Június 16-án, kedden az amerikai szenátus döntő jelentőségű kínzásellenes törvénymódosítást fogadott el a 2016-os költségvetési évre vonatkozó Nemzeti Védelmi Felhatalmazási Törvény részeként. A szenátus 1889-es számú törvénymódosítását múlt héten terjesztette elő John McCain arizónai szenátor, a Kaliforniát képviselő Dianne Feinstein és sokan mások támogatásával. A módosítás effektíven megtiltja, hogy az USA tisztviselői kínzást alkalmazzanak – beleértve a színlelt kivégzéseket, a szexuális megalázást, illetve hogy a fogvatartottak fejére csuklyát húzzanak vagy a vízbe fojtást imitálják – azáltal, hogy kötelezi őket az amerikai hadsereg harcszabályzatának (US Army Field Manual) betartására.

„Évek óta ez volt az első kínzásról szóló szenátusi szavazás, ráadásul ez egyértelmű és elengedhetetlen jogi reakció a CIA szörnyű túlkapásaira” – mondta Steven W. Hawkins, az Amnesty International USA ügyvezető igazgatója. „A módosítás nélkül a CIA könnyen megismételhetné a nemzetbiztonság nevében elkövetett olyan kínzásokat, mint az éhségsztrájkolók rektális táplálása vagy az élve eltemetés imitálása, amennyiben ismét hisztérikus állapotok alakulnának ki a terrorizmus jelensége körül.”

A módosítás az egész amerikai tisztviselőkart – beleértve a CIA tisztviselőit is ‒ kötelezi arra, hogy a vallatások alkalmával szigorúan betartsák a harcszabályzat előírásait. Ezen kívül kötelezi a szövetségi tisztviselőket, hogy kérésre bármely fogvatartottról vagy az USA katonai ellenőrzése alatt álló személyről jelentést tegyenek a Vöröskeresztnek, illetve adott esetben azonnali bejárást biztosítsanak a szervezet számára. A módosítás továbbá megköveteli a harcszabályzat frissítését, hogy összhangba kerüljön az USA jogi kötelezettségeivel, és „a kihallgatási technikák jelenlegi legjobb gyakorlatait tartalmazza, melyek hatékonyságát bizonyítékok támasztják alá, megbízható és önkéntes vallomások megszerzésére alkalmasak, és nem járnak erőszak alkalmazásával vagy azzal való fenyegetéssel”. Ez a lépés különleges jelentőséggel bír, hiszen egy ilyen frissítés mostanra elengedhetetlenné vált. Különösen mivel a jelenleg érvényben lévő harcszabályzat „M” függeléke az alvásmegvonás és az elkülönítés kombinációjának korlátlan alkalmazására hatalmazza fel a vallatókat, mely egy idő után az embertelen bánásmód és a kínzás fogalmát is kimerítheti. Ezt a felhatalmazást tehát vissza kell vonni.

A módosítást a képviselőháznak is jóvá kell hagynia a teljes védelmi felhatalmazási folyamat részeként, mielőtt az elnök asztalára kerülne.

„Hiába kerülnek napvilágra újabb és újabb szexuális bántalmazásról, megalázásról és kikényszerített vallomásokról szóló állítások, egyes politikusok így is a kínzás népszerűsítésével próbálnak szavazatokat gyűjteni” – hangsúlyozta Hawkins. „A keddi szavazás eredménye határozott üzenet a világnak, hogy az USA-ban a kínzás tilalma nem ér véget Obama leköszönésével” – mondta Naureen Shah, az Amnesty International USA Biztonságpolitikai és Emberi Jogi Programjának igazgatója. „Egy évtizeddel a CIA kínzássorozata után a keddi szavazás megerősíti, hogy az USA egyhangúan elutasítja, illegálisnak és megengedhetetlennek tarja a kínzás alkalmazását. Az a tény, hogy valaki, aki indul a 2016-os választásokon, komolyan fontolóra veszi a kínzás újbóli bevezetését, önmagában alátámasztja, milyen hatalmas szükség van erre a módosításra.”

Nem csak az USA-ban vannak azonban problémák a kínzás alkalmazásával. Az Amnesty International az elmúlt öt évben 141 országból – azaz a világ országainak háromnegyedéből ‒ jelentett kínzással kapcsolatos eseteket.

Ez a jogszabály csak egy a számos lépés közül, amit az USA kormányának még meg kell tennie azért, hogy megakadályozza a kínzás és embertelen bánásmód újbóli alkalmazását, és meg tudjon felelni a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek. A kormányzat nem indított büntetőjogi eljárást a kínzások és a CIA titkos fogvatartási programjában eszközölt erőszakos eltüntetések felelősei ellen. A kormányzat ezen kívül továbbra is él az ENSZ emberi jogi egyezményeivel kapcsolatos fenntartásaival, melyeket az igazságügyi minisztérium jogi tanácsadó hivatala a George W. Bush érában arra használt, hogy alkalmi engedélyeket adjon a kínzás és az embertelen bánásmód alkalmazására.