat –, többnyire olyan perekben, ahol a szegényebb alperesek nem jutottak megfelelő jogi képviselethez.

Dél-Korea utoljára 1997 decemberében hajtott végre huszonhárom emberen kivégzést. 2007. december 31-én az elnök hat halálra ítélt büntetését életfogytiglanra változtatta. Ötvennyolc fogoly esetében azonban hatályos halálbüntetés van érvényben.

Tajvanon 2005 decembere óta nem végeztek ki senkit. Idén két embert ítéltek halálra, ezzel összesen harmincan vannak siralomházban.

Ázsiában több embert végeznek ki évente, mint bármely más földrészen. Emiatt a Halálbüntetés Elleni Világnapon az Amnesty International felszólítja Indiát, Dél-Koreát és Tajvant, kövesse az általános tendenciát és haladéktalanul függessze fel a halálbüntetést. „Van némi remény a változásra Ázsiában.  Felszólítjuk Indiát, Dél-Koreát és Tajvant, csatlakozzék az általános tendenciához, vesse el a halálbüntetést és ezzel mutasson példát a kontinens más országainak”, - nyilatkozta Irene Khan, az Amnesty International főtitkára.

Japánban idén eddig tizenhárom személyt végeztek ki (2007-ben összesen kilencet), és több mint százan vannak siralomházban. Japánban az akasztásokat titoktartás övezi, gyakran csak néhány órával korábban értesítik az elítéltet.

Pakisztánban jelenleg kb. 7500 személy, köztük gyermekek várnak halálbüntetésük végrehajtására, többségüket gyilkosság vádjával ítélték el. 2007-ben legalább százharminc embert végeztek ki, sok esetben igazságtalan eljárást követően.

A vietnami büntető törvénykönyv szerint huszonkilenc cselekményért, pl. drogkereskedelemért járhat halál. A golyó általi kivégzések száma államtitok, de az Amnesty International sajtóforrások alapján úgy tudja, hogy 2007 januárja és 2008 május vége között kilencvenegy személyt, köztük tizenöt nőt ítéltek halálra.

„Egy éve az ENSZ-ben a tagországok többsége a halálbüntetés haladéktalan felfüggesztésére szavazott. Most arra kérjük Ázsia vezetőit, tegyenek lépéseket a szándék megvalósításának irányába”, mondta Irene Khan.

Háttér

Az Amnesty International, a Halálbüntetés Elleni Világkoalíció (WCADP), a Halálbüntetést Ellenző Ázsiai Hálózat (ADPAN) és más halálbüntetést ellenző szervezetek október 10-ére helyi akciókat szerveznek világszerte. A 2002 májusában alakult Világkoalíciónak tagja 74 emberi jogi szervezet, ügyvédi kamarák, szakszervezetek, valamint helyi és regionális hatóságok, amelyek együttesen fellépve küzdenek azért, hogy a világon megszűnjön a halálbüntetés. Lásd: www.worldcoalition.org

2007-ben Kína legalább 470 embert végzett ki, Irán 317-et, Szaúdi-Arábia 143-at, Pakisztán legalább 135-öt, Vietnam 25-öt, Afganisztán 15-öt, Japán pedig kilencet.

Az ázsiai-óceániai térségben huszonhét ország tiltja törvényben  a halálbüntetést, vagy nem alkalmazza ezt a büntetési formát, ezek közé tartozik Ausztrália, Bhután, Kambodzsa, a Cook-szigetek, Kiribati, a Marshall-szigetek, Mikronézia, Nepál, Új-Zéland, Niue, Palau, a Fülöp-szigetek, Szamoa, a Salamon-szigetek, Timor-Leste, Tuvalu és Vanuatu. Fidzsi csak a közönséges bűncselekmények esetében nem alkalmazza, míg Brunei, Dél-Korea, Laosz, a Maldív-szigetek, Mianmar, Nauru, Pápua Új-Guinea, Sri Lanka és Tonga egyáltalán nem alkalmazzák a halálbüntetést.

Az ENSZ Közgyűlés 2007 decemberében 62/149. számú határozatával (104 igen, 54 nem és 29 tartózkodó szavazattal), döntő többséggel moratóriumot fogadott el a halálbüntetés alkalmazására. Az ázsiai országok a következőképpen szavaztak:

Igen (15): Ausztrália, Fülöp-szigetek, Kambodzsa, Kiribati, Marshall-szigetek, Mikronézia, Nauru, Nepál, Palau, Szamoa, Sri Lanka, Timor-Leste, Tuvalu, Új-Zéland és Vanuatu.

Tartózkodott (5): Bhután, Dél-Korea, Fidzsi, Laosz és Vietnam.

Nem (18): Afganisztán, Banglades, Brunei, Észak-Korea, India, Indonézia, Japán, Kína,  Malajzia, Maldív-szigetek, Mongólia, Mianmar, Pakisztán, Pápua Új-Guinea, Szingapúr, Salamon-szigetek, Thaiföld és Tonga.

Előrejelzések erre a hónapra:

Október 14-én a jamaikai parlament szavaz a halálbüntetés fenntartásáról vagy beszüntetéséről.
Ugyancsak október 14-én az Amnesty International jelentést tesz közzé a halálbüntetés helyzetéről Szaúd-Arábiában.
Október 21-én az Amnesty International a halálbüntetés nigériai helyzetével foglalkozik.

Lásd még: www.amnesty.org/en/death-penalty