Az Amnesty International ma megjelent új jelentésében megállapítja, hogy az elégtelen ellenőrzés és a fegyverek évtizedek óta tartó alig szabályozott áramlása Irakba az Iszlám Állam nevű fegyveres csoport óriási és halálos fegyverarzenál felhalmozását eredményezte, amit válogatott háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűnök elkövetésére használnak fel Irakban és Szíriában.

Töltsd le jelentésünket!

Hiteles videók és fotók ezreinek alapos elemzésére alapozva a Felhalmozott készletek: az Iszlám Állam fegyverkezése (Taking Stock: The arming of Islamic State) címet viselő jelentés számba veszi az Iszlám Állam harcosainak fegyverhasználatát; a fegyvereket főként iraki katonai készletekből zsákmányolták, amik több mint két tucat különböző országból származnak, így Oroszországból, Kínából, az USA-ból és EU-tagállamokból is.

Az Iszlám Állam által használt rengeteg és sokféle fegyver tankönyvi példája annak, hogyan járul hozzá a fegyverkereskedelem a szörnyűségekhez” – mondta Patrick Wilcken, az Amnesty International fegyverellenőrzéssel, biztonsággal kapcsolatos kereskedelemmel és emberi jogokkal foglalkozó kutatója. „A rossz szabályozás és az Irakba évtizedek óta ellenőrzés nélkül áramló óriási mennyiségű fegyver hatalmas szerencsével, példa nélküli módon mintegy az Iszlám Állam és más fegyveres csoportok ölébe hullott.”

Miután 2014 júniusában átvették a hatalmat Irak második legnagyobb városa, Moszul felett, az Iszlám Állam harcosai elképesztő mennyiségű, a legkülönbözőbb helyeken gyártott fegyvert zsákmányoltak az iraki készletekből. Voltak köztük az Egyesült Államokban gyártott fegyverek és katonai járművek is, amelyeket arra használtak, hogy az ország más részeire is kiterjesszék hatalmukat, ahol óriási pusztítást végeztek a civil lakosság körében.

A zsákmányolt és illegális úton megszerzett sokféle fegyvernek köszönhetően az Iszlám Állam véghez vihette rettenetes elnyomó hadjáratát. A tömeges gyilkosságok, nemi erőszak, kínzás, emberrablás, túszejtés – gyakran fegyveres erővel – arra kényszerítették emberek százezreit, hogy meneküljenek, elhagyják otthonukat, menekültté váljanak.

Fegyverek szédítő sokasága

Az Iszlám Állam által birtokolt fegyverek sokfélesége és változatos származási helye jól illusztrálja a fegyverek több évtizedes felelőtlen szállítását Irakba. Mindezt tetézi a fegyverimport ellenőrzésének elmaradása és a fegyverek illetéktelen felhasználása 2003 után, az amerikai megszállás alatt. Hasonlóképpen, a katonai felszerelés feletti hanyag felügyelet, valamint az egymást követő iraki kormányok kiterjedt korrupciója csak rontottak a helyzeten.

A jelentés szerint az Iszlám Állam legalább 25 országból származó fegyvert és lőszert használ, bár ennek nagy része az iraki hadsereg közvetítésével került hozzájuk az USA-ból, Oroszországból és a keleti blokk egykori országaiból. Ezeket a fegyverszállítmányokat olajkereskedelmi egyezmények, Pentagon-szerződések és NATO-felajánlások támogatták. Az Iszlám Állam nagy mennyiségben foglalta le, illetve csempészte ki ezeket iraki katonai raktárakból.Az Iszlám Állam arzenáljában találhatók komoly fegyverek is, így hordozható légvédelmi rendszerek (MANPADS), irányított páncéltörő rakéták, felfegyverzett harci járművek, valamint orosz AK, amerikai M16-os, valamint Bushmaster típusú fegyverek is.

Az Iszlám Állam harcosai által használt hagyományos fegyverek legtöbbje az 1970-90-es évekből való: pisztolyok, kézifegyverek és más kisebb fegyverek, gépfegyverek, páncéltörők, aknavetők és ágyúk is vannak közöttük. A szovjet időkből való Kalasnyikov típusú lőfegyverek gyakoriak, amelyek főként orosz és kínai gyárakból származnak.

Ez újfent rámutat arra, hogy az instabil régiókba irányuló fegyverexport kockázatainak felbecsléséhez és mérsékléséhez milyen hosszú távú és átfogó elemzésre van szükség. Ennek magában kell foglalnia annak felbecsülését, hogy a katonai és biztonsági egységek képesek-e hatékonyan ellenőrzést gyakorolni a készletek felett, valamint a nemzetközi emberi jogok és humanitárius normák mentén cselekedni” – hangsúlyozta Patrick Wilcken.

Az Iszlám Állam és egyéb fegyveres csoportok harcosai saját készítésű fegyverek gyártásához is folyamodnak, melyeket kezdetleges műhelyeikben raknak össze. Csinálnak aknavetőket, rakétákat, összetákolt kézigránátokat, robbanószerkezeteket, köztük autós bombákat, rejtett csapdákat, de még átalakított kazettás bombákat is, amelyek nemzetközileg tiltott eszközök. Néhány esetben aknákat is készítettek, ami pedig az aknák használatát tiltó globális szerződés értelmében tilos.

Az ellátás láncolata

A Felhalmozott készletek (Taking Stock) áttekinti az iraki fegyverterjesztés történetét, valamint az ellátás azon összetett láncolatait, amelyek minden valószínűség szerint a legújabb fegyvereket az Iszlám Állam kezébe juttatták.

Az iraki hadsereg fegyverkészlete a '70-es évek végén és a '80-as évek elején duzzadt hatalmasra, főként az irak-iráni háború idején. Ez az időszak a modern fegyverpiac kialakulásának meghatározó pillanata volt, amikor legalább 34 különböző ország szállított fegyvereket Irak számára – ezen államok közül 28 egyúttal Iránt is ellátta fegyverekkel. Azokban az időkben Irak akkori elnöke, Szaddám Huszein felügyelte a kisebb fegyvereket, aknavetőket és tüzérségi lövedékeket gyártó stabil nemzeti hadiipar fejlesztését.

Kuvait 1990-es iraki megszállását követően egy ENSZ-fegyverembargónak köszönhetően 2003-ig csökkent az import, azonban az USA-vezette invázió alatt és után ismét több fegyver áramlott Irakba. Ezek közül sokat soha nem biztosítottak vagy ellenőriztek megfelelően az USA-vezette koalíció tagjai vagy az újból felállított iraki fegyveres erők. Fegyverek százezreinek veszett nyoma, amelyek még mindig nem kerültek elő.

Az iraki hadsereg és az azt támogató erők újjászervezésére és újbóli felfegyverzésére tett legújabb törekvéseknek köszönhetően ismét jelentős mennyiségű fegyver áramlott be Irakba. 2011 és 2013 között az USA több milliárdos szerződéseket írt alá 140 M1A1 Abrams-tankról, F16-os vadászgépekről, 681 Stinger vállról indítható rakétáról, Hawk légvédelmi elemekről és egyéb felszerelésről. 2014-re az USA több mint 500 millió dollár értékben szállított kisebb fegyvereket és lőszereket az iraki kormánynak.

Az iraki hadseregben elterjedt korrupció, illetve a hadianyag feletti gyenge ellenőrzés miatt erősen lehetett tartani attól, hogy ezen fegyverek fegyveres csoportok, így az Iszlám Állam kezébe kerülhetnek.

A fegyverek terjedésének megelőzése

Az államoknak tanulniuk kéne a múlt sorozatos hibáiból és azonnali lépéseket kéne tenniük, hogy megakadályozzák a fegyverek jövőbeni terjedését Irakban, Szíriában és egyéb instabil országokban és régiókban.

Az Amnesty International felszólít minden országot, hogy alkalmazzanak teljes embargót a szíriai kormányerőkkel, valamint háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűntettek és más egyéb súlyos emberi jogi jogsértések elkövetésében részt vevő fegyveres ellenzéki csoportokkal szemben.

Az államoknak szintén el kell fogadniuk egy, az iraki fegyverexportokra vonatkozó „megtagadás vélelme” szabályt, ami szerint csak komoly ellenőrzés után szállítható oda fegyver. Az ez alól kivételt képező iraki katonai és rendőri erőknek először bizonyságot kell tenniük arról, hogy szigorúan és következetesen tisztelik az emberi jogokat és a humanitárius jogot, valamint rendelkeznek megfelelő ellenőrző mechanizmusokkal annak érdekében, hogy a fegyverek ne kerüljenek fegyveres csoportok birtokába.

Ezen kívül minden államnak, amelyik fegyvereket szállítana Irakba, biztosítania kell a szállítás előtti és utáni ellenőrzéseket, valamint a nemzetközi normákat figyelembe vevő képzést és ellenőrzést a megfelelő fegyverhasználat érdekében.

Minden országnak, amelyik még nem csatlakozott a globális fegyverkereskedelmi egyezményhez, azonnal ratifikálnia kell azt. Az egyezmény egyik célja, hogy megelőzze és felszámolja a hagyományos fegyverek illegális kereskedelmét és megakadályozza terjedésüket. Az egyezmény tartalmaz arra vonatkozó rendelkezéseket is, hogy hogyan kell megállítani azon fegyverszállítmányokat, amelyeknél nagy a kockázat, hogy a nemzetközi emberi jogok vagy a humanitárius jog megsértésére használnák ezeket.

A fegyverek terjedésének és az azokkal való visszaélésnek Irakban és a környező régióban rettenetes következményei vannak: máris emberek millióinak életét és megélhetését tették tönkre, és állandó veszélyt jelentenek. A felelőtlen iraki és szíriai fegyverszállítmányok következményeinek, illetve az Iszlám Államhoz való kerülésüknek kijozanítólag kell hatniuk a világ fegyverszállítóira világszerte” – hangsúlyozta Patrick Wilcken.