A Balkán és Közép-Európa fő menekült útvonala mentén fekvő államok vezetői nem sétálhatnak ki vasárnap egy újabb brüsszeli találkozóról egy működőképes cselekvési terv nélkül, amely képes lesz megvédeni a menekültek jogait, és biztosítani szükségleteiket – jelentette ki az Amnesty International a mai napon.

Már most egy számjegyű az éjszakai hőmérséklet a Balkánon és humanitárius válság fenyeget, mivel sok ezer menekült táborozik kint a hidegben minden este, amikor áthaladnak Szerbián, Horvátországon, Szlovénián és Ausztrián, legtöbben abban a reményben, hogy végül elérik Németországot.

"Ahogy a tél fenyegetően közeledik, sokezer menekült alszik durva körülmények között az Európában megtett útjuk folyamán, s ez a látvány egy elmarasztaló vádirat az Európai Unió kudarcáról, hogy képtelen volt egy előremutató és összehangolt választ adni a menekültválságra" – mondta John Dalhuisen, az Amnesty International európai igazgatója. "Amikor csütörtök este az Amnesty International kutatói Brežicébe, a szlovén-horvát határ közelében fekvő városba látogattak, akkor mintegy 2000 menekült táborozott a szabadban, miközben a hőmérséklet  öt Celsius fok körülire zuhant."

Több száz férfi, nő és gyerek aludt a csupasz földön bármiféle menedék nélkül a fejük felett, és nagyon kevés dolog szolgált arra, hogy melegen tartsa őket. A szlovén Vöröskereszt, különböző segélyszervezetek és önkéntesek osztottak ételt és vizet, de csak ötven körüli takarót tudtak szétosztani.

A menekültek folyamatosan több takaróért, ételért és vízért könyörögtek. Egy menekülteket ellátó orvos mondta az Amnesty Internationalnak, hogy sokan közülük kimerültek voltak és kiszáradtak.

"Az elmúlt hónapokban az európai vezetők arra összpontosítottak, hogy az EU külső határait biztosítsák, felgyorsítsák a visszatoloncolást és a szomszédos országokat kapuőrként használják,  miközben figyelmen kívül hagyták a növekvő és teljesen kiszámítható válságot saját határaikon belül" – jelentette ki John Dalhuisen. "Függetlenül attól, hogy lezárják határaikat, mint Magyarország, vagy tovább engedik a menekülteket és bevándorlókat Németországba, mint Horvátország, Szlovénia és Ausztria, a fő nyugat-balkáni útvonal melletti uniós országok következetesen kibújnak a felelősség alól, hogy megfelelő fogadási feltételeket és a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést biztosítsák.”

"Az EU rendelkezik a szükséges mechanizmusokkal és együttesen a pénzzel is, hogy megfelelő fogadási feltételeket biztosítsanak minden egyes érkező menekültnek és bevándorlónak; ezeket úgy kell felhasználni, hogy véget vessenek a szenvedésnek, amelyet menekültek és bevándorlók százezreinek kell elviselnie."

Pénteken Szlovénia volt az első ország, aki az EU polgári védelmi mechanizmusának (CPM) segítségét kérte, amely az uniós tagállamok együttműködését szolgálja humanitárius katasztrófák bekövetkezése esetén. Ez segített több százezer szerbnek 2014 májusában, amikor a pusztító árvizek miatt hajléktalanná váltak. Azoknak az európai államoknak, amelyek nagy számú menekült és bevándorló határátlépésével szembesülnek, szintén segítséget kell kérniük.

Az Amnesty International felszólít fűtött befogadó állomások sürgős biztosítására, amelyek ágyakkal, élelmiszerrel, tiszta vízzel és megfelelő higiéniai körülményekkel vannak ellátva. A menedékkérők számára pontos és naprakész információkat kell biztosítani a megfelelő eljárásokról, köztük arról, hogyan érhető el a nemzetközi védelem. Az EU által elfogadott áthelyezési tervet mielőbb alkalmazni kell.