A Norvég Egészségügyi Minisztérium által mai napon előterjesztett kulcsfontosságú jogi reform fontos áttörést jelent a transz emberek elkövetkező generációi számára Norvégiában – közölte az Amnesty International.

Ha a parlament elfogadja a minisztériumi javaslatot, az a transzneműek számára hozzáférést biztosítana nemük jogi elismeréséhez egy gyors, elérhető és átlátható eljárás keretében. A legfontosabb az, hogy ez lehetővé tenné, hogy az emberek a nemüket saját maguk határozhassák meg, és megszüntetné a kötelező követelményeket illető szégyenletes örökségét, amelyek diszkriminatívak és számtalan emberi jogot is megsértenek.

“Komoly mérföldkő ez mindannyiunk számára, akik keményen harcolunk a jogért, hogy azok lehesünk, akik vagyunk. Transz aktivistákkal és LMBTI szervezetekkel való együttes országos erőfeszítéseinknek köszönhetően olyan törvény elfogadásának nézünk elébe, amely lehetővé teszi a transznemű emberek számára nemük jogi elismerését” – mondta Patricia M. Kaatee, az Amnesty International Norvégia politikai tanácsadója. “Örömünkre szolgál, hogy a norvég kormány komolyan veszi a transz emberek jogait és sürgeti a parlamentet, hogy a törvény elfogadásával vessen véget az évtizedek óta tartó diszkriminatív gyakorlatoknak.

A kiskorúak nemi és jogi státuszának módosítása

Az új törvényjavaslat 18-ról 16 évre vinné le a korhatárt a nem önálló meghatározásához és elismerésének kérelmezéséhez. A 6 és 16 év közötti gyerekek szülői beleegyezéssel tehetnék meg ezt. Ha a szülők nem értenek egyet, külső személy döntene a gyermek érdekeit figyelembe véve.

Az új javaslat azt is kimondja, hogy hat év alatti gyermekek nem változtathatnak a nemükön. Míg a korhatár csökkentése örvendetes lépés, az Amnesty International egyáltalán nem tartja szükségesnek a korhatárt a gyermekek jogait, formálódó képességeit és a meghallgatáshoz való jogukat figyelembe véve.

Korábbi gyakorlat

Norvégiában a transznemű emberektől megtagadták a nemük jogi elismerését olyan követelmények miatt, amelyek sértettek számos olyan emberi jogot, mint a testi integritáshoz, a magán- és a családi élethez, valamint a legmagasabb szintű egészséghez való jog.

A jelenlegi gyakorlat az 1970-es évekig nyúlik vissza, amely a transz embereket számos megterhelő és diszkriminatív követelménynek tette ki nemük jogi úton történő megváltoztatásához. Ide sorolhatók a különböző pszichiátriai vizsgálatok, pszichiátriai diagnózis megszerzése és a visszafordíthatatlan sterilizáció is.

Az Amnesty International kiemelte, hogy az ilyen eljárások – amelyek egyébként több európai országban érvényben vannak – lealacsonyítják és megsértik az emberi jogokat. 2014 februárjában az Amnesty International közzétett egy jelentést az Európában élő transzok jogainak sérelmeiről. A jelentés kritizálta Norvégiát, mert visszafordíthatatlan sterilizációra kötelezte az embereket.

“Végre tiszteletben tartják, hogy kik vagyunk”

A szervezet széles körben kampányolt John Jeanette Solstad Remø, egy 65 éves norvég transz nő érdekében, akinek nem ismerték el a nemét jogi úton, miután megtagadta a jelenlegi jogsértő követelményeknek való megfelelést. Ennek következményeként hivatalos dokumentumaiban “férfi”-ként hivatkoznak rá, ami megalázó és kirekesztő. John Jeanette számára a nőként való elismerés azt jelentené, hogy elismerik végre annak, aki. Elfogadhatatlan, hogy a mindennapi életben az állami szervek folyamatosan férfiként hivatkoznak rá. Az új törvényjavaslat régóta esedékes győzelem John Jeanette számára:

“Elképesztő érzés a kezemben tartani az új törvényjavaslatot. A hozzám hasonló transz emberek számára ez azt jelentheti, hogy végre elismerik azt, akik valójában vagyunk. Nagyon várom azt a napot, amikor felmutathatom azt az igazolványomat, amely összhangban van a nemi identitásommal és a nemi önkifejezésemmel is” – mondta John Jeanette Solstad Remø.

“Csupán egy parlamenti szavazásra vagyunk attól, hogy ez a norvég törvény valósággá váljon. Valójában az egész az egyenlőségről, a hátrányos megkülönböztetéstől való védelemről és az emberi jogokról szól. Ezért legvadabb álmaimban sem tudom elképzelni, hogy ne szilárd többséggel fogadják el ezt a törvényt. Az új törvény drasztikusan javítana a transzneműek életminőségén Norvégiában.”

Most már csak a norvég parlament döntésén múlik, hogy elfogadják-e a törvényt. Az Amnesty International arra biztatja a parlamenti képviselőket, hogy szavazzák meg az inkluzív és egyenlő jogokat garantáló javaslatot, amely összhangban van a nemzetközi jogi normákkal.

Háttér

2014 februárjában az Amnesty International közzétett egy jelentést az Európában élő transzneműek jogainak különböző formájú megsértéseiről. A jelentés kritizálta Norvégiát is, amely visszafordíthatatlan sterilizációra kötelezte az embereket a nemük jogi elismertetésének érdekében.

Felszólítottuk a norvég kormányt, hogy:

- módosítsák a jelenlegi törvényeket és jogi gyakorlatokat egy olyan javaslat elfogadásával, amely egy gyors, elérhető és átlátható eljáráson keresztül biztosítja a transz emberek számára nemük jogi elismerését;

- biztosítsák, hogy a javaslatok eltöröljék a sterilizáció követelményét a többi olyan orvosi követelmény mellett, amelyeket jelenleg kötelező végrehajtani a nemük jogi elismerését kérők számára;

- biztosítsák a nemek jogi elismerésének elérhetőségét mindenki számára anélkül, hogy pszichiátriai vizsgálaton kellene átmenniük és pszichiátriai diagnózist kellene bemutatniuk, valamint a transzneműek identitásának kitörlését a mentális zavarok nemzeti listájáról;

- biztosítsák a transzneműek hozzáférését a tájékoztatásuk után meghozott döntésüknek megfelelő egészségügyi kezelésekhez.

Az Amnesty International a transz emberekkel és civil szervezetekkel közösen nyújtott be kérelmet az Egészségügyi és Szociális Minisztérium Szakértői Bizottságához. 2015 áprilisában a Bizottság bejelentette döntését: a transzneműek Norvégiában nem kényszeríthetőek többé invazív beavatkozásokra nemük jogi elismerésének érdekében.

2008 óta a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek jogainak védelmére létrejött Norvég Nemzeti Szövetség (LLH) elsősorban a transzneműek emberi jogainak védelmével foglalkozott, ideértve a visszafordíthatatlan sterilizálás eltörlését, amely kötelező volt.