A Nemzetközi Roma Nap alkalmából ma nyilvánosságra hozott „Mindannyiunkat érint” című infovideó egyedülálló kezdeményezés Magyarországon. Az Amnesty International Magyarország minél egyszerűbben szeretné átadni a legfontosabb információkat, amelyet egy rendkívül komplex és bonyolult témáról, a gyűlölet-bűncselekményekről tudni kell. Ez az első magyar nyelvű videó, amely ezt a komplex témát a lehető legegyszerűbben járja körbe.

A videó mindenkinek szól – hiszen mindannyian lehetünk áldozatai gyűlölet-bűncselekménynek – azaz előítéletes indokból elkövetett bűncselekménynek – nem kell feltétlenül melegnek, menekültnek vagy romának lennünk, elég, ha annak vélnek minket.

A videót reményeink szerint számtalan médium, civil szervezet és magánember megosztja a mai napon, hogy minél többen megismerjék és megértsék, miért fontos közösen fellépnünk a gyűlölet-bűncselekmények ellen. A videót használjuk emberi jogi képzéseinken is, segítségével gyorsan és könnyen be tudjuk mutatni a programban résztvevő diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak az előítélet motiválta bűncselekmények legfontosabb jellemzőit.

A csatlakozni kívánókat arra kérjük, közösségi oldalukon a mai napon osszák meg a videót és lássák el a #GyűlöletNélküliVilág hashtaggel: https://www.youtube.com/watch?v=a4rbw30zGqI&feature=youtu.be.

2010-ben jelent meg „Erőszakos támadások a romák ellen Magyarországon” című jelentésünk, ezt követően aktívan kampányolunk Magyarországon a gyűlölet-bűncselekmények ellen. Célunk, hogy az előítélet motiválta bűncselekmények esetében a hatóságok nevesítsék a rasszista, homo vagy transzfób, illetve xenofób motivációt, folytassanak megfelelő nyomozást és tegyenek meg mindent az áldozatok védelme érdekében.

Disputa Sajókazán

Április 8-án, Sajókazán a Dr. Ámbédkár Iskolában (Rákóczi F. u. 29.) hét csapat vitázik emberi jogi tételmondatokról a disputa hagyományainak megfelelően.

Részvevő diákok: Bolyai János Gimnázium (Ócsa), Madách Imre Gimnázium (Budapest), Óbudai Gimnázium (Budapest), Károlyi Mihály Spanyol-Magyar Tanrendű Gimnázium (Budapest), Dr. Ámbédkar Iskola (Sajókaza), Dr. Ámbédkar Iskola (Alsózsolca).

Program

10:00-11:00 "My rights=Your rights" fotóakció

11:00-14:00 Disputa

14:00-16:00 „Gyűlölet nélküli világban szeretnék élni” Flashmob próbája, drámajátékok, közös éneklés és ünneplés