Csaknem két hónappal a szerb határon létesített műszaki határzár kiépítését követően az Amnesty International mai budapesti sajtóbeszélgetésén kiderült, hogy Magyarország továbbra sem tesz eleget a menedékkérőkkel szembeni emberi jogi kötelezettségeinek, Szerbia pedig nem biztosít hozzáférést egy hatékony menekültügyi eljáráshoz, hiába minősítette biztonságos "tranzitországnak" a magyar kormány.

Emellett a balkáni útvonalon érkező menekültek továbbra is elfogadhatatlan körülmények között, különböző jogsértéseket elszenvedve kénytelenek az Európai Unió területére érkezni. A biztonságos és legális útvonalak biztosítása helyett az országok továbbra is saját határaik védelmét tekintik elsődlegesnek a védelemre szorulók jogainak tiszteletben tartása helyett.

Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója kifejtette, hogy a szervezet súlyosan aggályosnak tartja a magyarországi fogadási körülményeket, a határzár tiltott átlépésének kriminalizálását, az ország területéhez való hozzáférés korlátozását, a tranzitzónák létrehozását, a gyorsított elfogadhatósági eljárásokat és Szerbia biztonságos harmadik országnak minősítését. Arra szólította fel a magyar kormányt, hogy vessen véget a menedékkérőkkel szembeni jogsértő eljárásoknak és az ország ne menjen szembe az EU-s és nemzetközi emberi jogi normákkal. Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottságnak az alapvető emberi jogi kötelezettségeket szem előtt tartva haladéktalanul strukturális párbeszédet kell kezdeményeznie Magyarországgal, hogy a menedékkérők jogai ne sérüljenek.

Gárdos Tódor, az Amnesty International balkáni régióval foglalkozó kampányosa elmondta, hogy Szerbia embertelen és megalázó bánásmódnak teszi ki az ország területére érkezőket azáltal, hogy nem biztosítja az alapvető ellátást az ország déli határán regisztrációra várakozóknak. A szerb hatóságok sem menedéket, sem megfelelő támogatást nem nyújtanak annak a több ezer menekültnek, köztük egyre több kisgyermekes családnak, akik Macedónia vagy Bulgária felől naponta érkeznek az országba.

A tegnapi nap folyamán Presevoban, a macedón határ közvetlen közelében, közel tízezer ember várakozott 12-15 órán keresztül, hogy rögzítsék az adataikat. A hónapok óta aggodalomra okot adó fogadási körülmények a tél közeledtével egyre súlyosabb következményekkel járnak. A szerb állam alapvető kötelezettsége, hogy az országba érkezőknek haladéktalanul, a menekültügyi eljárástól függetlenül biztosítsa az alapvető szolgáltatásokhoz történő hozzáférést. A regisztrációt követően a szerb államnak kötelessége lenne biztosítani a hozzáférést a menekültügyi eljáráshoz, ez azonban rendkívül korlátozott: az október végéig regisztrált 360 ezer menedékkérő közül összesen 24 részesült nemzetközi védelemben.

Az Amnesty International november 17-én, kedden hozza nyilvánosságra következő átfogó jelentését, amely részletesen dokumentálja azokat a jogsértéseket, amelyek az Unió külső határainak lezárására tett törekvések következményei. Ezek megszüntetése érdekében az Amnesty International arra kéri az EU tagállamait, hogy koncentráljanak a probléma közös megoldására, és igyekezzenek mielőbb biztonságos és legális útvonalakat biztosítani az Európába érkező menedékkérőknek.