A rohingyákkal szemben a mianmari állam által fenntartott és intézményesített hátrányos megkülönböztetés eléri az apartheid szintjét – derül ki az Amnesty International új átfogó jelentéséből, amely az Arakán államban jelenleg dúló krízis kiváltó okait vizsgálja.

JELENTÉS

A Nyitott ketrecbe zárva címet viselő jelentés igyekszik a legutóbbi erőszakhullámot kontextusba helyezni. Augusztus vége óta a mianmari biztonsági erők gyilkosságai és gyújtogatásai elől több mint 600 000 rohingya menekült a szomszédos Bangladesbe.

A két évig tartó vizsgálat felfedi, hogy a hatóságok hogyan korlátozzák az Arakán államban élő rohingyák életének lényegében minden területét, és hogyan kényszerítették őket gettókba, ahol nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz vagy az oktatáshoz. Olyan is előfordult, hogy az állam bizonyos területein a falvaikat is el kellett hagyniuk. A jelenlegi helyzet minden tekintetben kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmények, azon belül is az apartheid tényállását.

A mianmari hatóságok jogellenesen elkülönítik a rohingya nőket, gyerekeket és férfiakat, és egy embertelen apartheid rendszert építettek ki. Naponta érik őket különböző jogsértések, az elnyomás pedig fokozódott az elmúlt években.” - mondta Anna Neistat, az Amnesty International kutatási igazgatója.

A rendszert arra találták ki, hogy annyira reménytelenné és embertelenné tegye a rohingyák életét amennyire ez csak lehetséges. A biztonsági erők elmúlt három hónapban végrehajtott etnikai tisztogatása csak egy újabb példa erre az elképesztően aljas bánásmódra.”

Bár ezek a jogsértések nem kaptak annyi figyelmet, mint az elmúlt hónapok történései, pont ugyanannyira horrorisztikusak. A jelenlegi válság kiváltó okait kell kezelni, fel kell számolni az elnyomás ördögi körét, és lehetővé kell tenni, hogy a rohingya menekültek egy olyan helyre térhessenek vissza, ahol a jogaikat és az emberi méltóságukat tiszteletben tartják.”

Arakán állam: a szabadtéri börtön

Miközben a rohingyák évtizedekre visszanyúló, rendszerszintű és államilag támogatott elnyomásban élnek, az Amnesty jelentése feltárja, hogy az elnyomás hogyan erősödött meg 2012 óta, amikor az ország buddhista és muszlim közösségei közötti erőszak végigsöpört az államon.

Az Arakán államban élő rohingyák lényegében a külvilágtól elzárva élnek, a szabad mozgáshoz való jogukat pedig durván megsértik azzal, hogy a nekik kijelölt falvakba és járásokba száműzik őket. A korlátozások alapját törvények, “helyi rendeletek” és egyéb szabályok szövevényes hálója adja, amelyeket az állami hatóságok nyíltan rasszista módon végre is hajtanak.

Az érvényben lévő szabályozás szerint az “idegeneknek” és “bengáli fajúaknak” (a rohingyák pejoratív megjelölése) különleges utazási engedélyre van szükségük, ha egyik járásból a másikba akarnak utazni. Arakán északi részén, ahol a mostani menekültválságig a rohingyák többsége lakott, még a falvak közötti utazást is engedélyekhez kötik. A többségében rohingyák lakta területeket az elmúlt öt évben önkényes kijárási tilalmakkal is sújtották.

Az állam középső részén a rohingyákat szigorúan saját falvaikban és ideiglenes menekülttáborokban tartották. Egyes helyeken nem használhatják az utakat, csak a folyókat, és így is csak muszlim falvakba utazhatnak.

Azok számára, akik nem tudnak utazási engedélyt szerezni, az északi területeken felállított és főleg a határőrség emberi által felügyelt ellenőrzőpontok állandó fenyegetést jelentenek, olyan helyeket, ahol gyakran zaklatják, kenőpénzt fizettetnek velük, megverik vagy letartóztatják őket.

Egy rohingya férfi a buszon utazott, amikor a rendőrök megállították: “Összesen négy rendőr volt, ketten közülük botokkal verték a férfiak hátát, vállát és csípőjét. Egy másik négyszer-ötször felpofozott egy nőt... Ezután elvitték őket a rendőrörsre.”

A kutatás közben az Amnesty munkatársai is a saját szemükkel látták, hogy egy határőr az egyik ilyen ellenőrzőpontnál egy rohingya férfit rugdos, és legalább egy statáriális kivégzést is dokumentáltak. A határőrök egy 23 éves férfit lőttek agyon, amiért megsértette a kijárási tilalmat.

A 2012-es erőszakhullám idején több tízezer rohingya menekült el a városokból, elsősorban az állam fővárosából, Sittwéből. Napjainkban nagyjából még 4000 rohingya élhet a városban egy szögesdrótokkal és rendőrségi ellenőrzőpontokkal körbezárt gettóban. Ha megpróbálnák elhagyni a gettót, letartóztatják őket vagy a környékbeli lakosok bántalmazásának esnének áldozatául.

Élet a túlélés határán

Az utazási tilalmak pusztító hatással vannak a több százezer, a túlélésért küzdő rohingya mindennapjaira.

Az Arakán államban található kórházak és klinikák színvonala egyformán rossz minden ott élő számára, de a rohingyáknak számos, sokszor az életüket veszélyeztető korlátozással is szembe kell nézniük.

Nem mehetnek be az állam legjobb színvonalú, Sittwében található kórházába kivéve különleges súlyos esetekben. Ilyenkor is csak úgy, ha erre külön engedélyt kapnak és a rendőrség kíséri őket. Más lehetőség híján ezért sokan az állam északi részéből inkább Bangladesbe utaznak orvosi ellátásért, de ezt gyakran csak a gazdagabb családok engedhetik meg maguknak.

Egy az ötvenes éveiben járó férfi ezt mesélte: “A sittwei kórházba akartam menni, de az tilos, a kórházi dolgozók mondták, hogy a saját érdekembe ne is menjek oda, inkább Bangladesbe. Nagyon sokba került. A testvéremnek rizsföldjei és ökrei vannak, ezekből párat el kellett adnia, hogy ki tudjuk fizetni az utazást. Nekem szerencsém volt, de a legtöbben ezt nem engedhetik meg maguknak, így meghalnak.”

Az államon kívül alig pár egészségügyi intézményt vehetnek igénybe. Ezeken a helyeken a rendőrség által felügyelve, elkülönített “muszlim részlegekben” tartják őket. Egy segélymunkás a börtönkórházakhoz hasonlította őket.

Több rohingya beszélt arról, hogy meg kellett vesztegetniük a kórházi dolgozókat és a rendőröket, ha fel akarták hívni a családtagjaikat vagy kintről akartak ételt bevinni. A többiek elkerülik a kórházakat – félnek az orvosoktól és a nővérektől, vagy azt gondolják, nem foglalkoznának velük egyáltalán.

Elképesztő, hogy megtagadják az orvosi ellátást a rohingyáktól – egy nő azt mondta, hogy inkább otthon szülne rossz körülmények között, minthogy megkockáztassa a bántalmazást és megaláztatást a kórházban.” - mondta Anna Neistat.

2012 óta a mianmari hatóságok a korábbinál is komolyabb korlátozásokat vezettek be az oktatás területén. Arakán állam túlnyomó részén a rohigya diákok nem járhatnak a korábban vegyes iskolákba, az állami alkalmazott tanárok pedig gyakran megtagadják, hogy muszlimok lakta környékeken tanítsanak.

A felsőoktatás szinte csak álom a rohingyáknak, a legtöbben a teljes kilátástalanságról és reménytelenségről meséltek az Amnestynek.

Az utazási korlátozások eredményeképpen nagyon sok rohingya család megélhetése került veszélybe. Az emberek olyan áruk eladásából próbálnak megélni, amiket nem jutnak el a piacokra, miközben a gazdáknak gyakran megtiltják, hogy a földjeiken dolgozzanak. Az alultápláltság és szegénység egyeduralkodó lett a rohingya közösségekben, amit tovább súlyosbít, hogy a hatóságok a humanitárius segélyeket sem engedik be ezekre a területekre.

Nagyon nehéz a helyzetünk, mert nincs mit ennünk. Jobb lenne fogdában vagy börtönben, mert ott legalább van rendszeres ellátás. De amúgy olyan, mintha egy börtönben élnénk.” - mondta egy 25 éves férfi.

A négynél több embert érintő gyülekezés tilos, különösen a muszlim többségű területeken, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a rohingyák nem tudnak közösen imádkozni sem. A mecsetekbe szintén nem mehetnek.

Állampolgárság nélkül

A hátrányos megkülönböztetés alapja a rohingyák jogfosztottsága Mianmarban. A diszkriminatív törvények és gyakorlatok közös kiindulópontja az 1982-es állampolgársági törvény, amely az etnikai származásuk miatt megfosztotta a rohingyákat az állampolgárságuktól.

Az Amnesty kutatása azt is feltárta, hogyan a mianmari hatóságok hogyan fosztották meg szándékosan a rohingyákat még attól a kevés személyazonosságuktól is, ami még megmaradt. 2016 óta a kormány elképesztően megnehezíti, hogy a rohingya újszülötteket be lehessen jelenteni családjuk címére, pedig gyakran ez az egyetlen hivatalos bizonyítéka a rohingyáknak arra, hogy Mianmarban élnek. Továbbá azok az állam északi részén lakók, akik nincsenek otthon az éves “népszámláskor” azt kockáztatják, hogy törlik őket az összes hivatalos regiszterből.

Ennek következtében szinten lehetetlenné vált, hogy a rohingya menekültek visszatérhessenek az országba. Ez különösen azért aggasztó, mert a 2016-2017-es katonai akciók miatt közel 700 000 ember menekült Bangladesbe, akik jelenleg menekülttáborokban élnek rettenetes körülmények között.

A rohingyák jogfosztottságának megszüntetésére, és a diszkriminatív szabályok azonnali hatályon kívül helyezésére van szükség a még Mianmarban élők, és azok esetében is, akik vissza szeretnének oda térni. A menekült rohingyáktól nem lehet azt kérni, hogy egy apartheid rendszerbe térjenek haza.” - mondta Anna Neistat.

Az apartheid felszámolása

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján és egy alapos jogi elemzés során az Amnesty arra a következtetésre jutott, hogy a mianmari hatóságok rohingyákkal szembeni bánásmódja apartheidnek minősül, ami Az apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma szerint emberiesség elleni bűncselekmény.

Mianmarnak jogi kötelessége felszámolni az apartheid rendszert Arakán államban, és az igazságszolgáltatás elé állítani az emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetőket.

Arakán állam egy bűnügyi helyszín. Már az elmúlt hónapok előtt is az volt. A hátrányos megkülönböztetés és jogellenes elkülönítés rettenetes rendszere a rohingyák életének minden részét tönkre teszi, és ha csak azonnal nem vetnek neki véget, akkor a jövőben is fennmarad.” - mondta Anna Neistat.

A hatóságok nem takarózhatnak tovább azokkal az átlátszó indokokkal, hogy “biztonságot” teremtenek vagy a “terrorizmus” ellen küzdenek, miközben a rohingyákat üldözik. Az elnyomás jogellenes és teljesen aránytalan. Az emberiesség elleni bűncselekmény soha nem indokolható – sem “biztonsági lépések”, sem semmilyen más formában.

A nemzetközi közösségnek észre kell vennie ezt a rémálmot, és látnia kell az évek óta a szeme előtt zajló horrort. Miközben az ország fejlesztése fontos része a megoldásnak, ez nem jelenheti a korábbi elnyomás bebetonozását. A nemzetközi közösségnek, elsősorban a donor országoknak biztosítaniuk kell, hogy nem járulnak hozzá a jogsértések elkövetéséhez.”

Háttér

Az apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény és a Római Statútum alapján az apartheid emberiesség elleni bűncselekmény. Az apartheid egy sor embertelen bűncselekményt foglal magában, amelynek a célja valamely faji csoport által az emberek egy másik faji csoportja feletti uralom megszerzése és fenntartása, illetőleg a másik faji csoport rendszeres elnyomása.

Az embertelen tettek a nyíltan erőszakos bűncselekményektől (emberölés, szexuális erőszak és kínzás) egészen az olyan adminisztratív és egyéb lépésekig terjedhetnek, amelyek célja, hogy megakadályozzák a faji csoport politikai, szociális, gazdasági és kulturális életben való részvételét, és amelyek megfosztják a csoport tagjait az alapvető jogaiktól és szabadságaiktól. Arakán állam esetében erre tökéletes példa a rohingyák szabad mozgáshoz való jogának korlátozása, amely a Római Statútum alapján “a fizikai szabadság elvonásának súlyos formája”.