A kenyai belügyminisztérium kabinetfőnöke, Joseph Nkaissery ma bejelentette, hogy a világ legnagyobb menekülttáborának, a Dadaabnak a bezárását (amit eredetileg november 30-ára terveztek) 6 hónappal elhalasztják.

„Miközben örülünk a kabinetfőnök bejelentésének, hogy a menekültek repatriációját humánus, az emberi méltóságot tiszteletben tartva hajtják végre, valódi változás nem történt. Több ezer menekültet fenyeget a kényszer repatriáció a háború sújtotta Szomáliába, ahol a fegyveres konfliktus miatt életveszélynek vannak kitéve.” - mondta Muthoni Wanyeki, az Amnesty Internatinal kelet-afrikai, északkelet-afrikai és a Nagy-tavak környékének programjáért felelős igazgatója.

„A kenyai kormánynak fel kell adnia azt a makacs elhatározását, hogy a nemzetközi szabályokat megsértve az akaratuk ellenére küld haza menekülteket, ahelyett, hogy támogatná őket, és egy hosszútávon is fenntartható megoldáson – például a menekültek helyi közösségekbe történő integrációján – dolgozna. A nemzetközi közösségnek pedig osztoznia kell a felelősségvállalásban Kenyával, és több áttelepítési helyet kell felajánlania a kiszolgáltatott embereknek.”

A kenyai kormány egy nappal az Amnesty International jelentésének megjelenése után jelentette be a tábor bezárásának elhalasztását. A jelentés részletes bizonyítékokat mutat be arról, hogy a kormányhivatalnokok hogyan kényszerítik a tábor lakóit a távozásra.

Háttér

Kenya több mint 500 000 menekültet fogadott be. Legkevesebben közülük, 330 000 ember szomáliai állampolgár, akik közül nagyjából 260 000-en laknak a Dadaabban.

Szomáliát több mint két évtizede pusztítja a fegyveres konfliktus. Az Afrikai Unió csapatai által támogatott kormány és az al-Shabaab milíciák közötti harcokban a civilek emberi jogai súlyosan sérülnek, a konfliktus pedig tönkretette az alapvető szolgáltatásokat és az infrastruktúrát.