Biztonságban át kell engedni a török határon azt a több tízezer embert, akiket az orosz és a szíriai kormány által végrehajtott közös támadások Szíria északi részére szorítottak – közölte az Amnesty International annak kapcsán, hogy emberek ezrei várakoznak a lezárt határátkelőknél.

A beszámolók azt sugallják, hogy 40 000 és 70 000 közötti ember van úton, akik az Aleppo környéki heves összecsapások elől menekülnek. Több mint 20 ezren már a jelenleg lezárt Öncüpınar határátkelő szíriai, Bab al-Salami oldalán várakoznak Kilis tartományban a török-szír határon.

Törökország eddig is hatalmas számú embert engedett be, akik a háborúk vagy humanitárius katasztrófák borzalmai elől menekülnek. Nem zárhatja be pont most a kapuit a kétségbeesett emberek előtt, akik biztonságra vágynak” – mondta Sherif Elsayed-Ali, az Amnesty International globális problémákért felelős igazgatóhelyettese. „Ezek az emberek légicsapások és heves harcok elől menekültek el; valószínűleg komoly megrázkódtatásban volt részük, és ki vannak merülve. Törökországnak be kell őket engednie az ország területére és a nemzetközi közösségnek meg kell tennie minden tőle telhetőt, hogy ehhez biztosítsa az országnak a megfelelő támogatást.”

Az Amnesty International széles körben dokumentált olyan jogellenes támadásokat, amelyeket civil területeken és egészségügyi intézményeken hajtott végre a konfliktus alatt a szír kormányzati és egyre növekvő mértékben az orosz állami erő, akik tavaly szeptemberben kezdték el támogatni a szíriai kormányzatot. A támadások közé értendő a bizonyítottan nem irányítható bombák sűrűn lakott területeken történt jogellenes használata, illetve a kazettás bombák alapvetően önkényes használata.

Az egyesített szír-orosz csapatok aleppói támadása hatalmas árat követel a civil lakosságtól, ezreket kényszerítve menekülésre a támadások elől és fokozva a félelmet egy lehetséges következő brutális ostromtól annak következtében, hogy az ellenzék által uralt területekre vezető szállítási útvonalakat elvágják. A nemzetközi közösséget aligha lepheti meg a mostani tömeges kivonulás” – jelentette ki Sherif Elsayed-Ali. „A tegnapi londoni donor-konferencián felajánlottak néhány 10 milliárd dollárt a szíriai háború által érintett embereknek, azonban ezek a fejlemények csak azt mutatják, milyen válságos és sürgető ezeknek az embereknek a helyzete. Törökország Libanonnal és Jordániával együtt jelenleg aránytalanul nagy számú menekültet fogad be és alapvető fontosságú, hogy a nemzetközi közösség teljesítse kötelezettségeit és kivegye jogos részét a menekültek áttelepítéséből.”

Háttérinformáció

Az Amnesty International ismételten felszólította a Szíriával szomszédos országokat, hogy gondoskodjanak hatékony, megfelelően elhelyezett, biztonságos és rendszeres határátkelő helyek megnyitásáról a konfliktusok elől menekülő szír lakosság számára. Ennek ellenére Törökország, Libanon és Jordánia, akárcsak Irak, gyakran lezárták határaikat, megnehezítve ezzel az emberek átkelését és arra kényszerítve őket, hogy veszélyes és szabálytalan útvonalakat, valamint csempészhajókat használjanak az átkelésre.

A tegnapi támogatói ígéretek ellenére a nemzetközi közösség általános reakciója a szíriai válságra szánalmasan elégtelen, és az ügynökségeknek vissza kellett venniük a támogatásból, amelyet a szükségben lévő embereknek adtak. A letelepítésre szánt finanszírozás és az ígéretek, amely szerint egy ország tartózkodási helyet és segítséget ajánl a menekülteknek, akiknek saját hazájukból kellett elmenekülni, valamint a biztonságos és törvényes utak létesítéséről való gondoskodás egyaránt szégyenletesen elégtelen maradt.