A Dél-Szudánban folytatódó harcoknak nem szabad elterelniük a figyelmet a 2013 decemberében kezdődött fegyveres konfliktus során elkövetett bűncselekményekről – áll az Amnesty International és a FIDH (International Federation for Human Rights) ma megjelent közös összefoglalójában.

ÖSSZEFOGLALÓ

A szervezetek felszólítják az Afrikai Unió (AU) Bizottságát és a dél-szudáni kormányt, hogy haladéktalanul hozzák létre a megígért Dél-Szudánnal foglalkozó hibrid bíróságot (Hybrid Court for South Sudan, HCSS).

„Ezreket öltek meg, nőket erőszakoltak meg, komplett falvakat romboltak le és humanitárius segélymunkásokat értek támadások. De miközben a világ elsősorban a harcok végét várja, a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények alapos gyanúját felvető jogsértések kérdése a háttérbe szorul” - mondta Netsanet Belay, az Amnesty International afrikai kutatási és lobbizásért felelős igazgatója.

„Az igazságszolgáltatást nem lehet tovább halogatni. A folyamatosan zajló jogsértéseknek erősíteniük kellene a bíróság létrehozására irányuló törekvéseket.”

A szemben álló felek által 2015 augusztusában aláírt békeszerződés alapján a bíróság feladata lenne megvizsgálni és felelősségre vonni a jogsértések elkövetőit, de egyelőre nagyon kevés előrelépés történt az ügyben.

A hibrid bíróság – amely a nemzeti és nemzetközi jog elemeit vegyíti és külföldi és helyi tagjai is lennének – jelenleg a legjobb eszköz arra, hogy igazságot szolgáltasson a konfliktus során elkövetett jogsértések ügyében, és megakadályozza a további bűncselekményeket.

Az összefoglalóban a szervezetek 17 ajánlást fogalmaztak meg, amelyek biztosítanák, hogy a bíróság hatékonyan, a tisztességes eljárás nemzetközi elveivel összhangban legyen képes a feladatát ellátni. 

A legfontosabb ajánlások a következők:

  • Állítsanak fel egy nyomozó szervet, amely összegyűjti és megőrzi a bizonyítékokat;

  • Állítsanak fel egy független, az áldozatok és tanuk védelmére szolgáló egységet;

  • Biztosítsák, hogy a tanuk részt vehessenek az eljárásokban, a testületnek legyenek dél-szudáni bírók és más szakemberek is a tagjai, és a halálbüntetés ne legyen a kiszabható ítéletek között.

Arra is ajánlatot tesznek a szervezetek, hogy amennyiben biztonsági megfontolásokból a bíróság székhelye nem lehet Dél-Szudánban, akkor legalább a régióban legyen kijelölve a helye.

„A dél-szudániak által elszenvedett, az Afrikai Unió által dokumentált jogsértések nem maradhatnak büntetlenül. A bíróság létrehozása szükséges, nemcsak azért, hogy a már megtörtént jogsértések kapcsán igazságot lehessen szolgáltatni, hanem általa megteremteni a hosszú távú békét – mondta Arnold Tsunga, a FIDH helyettes elnöke.

„Az AU-nak le kell szűrnie a korábbi csád elnök, Hisséne Habré szenegáli tárgyalásának tanulságait, és fel kell állítania a hibrid bíróságot.”

Az összefoglaló ajánlásainak megírásakor a két szervezet figyelembe vette a többi hibrid és ad hoc bíróság jó gyakorlatait, illetve a vonatkozó nemzetközi jogi sztenderdeket.

Háttér

Dél-Szudán egy évtizedekig tartó háború, hosszas egyeztetések és egy népszavazás után 2011 július 9-én vált ki Szudánból és lett független állam. Két és fél évvel később egy fegyveres konfliktus tört ki a Salva Kiir elnökhöz hűséges fegyveresek és helyettese, Riek Machar emberei között.

2015 augusztusában a felek békét kötöttek és egy átmeneti egységkormányt alapítottak Kiir elnök és kormánya illetve Machar és két helyettese részvételével.

2016 júliusában újabb harcok törtek ki a fővárosban, Jubában és az ország más pontjain. Machar, akit miután leváltottak az első alelnöki posztról, elmenekült az országból.

2013 óta 2,6 millió dél-szudáni menekült el az otthonából, közülük nagyjából 1,6 millióan belső menekültként az ország területén maradtak, míg a maradék 1 millió a közeli országokban keresett menedéket.

Dél-Szudán nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, így annak nincs is joghatósága a területén a konfliktus során elkövetett bűncselekmények ügyében.

A konfliktus kirobbanása óta az Amnesty International és a FIDH a dél-szudáni civil szervezetekkel egy elszámoltatási mechanizmus felállításáért kampányol.