A görög parlament döntése, amely lehetővé teszi a regisztrált élettársi kapcsolatot az azonos nemű párok számára is, történelmi és fontos lépés a jó irányba, de nem garantálja ugyanazokat a jogokat, amelyek a házassággal járnak – mondta az Amnesty International.

„Az elfogadott törvény kicsi, de nehezen kivívott győzelme a görög aktivistáknak, akik évek óta szakadatlanul küzdenek az azonos nemű kapcsolatok törvényi elismeréséért” – jelentette ki ta Gauri van Gulik, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatóhelyettese. „A törvény annyit jelent, hogy az állam elismeri az azonos nemű párkapcsolatok létezését és azok fontosságát. Reményt ad nemcsak a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) emberek számára, hanem mindenkinek, aki az igazságért és az egyenlőségért harcol. Azt jelenti, hogy Görögország egy befogadóbb és nyitottabb hellyé vált.”

Az új törvény, amely ellen hevesen kampányolt a görög ortodox egyház és néhány párt is, legközelebbi hozzátartozóként ismeri el a pár tagjait, és néhány tekintetben azonos jogokat biztosít számukra a házasságban élőkkel. Ez annyit jelent, hogy meglátogathatják egymást a kórházban, azonnali orvosi beavatkozásokkal kapcsolatos döntéseket hozhatnak és örökölhetnek egymástól.

Az Amnesty International hangsúlyozza, hogy az LMBTI emberek jogegyenlőségéért folytatott küzdelem ezzel korántsem ért még véget, és felszólítja Görögországot, hogy biztosítsa a teljes jogegyenlőséget, ideértve a törvény előtti egyenlőséget (beleértve a házasságot), az örökbefogadáshoz való jogokat és a nem jogi elismerését a transz emberek számára.

„Az első lépés megtétele ellenére a görög LMBTI emberek még mindig ellenséges légkörben élnek, a hatóságok pedig nem védik meg őket megfelelően. Egyre több az erőszakos támadás és a gyűlöletbeszéd, a hatóságok fellépése pedig elégtelen ellenük. A tévében cenzúrázzák az azonos nemű párkapcsolatokat ábrázoló jeleneteket” – mondta Gauri van Gulik.”

A Color Youth nevű civil szervezet által az Amnesty Internationalnek átadott információk alapján az  LMBTI emberek ellen irányuló bejelentett támadások 2015-ben megtriplázódtak az előző évhez képest. Ezek lehetnek bántalmazások, fegyveres támadások és szexuális erőszak is, amelyet az áldozat vélt vagy valós szexuális orientációja, illetve nemi identitása miatt követnek el ellenük.

Jelenleg a nem jogi elismerése nem garantált a transz emberek számára.

„Minden leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális ember jogait teljes mértékben garantálni kell. Senkinek sem lenne szabad diszkrimináció vagy erőszak áldozatául esnie azért aki vagy akit szeret, vagy ahogy kifejezi a nemi identitását. A görög kormánynak most kellene cselekednie és biztosítania kéne, amiért az aktivisták bátran küzdenek: a teljes egyenlőséget.”

Háttér

2008-ban vezette be Görögország a regisztrált élettársi kapcsolatot a házasság alternatívájaként, de akkor ez a lehetőség még csak a heteroszexuális párok számára volt elérhető. 2013 novemberében az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a törvény sérti a hozzájuk forduló panaszos magánélethez való jogát az illető szexuális orientációja miatt, és ezzel megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. és 14. cikkét. Mivel a görög törvényhozás figyelmen kívül hagyta a Bíróság döntését és nem orvosolta a törvénysértő helyzetet, 162 pár indított eljárást Görögország ellen, amelyek jelenleg is folynak.

Az Amnesty International felszólít minden országot, hogy vessenek véget a polgári házasság intézményében a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetésnek. 2015 márciusában az Amnesty International találkozott a görög igazságügyi miniszterrel, és azt kérte tőle, tegyen lépéseket az LMBTI emberekkel szembeni diszkrimináció megszüntetésére, és valósuljon meg a házassági egyenlőség és a nem jogi elismerése.

2015 júniusában a miniszter bejelentette, törvénymódosítást kezdeményez, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat minden párra kiterjedjen. December 15-én az LMBTI emberek jogaival foglalkozó civil szervezetek a témáért felelős parlamenti bizottságnál jelezték kifogásaikat a tervezettel kapcsolatban. Kifogásaik hatására elhatározták, hogy létrehoznak egy másik bizottságot, amely a transz számára a jogi nem elismerését, illetve azonos nemű párok esetében a családalapításhoz való jog lehetőségét vizsgálja meg.