Mivel a szíriai háborús és emberiesség elleni bűncselekmények továbbra is megtorlatlanul maradnak, az Amnesty International a konfliktus hatodik évfordulóján ismét a világ vezetőihez fordul, hogy azok végre szolgáltassanak igazságot a pusztítás több millió áldozata számára.

Az Igazságot Szíriának elnevezésű kampány felszólítja a kormányokat, hogy vessenek véget a büntetlenségnek, és gondoskodjanak arról, hogy a felelősségrevonás valósággá válik. Politikailag és anyagilag is támogassák az ENSZ Közgyűlésében 2016 decemberében elfogadott nyomozati mechanizmust, és indítsanak nyomozásokat és eljárásokat a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények feltételezett elkövetőivel szemben a saját bíróságaik előtt

Hat szívettépő év után már nincs mentség arra, hogy ezek a nemzetközi jog szerinti szörnyű bűncselekmények megtorlás nélkül maradjanak.” - mondta Samah Hadid, az Amnesty International bejrúti regionális irodájának kampányigazgatója.

A kormányoknak minden eszközük megvan ahhoz, hogy véget vessenek a büntetlenségnek, amely több százezer ember életét követelte, és amely miatt több millió ember kényszerült elhagyni az otthonát. Itt az ideje, hogy használják is ezeket az eszözöket.”

BBC

Minden országnak joga, hogy a nemzetközi jog szerinti bűncselekmények, így a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények ellen fellépjen. Vagyis az egyetemleges joghatóság értelmében lehetőség van nyomozásokat és büntetőeljárásokat indítani háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, kínzás, tömeggyilkosság vagy az erőszakos eltüntetés ügyeiben függetlenül attól, hol követték a bűncselekményt vagy milyen nemzetiségű az elkövető illetve az áldozat.

Napjainkban több mint 147 országban lenne lehetőség ilyen eljárásokat indítani. Jelenleg Franciaország, Németország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Svájc vizsgálódik szíriai bűncselekmények ügyében.

Az ENSZ által 2016 decemberében elfogadott határozat felvillantotta a szíriaiak előtt annak a reményét, hogy igazságot szolgáltatnak számukra. Egy olyan független nemzetközi mechanizmusra tett javaslatot, amely segítséget nyújtana a 2011 márciusa óta Szíriában elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények felderítésében.

ABC News

A paralizált Biztonsági Tanácsot megkerülő határozat erős üzenet: hangot ad annak a reménynek, hogy a jogsértéseknek véget vetni képtelen BT nélkül is lehetőség lesz az igazságszolgáltatásra. A mechanizmus beindításához viszont a tagországok anyagi támogatására van szükség.

A határozattal a nemzetközi közösség reménykedésre adott okot a szíriaiaknak: egy ígéretet küldött, hogy nem hagyja őket magukra, és a szenvedéseikért felelősök elnyerik a méltó büntetésüket.” - mondta Samah Hadid.

A határozatot támogató kormányoknak most biztosítaniuk kell a mechanizmus működéséhez szükséges anyagiakat, és támogatniuk kell, hogy a mechanizmus igazságot szolgáltasson a szíriai konfliktus áldozatainak.”

Non-Aligned Media

Háttér

Az ENSZ Szíriával foglalkozó különmegbízottja szerint a konfliktus áldozatainak száma meghaladta a 400 000-et – vagyis minden száz szíriaiból egy az összecsapásokban halt meg

A lakosság több mint 20%-a menekültként él az ország határain kívül, miközben a Szíriában maradt lakosság fele szorul humanitárius segélyekre.

Az Amnesty International és más emberi jogi illetve ENSZ szervezetek is részletesen dokumentálták, hogy a konfliktus minden résztvevője követett el emberiesség elleni és háborús bűncselekményeket. Történtek tárgyalás nélküli kivégzések, kínzás és más kegyetlen, embertelen bánásmód, civil célpontok – lakóházak, orvosi létesítmények – elleni szándékos támadás, válogatás nélküli és aránytalan támadások, erőszakos eltüntetések, tömeggyilkosság és túszejtés.