Az Európai Unió a menekültekkel és menedékkérőkkel szemben elkövetett súlyos emberi jogsértésekben való bűnrészességet kockáztat – mondta az Amnesty International. A szervezet ma megjelent jelentése terhelő bizonyítékot mutat be arról, hogy a török hatóságok hogyan fognak el és tartanak fogva menekülteket és menedékkérőket, illetve, hogyan kényszerítik őket arra, hogy visszatérjenek a háborús övezetekbe.

Olvasd el a jelentést

Az Európa kapuőre (Europe’s Gatekeeper) című jelentés bemutatja, hogy szeptembertől kezdve – párhuzamosan az EU-Törökország migrációs ügyi egyeztetésekkel – hogyan terelik össze és rakják buszokra menekültek és menedékkérők százait, és viszik őket az olykor több mint 1000 kilométerre lévő elszigetelt menekültügyi őrzött központokba, ahol a külvilágtól teljesen elvágva kell tartják őket. Több jelentés szerint megbilincselik őket, megverik és erőszakkal visszaküldik őket azokba az országokba, ahonnan menekülnek.

“Dokumentáltuk a legkiszolgáltatottabbak önkényes fogva tartását Törökországban. Kényszeríteni a menekülteket és menedékkérőket, hogy visszatérjenek olyan országokba mint Szíria vagy Irak nemcsak lelkiismeretlen eljárás, hanem a nemzetközi jog egyértelmű megsértése” – mondta John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója.

“Azzal, hogy az EU Törökországot alkalmazza kapuőreként a menekültválságban, Európa eddig szemet hunyt, mostantól pedig már bátorítja is az országot az emberi jogok súlyos megsértésében. Az EU-Törökország együttműködést egészen addig fel kell függeszteni, amíg ezeket a jogsértéseket ki nem vizsgálják és be nem szüntetik.”

Ez a nyilvánvaló irányváltás egy új fejlemény, és ellentétes a török hatóságok korábbi, általánosságban elfogadhatónak és emberségesnek tartott bánásmódjával. Ez év szeptember végéig a legfontosabb a menekültekkel és menedékkérőkkel szemben elkövetett jogsértések között nem említhettük a jogtalan bebörtönzéseket és visszaküldéseket. Törökországban van a világ legtöbb menekültje: 2,2 millió regisztrált szír menedékkérő és még nagyjából 230.000 ember más országokból.

Az EU-Törökország között novemberben létrejött migrációs alku (Akcióterv) részeként az EU 3 milliárd eurót ad a menekültek és menedékkérők humanitárius körülményeinek javítására, míg a törökök azt vállalták, hogy korlátozzák az EU irányába tartó menekült és migrációs áramlást. Az együttműködés és az Akcióterv további részleteit ezen a héten csütörtökön tárgyalják ismét.

Miközben az EU egyre türelmetlenebbül várja, hogy Törökország csökkentse az irreguláris migráció mértékét, elnézi, hogy a pénzét jogellenes bebörtönzéseket lehetővé tevő felszerelésekre és intézmények felállítására költsék a törökök, ahonnan a menekülteket és menedékkérőket arra kényszerítik, hogy visszatérjenek olyan országokba mint Szíria vagy Irak.

Az EU Ankarában dolgozó tisztviselői megerősítették az Amnesty Internationalnek, hogy a hat EU pénzből létrehozott nyitott befogadó állomás – amelyeket az Akcióterv október 6-i tervezete írt elő - valójában menekültügyi őrizetek lesznek.

“Egészen elkeserítő, hogy az EU pénzét jogtalan fogva tartásokra és visszaküldésekre költik. Az EU-nak biztosítania kell, hogy a támogatása és a migrációs együttműködése Törökországgal tiszteletben tartja az emberi jogokat, ahelyett, hogy súlyosan sérti azokat.

Bezárva, kitoloncolva, láncra verve

Az összes fogvatartott menekült és menedékkérő azt mondta az Amnesty Internationalnek, hogy az ország nyugati határainál vették őket őrizetbe, ideértve Edirne és Muğla tartományt, mielőtt délre vagy keletre szállíották volna őket. A legtöbben azt mondták, az volt a céljuk, hogy irreguláris módon belépjenek az EU területére.

Menekülteket és menedékkérőket tartottak fogva bármilyen magyarázat vagy jogszabályi indoklás nélkül az Osmaniye tartományban található düziçi táborban vagy Erzurum tartományban található Visszaküldő Központban két hónapon keresztül. Nem léphettek kapcsolatba a külvilággal – még családjukkal vagy az ügyvédjükkel sem -, kommunikálni csak az őrök elől elrejtett mobiltelefonok útján tudtak.

Egy Törökországban élő szír férfi 23 órás út után érkezett meg az erzurumi Központba, miután a lányának sikerült egy elrejtett mobilról felhívnia. Azonban, amikor odaért, a hatóságok sem megerősíteni sem cáfolni nem tudták, hogy lánya tényleg a Központban van.

Az Amnesty International három esetben dokumentált a menekültügyi őrizetekben súlyos fizikai bántalmazást, emellett sok beszámoló szólt kegyetlen bánásmódról.

Egy 40 éves szír férfi elmesélte hogy kezét és lábát megbilincselve hét napra egyedül egy szobába zárták az erzurumi Központban.

“Amikor összeláncolják a kezeidet és lábaidat, úgy érzed magad mint egy rabszolga, mintha nem is emberi lény lennél” - mesélte az Amnesty International kutatóinak.

Sokak számára a jogtalan fogva tartás szívszorító élménye után a következő lépés a Szíriába vagy Irakba való visszaküldés volt, miután aláírattak velük egy török nyelvű dokumentumot, amelyet nem értettek.

Menekültek és menedékkérők elmondták az Amnesty Internationalnek, hogy az egyetlen út, ahogy elhagyhatták az őrizetet, az volta, ha beleegyeztek, hogy visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Erzurumban egy három éves gyereket kényszerítettek, hogy ujjlenyomatával igazolja, hogy visszamegy Szíriába – mesélte egy 23 éves férfi a szervezetnek.

A kutatóink több mint 100 jogtalan és erőszakos kitoloncolást dokumentáltak Törökországból Szíriába vagy Irakba az elmúlt néhány hónapban, azonban félő, hogy a valójában ennél is sokkal több esetben fordult ez elő, és, hogy Afganisztánba is küldtek vissza embereket.

“Ezeket az eseteket a transzparencia teljes hiánya jellemzi, a török hatóságok által jogtalanul fogvatarottak és kitoloncoltak valódi száma nem ismert. Ezt az új “eljárást” azonnal ki kell vizsgálni, és meg kell védeni a Törökországban lévő menekülteket és menedékkérőket” - mondta John Dalhuisen.

Az Amnesty International felszólítja Törökországot, hogy azonnal vessen véget a jogtalan bebörtönzéseknek és visszaküldéseknek. Az EU és Törökország hozzon létre egy független monitoring mechanizmust, amely megvizsgálja, hogy az Akcióterv és az uniós pénzek elköltése fogva tartásra mennyire felel meg az emberi jogi előírásoknak. Amíg ez nem történik meg, az Akcióterv végrehajtását fel kell függeszteni.