Egy puskákkal és kardokkal felszerelkezett rohingya fegyveres csoport legalább egy, de valószínűsíthetően két tömegmészárlást követett el, amelyek során 99 hindu nőt, férfit és gyermeket öltek meg. A fegyveres szervezetet terheli a felelősség több hindu falusi kivégzéséért is 2017 augusztusában. Az Amnesty International ezekre a bizonyítékokra az Arakán államban lefolytatott átfogó kutatása során bukkant.

ÖSSZEFOGLALÓ

A Mianmarban és Bangladesben készített több tucatnyi interjú, az ott készült képeket elemző törvényszéki patológusok véleménye alapján az Amnesty feltárta, hogy az Arakán Rohingya Felszabadítási Hadsereg (Arakan Rohingya Salvation Army, ARSA) fegyveresei hogyan keltettek félelmet és rettegést a hindu és más etnikai kisebbségek tagjai között ezekkel a brutális támadásokkal.  

„Legutóbbi kutatásunk végre egy meglehetősen ismeretlen és feltáratlan jogsértést, az ARSA által elkövetett szörnyű bűncselekményeket mutatja be.” - mondta Tirana Hassan, az Amnesty International krízisekkel foglalkozó igazgatója.

Nem lehet nem tudomást venni az ARA kegyetlenségéről, ami örök emléket hagyott az általunk megkérdezett túlélőkben. Ugyanannyira fontos, hogy ezeknek a jogsértéseknek az elkövetőit is felelősségre vonják, mint hogy a rohingyák ellen emberiesség elleni bűncselekményeket elkövető mianmari hatóságokat is utolérje az igazságszolgáltatás.” 

Mészárlás Kha Maung Seikben  

2017. augusztus 25-én reggel 8 óra magasságában az ARSA megtámadta a hindu Ah Nauk Kha Maung Seik falut. A település egy sor másik falu mellett Kha Maung Seik összefoglaló néven ismert és Maungdaw járásban található. A támadáskor a hindu falusiak mellett muszlim rohingyák és budhista arakánok is éltek a területen. 

Feketébe öltözött fegyveresek és helyi rohingyák több tucat hindu nőt, férfit és gyereket ejtettek foglyul. Kirabolták, megkötözték őket és bekötötték a szemüket mielőtt a falu szélére tereltek mindenkit. Ott a férfiakat szétválasztották a nőktől és gyerekektől. Néhány órvál később az ARSA emberei először a férfiakat kezdték kivégezni. Összesen 53 ember halt meg. 

8 hindu nőt és 8 gyereküket magukkal vitték, miután arra kényszerítették őket, ígérjék meg, áttérnek az iszlám hitre. A túlélők néhány nappal később a fegyveresekkel együtt Bangladesbe menekültek, ahonnan 2017 októberében a bangladesi és mianmari hatóságok segítségével hazatérhettek.

A mészárlás egyik 22 éves túlélője, Bina Bala ezt mesélte az Amnestynek:

{A férfiaknál} kések és vascsövek voltak. Hátrakötötték a kezeinket és bekötötték a szemünket. Megkérdeztem, hogy mit akarnak velünk csinálni. Egyik ezt mondta: „Ti és az arakánok ugyanolyanok vagytok, más a vallásotok, nem élhettek itt. A rohingya nyelven beszélt. Megkérdezték, hogy milyen értékeink vannak, majd megvertek. Végül az aranyamat és a pénzemet is nekik adtam.”

Mind a nyolc túlélő, akikkel interjút készítettünk, azt mondta, hogy látta, ahogy rokonaikat megölik vagy hallotta a sikoltásaikat. A 18 éves Raj Kumari ezt mesélte: „A férfiakat lemészárolták. Azt mondták, ne nézzünk rájuk... Kések voltak náluk. Vascsövek és ásók is voltak a kezükben... A bokrok között bújtunk el, de részben láttuk, hogy mi történik... A nagybátyám, az apám és a bátyám – mindannyiukat megölték.”

A 20 éves Formila nem látta, ahogy a férfiakat megölik, de azt igen, hogy amikor a fegyveresek visszatértek és „véres volt a kardjuk és a kezük”. A támadók azt mondták a nőknek, hogy a férfiakat megölték. Később amikor Formilát és a másik hét nőt elvezették, hátrafordulva látta, ahogy az ARSA fegyveresei nőket és gyerekeket végeznek ki. „Láttam, ahogy az egyikük feltartotta egy nő levágott fejét, mindenkinél kések voltak. Egyszerűen átvágták a torkukat.” - mesélte.

Az Amnesty birtokába jutott egy részletes lista a halottakról: ezen 20 férfi, 10 nő és 23 gyerek neve szerepel, 14-en közülük még nem múltak el nyolc évesek. A listán szereplő adatok megegyeznek azokkal a beszámolókkal, amelyeket Bangladesben és Mianmarban hallottunk túlélőktől, szemtanúktól és a hindu közösség vezetőitől.

Ugyanazon a napon a szomszédos Ye Bauk Kyar falu összes hindu lakója, 46 férfi, nő és gyerek tűnt el. Az észak-arakáni hindu közösség szerint mindegyiküket az ARSA fegyveresi gyilkolták meg. A két támadás során összesen 99 ember veszíthette életét. Az Ah Nauk Kha Maung Seik-beli mészárlás 45 áldozatát négy tömegsírban találták meg 2017 szeptemberében. A többi áldozat és a Ye Bauk Kyarből eltűnt 46 ember holttestét még nem találták meg.  

„A brutális támadás során az ARSA hindu nőket, férfiakat és gyerekeket fogott el és terrorizált mielőtt a saját falujuk szélén lemészárolta őket. Az elképesztő kegyetlenség felelőseit azonnal bíróság elé kell állítani.” - mondta Tirana Hassan. 

Andrew Stanbridge/Amnesty InternationalBina Bala

Az ARSA által elkövetett egyéb kivégzések

Az Amnesty International szintén dokumentált az ARSA emberei által elkövetett egyéb jogsértéseket is. 2017. augusztus 26-án az ARSA tagjai hat hindut – két nőt, egy férfit és három gyereket – öltek meg, illetve megsebesítettek egy hindu nőt Myo Thu Gyi falu (Maungdaw járás) közelében. 

A 25 éves Kor Mor La az egyike annak a két nőnek, aki négy gyerekkel együtt túlélte a támadást. 30 éves férjét, Na Ra Yant és 5 éves lányukat, Shu Nan Daw-t megölték. „Az emberek, akik ránk lőttek, feketét viseltek... Nem láttam az arcukat, csak a szemüket... Hosszú puskáik és kardjaik voltak.” - mondta Kor Mor La. „A férjemet mellettem lőtték agyon. Engem a mellkasomon ért a golyó. A lövés után alig voltam eszméletemnél.”

A támadásra két nappal azután került sor, hogy az ARSA augusztus 25-én rajtaütött 30 mianmari őrposzton. Ez a támadássorozat szolgált ürügyül a mianmari hatóságok jogellenes és rendkívül aránytalan megtorló akcióinak a rohingya lakosság ellen. Az Amnesty International és más szervezetek is részletesen beszámoltak arról, hogy a mianmari hatóságok embereket végeztek ki, erőszakoltak és kínoztak meg, falvakat égettek fel és éheztettek. Ezek a nemzetközi jog alapján emberiesség elleni bűncselekmények. Több mint 693 ezer rohingya menekült Bangladesbe. 

Több tízezer más etnikai és vallási kisebbség tagjának kellett elhagynia az otthonát Arakán államban az erőszak kezdete óta. A legtöbben bár azóta visszatértek otthonukba, néhányan még ideiglenes táborokban élnek, mivel a házaik megsemmisültek vagy mert attól félnek, hogy az ARSA újabb támadást indít ellenük.

PrivateA lemészárolt 99 hindu nevét tartalmazó lista, amit az Amnesty a hindu közösség vezetőitől kapott

Független vizsgálat kell  „Az ARSA aljas támadásaira a mianmari hatóságok etnikai tisztogatással válaszoltak. Mindkét cselekmény mélységesen elítélendő – az egyik oldal által elkövetett jogsértések sosem igazolják a másik fél által elkövetett szörnyűségeket.” - mondta Tirana Hassan.  „Minden túlélőnek és az áldozatok családjainak joga van az igazságszolgáltatáshoz és jóvátételhez a szörnyűségekért, amit át kellett élniük.” Az ENSZ Biztonsági Tanácsában múlt héten a mianmari küldött kritizált egyes ENSZ tagországokat, amiért azok csak az „egyik oldalával” foglalkoznak a történetnek, és nem veszik figyelembe az ARSA által elkövetett bűncselekményeket. „A mianmari kormánynak semmi joga kritizálni a nemzetközi közösséget, amiért az egyoldalú egészen addig, amíg nem teszi lehetővé, hogy független vizsgálatok indulhassanak Arakán államban. Az ARSA és a mianmari hatóságok által elkövettet jogsértésekről egészen addig nem fogunk teljes képet kapni, amíg független emberi jogi vizsgálatok, köztük az ENSZ missziója nem kap korlátozás mentes hozzáférést a területhez.” - mondta Tirana Hassan.